Oroszlán A Kígyók Között, Avagy Létezik-e Kedves Mardekáros?

VI. Teszlek Süveg

Ahogy leszálltunk a vonatról a hideg peronra, Draco rögtön hozzám fordult.

– Mi a neve a háziállatodnak? –kíváncsiskodik.

– A becses neve Csörgő és szerintem szívesen megismerne titeket. –említem aranyos mosollyal.

– És kell tőle félni? –motyogja Vincent.

– Dehogy is! Biztosítalak róla! Ő egy kezesbárány. Néha úgy viselkedik, mint egy macska. –nevetek fel egy emlék hatására. A következő pillanatban egy mélyen zengő, erős hang ütötte meg éles macskafülemet, majd irtózatos fény világított minket.

– Elsősök! Minden elsős jöjjön ide!

Sajnos nem láttam hogy ki az, mert olyan mennyiségű gyerek volt a peronon, hogy az aura füstöktől az orromig sem láttam. Mindenféle szín és árnyalat keveredett, ami azt eredményezte, hogy egy erős fejfájás vette kezdetét. Merlinnek hála nem vették észre.

– Gyerünk, gyerekek utánam! Vannak még itt elsősök? Kövessetek elsősök! –mondja ugyan az a mély bariton, kis tájszólással a hangjában.

– Ki lehet ez? Nem is látom. –panaszkodok hunyorogva. Azért követtem az ismeretlent, mert a többiek is, hiszen jelen pillanatban ők többet látnak, mint jómagam.

– Fogalmam sincs! Soha nem láttam! –jelenti ki tűnődve Emma. Viszonylag kivehető volt, hogy Vin és Greg vállat rántottak.

– Mi találkoztunk már vele! Állítólag a Roxfort kulcs- és háztáj őrzője. –mondja Draco egy jó nagy adag lenézéssel a hangjában. Tipikus aranyvér.

– És Harry Pottert kísérgette az Abszol Úton. Hatalmas, szőrös, félóriás. –nyomatékosítja Beth. Ahogy kimondta a hatványozottan hiányos külső leírást, már nagyjából betudtam határolni, hogy mivel van dolgunk. Egy dolog viszont bogarat ültetett a fülembe. Nagyon ismerős a Harry Potter név, de nem jut eszembe honnan.

– Aha... –nyögtem szédelegve.

– Jól vagy Andi? –kérdezi aggódva Emma.

– Nem nézel ki valami fényesen! –mér végig Beth.

– Kérhetek segítséget? Nagyon nehéznek érzem magam! –morgom kifulladva. valószínűleg a domb tehetett róla.

– Crak, Monstro! Segítsetek neki! –ripakodik rá a srácokra. Ők azonnal a két oldalamhoz ugrottak és segítettek a közlekedésbe. Addig fogtak, amíg el nem értünk egy hatalmas tóhoz. A diákok néhány pillanatra megálltak és ámuldoztak, de én ebből nyilván semmit sem láttam, mert a piros és a sárga egyéb variációitól az orromig sem láttam.

– Most mit kéne nézni? –pillantok segélykérően Gregre, de az arcából is csak foszlányokat látok.

– Mi van veled Andi? Mindig ilyen vagy? –vág közbe szemrehányóan Draco.

– Képzeld el! NEM! A sok ember az oka! –idegeskedek.– Majd elmondom később, ha alkalmas lesz az idő!

– Csónakonként 4 ember és nem több! –töri meg a beszélgetésünket a kísérőnk. Miután mindenki helyet foglalt –Vincent és Greg már nem fértek be a csónakunkba–, elindultunk a Roxfort felé. Végre! Nincs zsúfoltság! Amikor megpillantottam a kastélyt, teljesen elállt a lélegzetem. Gyönyörű gótikus stílusban épült száz tornyú kastély. Fantasztikus!

– Úgy nézed a Roxfortot, mintha az előbb rövidlátó lettél volna és sohasem néztél volna rá. –pirít rám Emma.– Mond csak el szépen, miben mesterkedsz! –fürkész és el akarja kapni a tekintetem. A vesémbe lát ez a csaj! Egy nagy lélegzetet véve kitálaltam a hajóban ülőknek arról, hogy hogy működik nekem a szemem és milyen az amikor aura látnok vagy. Mire befejeztem a regélésemet, kikötöttünk a parton.