Bérgyilkosból testőr

A költözés

Ha lett volna szobaajtaja most becsapta volna, de ezt sajnos nem tehette meg. Sam azonban ott várta a lányt a szobájában. Az ágyon ülve olvasta azt a könyvet, amit nem rég Elvira olvasott.
- Na? – nézett fel Sam a könyvből. A lány egy hangos fújtatással jelezte nem tetszését a munka iránt. – Mi? – nézett értetlenül a fiú és felállt az ágyról. – Létezik, hogy Elvirának, az ország második legjobb bérgyilkosának nem tetszik, az, hogy meg kell ölnie valakit? – kérdezte karba tett kézzel.
- Nem. Olyan nem létezik. – felelte a lány fel-alá mászkálva a szobájában. – Olyan viszont igen, hogy Elvirának, az ország legjobb – emelte ki a szót – bérgyilkosának nem tetszik, hogy pesztrálnia kell valakit a Graham maffia miatt.
- Mi van? – hőkölt hátra Sam. – Finn tudja, milyen embernek dolgozol? – kérdezte homlok ráncolva.
- Sőt. – nevetett kínjában Elvira. – Megfenyegetett, hogy ha nem vállalom el, akkor kirak.
- Basszus El! – húzta magához Sam a lányt, és szorosan megölelte. – Nagyon sajnálom.
Elvira kicsit hagyta, hogy Sam tartsa, aztán eltolta magától, elővett egy bőröndöt, kinyitotta a szekrényét, és belegyömöszölte fekete ruháit a táskába. Miután végzett, elrakott pár könyvet, aztán becsukta a bőröndöt. Oda lépett a falhoz, ahol fegyvertartón két kard, tőrök, íj és nyilak voltak. A két kardot a hátára erősített hüvelyekbe csúsztatta, így azok egy x-et formáltak a lány hátán, markolatuk pedig a lány fejénél volt. A tőröket különböző helyekre rakta. Egyet-egyet a két sípcsontjára, combjaira, alkarjára. Egyet övére erősített, egyet pedig hátul a derekára. A tegezt, benne a nyilakkal a vállára kapta, az íjat pedig kezébe fogta.
Nem szeretett lőfegyverrel dolgozni. Ezek a fegyverek sokkal kecsesebbek, elegánsabban és halálosabbak voltak a kezében.
- Ne hagyd, hogy Finn odaadja a szobámat valamelyik zöldfülűnek. – mondta a lány. El kellett volna érzékenyülnie, amiért ott kell hagynia Samet és az otthonát, ki tudja mennyi időre. De nem engedhette meg magának azt a luxust, hogy hiányozzon neki bármi is, mert ha hiányzik, akkor arra figyel és nem a feladatára. És akármennyire is nem akarta az egészet, ha már a nyakába sózták a pesztrálást, akkor rendesen fogja csinálni.
- Nem hagyom, ne aggódj El! – ölelte meg Sam még egyszer Elvirát. – Ugorj, majd leadom a cuccod. – a lány bólintott, aztán kilépett a szobából. A pár méter helyre lerakta a bőröndjét, az íjat és a tegezt, majd a szélére lépett és leugrott. Sam először a tegezt adta le, amit a lány a vállára rakott, aztán az íjat, majd a bőröndöt is leadta.
A lány a cuccaival együtt odament a Tonkin házaspárhoz és Finnhez, akik a kijárat előtti pár lépésnyi folyosón álltak. Elvira lerakta maga mellé a bőröndöt, fekete trikójára felhúzta a bőrdzsekijét és utoljára visszafordult még a szobája felé. Intett Samnek, majd megfogta a táskáját és kilépett az ajtón.
- Viszlát, Finn! – köszönt el mesterétől a lány.
- Viszlát, Elvira! – mosolygott kedvesen a férfi. – Vigyázz magadra és arra a fruskára. – mondta, majd becsukta az ajtót.
Elvira itt nőtt fel. Öt éves kora óta itt élt Finnel, itt tanult mindent, itt volt otthon, ez volt az a hely, ahol biztonságban volt. Akár akarta, akár nem, de tudta, hogy hiányozni fog neki a ház.
- Jöjjön kedvesem! – szólt kedvesen Mrs. Tonkin.
Elvira hátat fordított az épületnek, és beszállt a fekete autóba. Az ajtó becsukódott, a kocsi pedig megindult a Tonkin ház felé.