Bérgyilkosból testőr

A kirándulás

Elvira a szobájában ült és olvasott, amikor kopogtak az ajtón.
- Gyere az előszobába! – hallotta Jacob hangját. A lány felállt a fotelból, kilépett a folyosóra, majd Annelinnel az oldalán leindultak.
- Bocs az ismerkedős kérdés miatt. – kezdte lefelé menet Annelin. – El tudom képzelni, hogy milyen gyerekkorod lehetett és elhiszem, hogy nehéz róla…
- Nem Annelin! – állt meg a bérgyilkos a lány előtt. –Nem tudod elképzelni, hogy milyen gyerekkorom volt. Te egy kastélyban nőttél fel, testőrökkel és személyzettel körbe véve. Soha nem voltál egyedül, mindig volt veled valaki. Te a gyerekkorodat játékkal, babákkal és barátnőkkel töltötted, akikkel hercegnőnek öltöztetek be. Az én játékom ez volt. – Elvira kihúzta a hátán lévő hüvelyből a kardját. – Az én babáim az edzőtermi bábuk voltak. A barátnők helyett nekem csak Sam volt. Úgyhogy ne tegyél úgy, mintha átéreznéd vagy tudnád, nekem milyen. Mert fogalmad sincs róla. És ha van egy kis eszed, akkor soha nem is akarod megtapasztalni. – mondta Elvira, majd sarkon fordult és lesietett az előszobába.
- Legközelebb legyen gyorsabb. – mondta azonnal Mr. Tonkin, amikor Elvira leért. – Mi van, ha azért hívjuk, mert megtámadtak minket?
- Akkor Jacob nem olyan nyugodtan mondta volna, hogy jöjjek le. – közölte ridegen a szőke lány. Mr. Tonkin gyilkos pillantást vetett rá, de Elvira látta a szeme sarkából, hogy Liam elmosolyodott rajta. Ahogy a többiek is.
- Hát akkor most, hogy a lányok is itt vannak, indulhatunk is kirándulni. – mondta édes mosollyal Mrs. Tonkin.
A család kilépett az ajtón, és kezdetét vette a túra. Egy óra csendes, erdő béli séta után sajnos valaki megzavarta Elvira nyugalmát. Jake lépett mellé.
- Jacob mesélte, hogy az edzésen kicsit kiakadtál. – kezdte a beszélgetést a fiú.
- Nem kiakadtam, csak kedvesen megtudakoltam, hogy miért kérdez mindenki a múltamról. – mondta gúnyosan a lány.
- Ha ez megnyugtat én nem, azért jöttem. – rázta a fejét Jake. – Bár nagyon is érdekelne, hogy mi történt, de tiszteletben tartom, hogy nem akarod elmondani. És ez érthető. Hisz nem is ismersz minket, miért bíznál bennünk?
- Nem azért nem mondom el, mert nem bízok bennetek. Bár ez is egy indok. Azért nem mondom el, mert ezen már nem lehet változtatni, és nem megyek sokra a szánással és a sajnálatokkal. – vonta meg a vállát.
- Persze. – bólintott a Black fiú. – Én nem sajnállak vagy szánlak. – kezdte kisebb hallgatás után. – Szerintem tiszteletreméltó, hogy túlélted Finnt és a kiképzését. Főleg gyerekként. Szerintem egyikünk sem bírná ki, még most sem. Pedig a testőrképző sem semmi – nevetett kínjában. – De ha úgy érzed…
- Csönd! – állította meg Elvira a fiút. – Jacob, álljatok meg! – kiáltott előre.
A Black fiúk és a Tonkin család egyszerre merevedett meg. Elvira ledobta hátáról a táskáját és kifeszített nyíllal nézett körbe.
- Valaki követ minket. – suttogta oda Jakenek.
- Biztos csak egy nyuszi vagy egy őz. – mondta Liam gúnyosan.
- Ja. Vagy Grahamék. – válaszolta Elvira, majd elindult visszafelé.
Alig tett pár lépést, amikor az egyik fa mögül egy magas, vékony, fekete hajú és szemű, sápadt fiú lépett ki.
- Oliver. – köszönt Elvira a Graham fiúnak.
- Nahát! Elvira. – csodálkozott a fiú. – Milyen kellemes meglepetés.
- Rég találkoztunk. – csevegett Elvira időhúzásképpen, de a Black fiúk csak mereven álltak a család körül.
- Talán ezért is nem tudtam, hogy most Tonkinéknek dolgozol. De ha jól látom, nem bérgyilkosként. – ráncolta homlokát a fiú.
- Szakmát váltottam. – vonta meg a vállát Elvira.
- Nagy váltás. Hogy megy? – érdeklődött Oliver.
- Már elnézést. – szólt közbe Mr. Tonkin.
- Ó, hát persze. Én modortalan. – csapott a homlokára a fiú. – Oliver Graham vagyok. A bátyámat, Williamet biztos ismeri. – mondta csevegőn a fiú.
- Apa. – sikoltott kétségbe esetten Annelin, ugyanis ekkor a többi fa mögül kilépett még hét fekete ruhás ember.
- Semmi baj kislány. – mondta Oliver Annelinnek. – Most még nem bántanánk senkit. Ez így is maradhat, de ehhez az kell, hogy apuci fellebbezzen a bíróságon és szegény bátyámat kiengedjék. Persze az is megeshet, hogy apukád nemet mond, és akkor rendezünk egy kis medencés partit, jakuzzival, csúszdával és vérfürdővel. – mondta pszichopatákat megszégyenítő mosollyal.
