Oroszlán A Kígyók Között, Avagy Létezik-e Kedves Mardekáros?

XXII. A vadőr háziállata

Lassan haladunk az év vége felé. Egyre többször jelenik meg a nap és lassan kibújtak a hóvirágok a fehér lepel alól. Rügyeznek a fák, új illatok szállnak a szél szárnyán és a madarak is csicseregnek. Gyönyörű szép lett volna, ha nem rontotta volna el az év végi vizsgák. Ráadásul újra elkezdtem gyors ütemben fáradni és megint a varázslatos könyvtárral álmodok. Mindig mást olvasok és úgy érzem, hogy megjegyzem azokat.

Fáradtan, ámde tudással telve szoktam reggeli előtt lemenni a könyvtárba, ugyanis tételeket szoktam kidolgozni. Most kell megragadni az alkalmat, hogy lerakjam a Roxfortos éveim alapjait. Szerencsére a tanárok is sok házit adtak fel, mert így legalább el voltam foglalva a leckeírással, azonban Bethék és Hermione állítása szerint Harryék sem örültek a hírnek. Ők tipikusan a lusta népséget szimbolizálták. Emmáék meg jól vannak, alig kell nekik segíteni. Csak néha van az, hogy megkérdeznek valamit, amire szívesen válaszolok és ennyi. Körül belül ugyanilyen szinten van Pansy. Neki is csak kérdésekre kell válaszolni. A többiek mind a béka feneke alatt vannak 100 méterrel.

A könyvtárban gyakran szoktam összetalálkozni Hermionével és most magával tudta rángatni a két fiút is.

– A picsába már ezzel! Soha nem fogom megtanulni! –lecsapta az asztalára a tollat és kibámult az ablakon. Mi hárman folytattuk tovább az olvasást. Én éppen pálcamozdulatokat tanultam. Már egy ideje kezdem felfedezni, hogy a pálcamozdulatok hasonlítanak a pálca nélküli csuklómozdulatokhoz, ezért egy fokkal könnyebb volt a tüskés pálcámmal bánnom.

– Hagrid! Mit keresel itt? –kiált föl értetlenül Ron. Komótosan hátranéztem és tényleg ott volt a Roxfort kulcs-, és háztájőrzője. Sokkal magasabbnak hittem...

Azonnal elrejtette a könyvet a kabátja rengetegében és ide trappolt.

– Csak szétnéztem... –mondja eléggé zavarodottan és azonnal témát váltott– Na és ti, jómadarak? –mosolyog ránk– Ugye már nem kutattok Nicolas Flamel után! –kéri számon őket. A név hallatán kikerekedett a szemem és végignéztem a 3 Griffendélesen.

– Miért érdekel titeket Flamel bácsi élete?

– Flamel bácsi? –ismétli Hermione meglepetten.

– Ismered Nicolas Flamelt? –kérdezi Hagrid.

– Igen. Még a feleségét is, Perenelle nénit. Ők a nemhivatalos "második nagyszüleim". Mindketten rettentően aranyosak és Perenelle néni még sütit is szokott sütni a bátyáimnak, nekem és az anyukámnak meg pácolt nyers ételt szokott adni a saját nevelt állataikból. Annyira finom! –áradozok, miközben a többiek lesokkoltan hallgatnak– Persze generációk óta ismerjük őket és hatalmas alkímiai rajongói vagyunk, hiszen ő készítette el az első Bölcshhmhmhmh....

Magyaráztam volna tovább, azonban egy hatalmas tenyér tapadt az arcomra, ahonnan csak a sárga szemeim látszódtak ki. Hagrid mancsa volt.

– Cssssss! Megvesztél?! Nem kell ezt ilyen hangosan mondani... –morogja az óriás.

– Ami azt illeti, elmondanád, hogy Bolyhoskán kívül mi őrzi még a...

Ekkor lett elegem és egy nagyot haraptam az óriás tenyerébe. Egy kicsikét fel is kiáltott, mire a könyvtárosnő lekiabálta a hangoskodás miatt.

– Bolyhoska nem a veszélytől tartja távol az embereket? –értetlenkedek.

– Halgassatok! –suttogja rémülten– Inkább gyertek át hozzám és ott beszéljünk. Nem ígérem, hogy bármit is megtudtok tőlem, de legalább ne itt beszéljük meg mindenki előtt. Azt fogják hinni, hogy nekem járt el a szám. –idegeskedik.