- Bocs Oliver, de ezt nem engedhetem. – rázta a fejét Elvira, azzal oldalra fordult és az első fekete ruhást lelőtte a nyíllal.
A Black fiúk gyorsan reagáltak. James behúzott a hozzá legközelebb álló fekete ruhásnak, Jake a Tonkin családot tolta be az erdőbe és próbálta őket elbújtatni, Jacob pedig James példáját követve elkezdett harcolni.
- Ezt nem kellett volna kislány. – sziszegte Oliver, majd odalépett Elvirához, hogy leüsse. Elvira kihajolt, eldobta az íjat és lendítette a karját a fiú felé, de ő elkapta azt és oldalra húzta. A szőke majdnem elesett, de a Graham fiú nem hagyta. Visszahúzta és az arcába vágott. Elvira csontja reccsent, aztán meleg, nedves folyadékot érzett az orránál. Oliver kihasználta a lány pillanatnyi sokkját és még egyet behúzott neki, ezúttal a szemét találva el. Az újabb ütés elől a lány már kihajolt. Elkapta a fiú hátát és átfordította, így a Graham fiú a földön kötött ki. Amíg Oliver a földön volt, Elvirának volt ideje körbe nézni. Jake és a Tonkin család az erdőben futottak nyomukban két fekete ruhással, James karját két fekete ruhás tartotta, egy harmadik pedig folyamatosan ütötte, Jacob pedig az utolsó fekete ruhással harcolt.
- Tényleg ezt akarod Elvira? – kérdezte Oliver a földön fekve. – Testőrködni akarsz egy gazdag családnál? – a lány ránézett. Oliver is körbe nézett aztán visszanézett a bérgyilkosra. – Miért nem jössz inkább velem? Adnánk munkát, pénzt, lakhelyet. Mindent, amire szükséged van. Azt mondanánk erőszakkal vittünk el, így még Finnek sem kellene fizetned.
- Ha ezt mondanánk, keresni kezdenének. – mondta ridegen Elvira.
- Tényleg? – húzta fel szemöldökét Graham. – És mégis ki? A Tonkin lány? Az a srác, akit épp halálra vernek? Vagy Finn? Egy bérgyilkos senkinek nem hiányzik, csak nekünk. A maffiának hiányzik a legjobb bérgyilkoslány. Miért harcolsz azok ellen, akik eddig munkát adtak neked. Sokat fizettünk és mindig téged béreltünk fel. Elvira, te már a csapat tagja vagy, akkor miért küzdesz ellenünk? – a lány már nyitotta a száját, hogy válaszoljon, de Oliver közbe szólt. – Nehogy azt mondd nekem, hogy megszeretted őket, vagy azért, mert már nem akarsz gyilkolni. Ismerlek, és tudom, hogy neked nem ez kell. Te nem megvédesz embereket, hanem megölöd őket.
- Igen. – fojtotta bele a szól a fiúba. – Megölöm őket, úgy, ahogy téged foglak. – azzal Elvira kivette a jobb combján lévő tőrt, egy gyors mozdulattal megfordult és Jacob ellenfelének hátába dobta. Jacob nem habozott, azonnal odament öccséhez, elkapta annak a karját, aki épp ütötte, egy másikat gyomorszájon rúgott, így James fel tudott állni és minden erejét összeszedve tudott tovább harcolni.
- Én is ismerlek Oliver. Tudom, hogy nem verekedsz, ezért nem fogsz megállítani, amikor odamegyek segíteni a Black fiúknak. Tudom, hogy tisztában vagy azzal, hogy ismerem a maffia minden emberét és hogy hol bujkáltok, ezért nem akarsz annyira magadra haragítani, hogy elmenjek hozzátok és megöljek mindenkit, aki a Graham maffiához tartozik. És tudod, hogy képes vagyok rá, hisz ismersz. Szóval most felállsz és leállítod a gorilláidat, aztán hazamész és közlöd Grahammel, hogy ellenetek vagyok, ezért érdemesebb békén hagyni Tonkinékat. Világos voltam? – kérdezte kegyetlen hangon a bérgyilkos.
- Mint a Nap. – válaszolt Oliver, majd felállt. – Hé, fiúk! – szólt a fekete ruhásoknak. – Gyertek ide!
Az emberei megálltak és engedelmesen Oliver mellé sétáltak. A Graham fiú megvárta, amíg Tonkinék üldözői is visszaérnek, aztán elkezdett beszélni hozzájuk.
- Fiúk, ma történelmi napot írunk. Ugyanis Elvira, a világ legjobb bérgyilkosa tegnap meghalt. Köszöntsétek Elvirát, a világ legjobb testőrét. – a lány ökölbe szorította a kezét, és teste minden izmát befeszítette. – Az újdonsült testőrlány ma legyőzte a Graham maffiát. – erre a mondatra a fekete ruhások mozgolódni kezdtek, Oliver pedig elmosolyodott. – Legalábbis azt hiszi. Kapjátok el!
Elvirának és a Black fiúknak reagálni sem volt idejük, olyan gyorsan mozogtak a fekete ruhások. Egy-egy ember lefogta a Black fivéreket, hárman pedig Elvirára vetették magukat. Lekötötték a kezeit és lábait, fegyvereit elvették tőle, aztán addig ütötték, amíg eszméletét nem vesztette.