Bérgyilkosból testőr

Minden másodperc számít

Elvira belépett az ajtón, aztán várt. Várt, hogy a neki háttal a bőrszékben ülő Spencer megforduljon.
- Hány emberemet ölted meg? – kérdezte érdeklődő hangon Spencer, aztán Elvira felé fordult. A nő lenyűgözött tekintettel nézett Elvirára. Barna szeme csodálatot tükrözött, barna, hullámos haja szépen keretezte arcát, szája pedig kedves mosolyra húzódott.
- Spencer. – bólintott Elvira köszönésképp. – Elmondanád, hogy miért gyújtottad fel a házadat? – ráncolta a homlokát.
- Meghalt benne a fiam. – hervadt le a szájáról a mosoly. – Nem volt kedvem abban a házban lakni tovább.
- Oliver megérdemelte. – jelentette ki Elvira. – De szerintem ezt te is tudod. – Spencer nem reagált semmit, ezért Elvira folytatta a bájcsevejt. – Egyébként Oliverért is megtetted volna azt, amit Williamért teszel? – kérdezte, utalva arra, hogy tudta, hogy Olivert kevésbé szereti, mint Williamet.
- Oliver is a fiam. – mosolyodott el Spencer. – Szóval igen, Oliverért is elraboltam volna a lányomat, akit a nővérem nevelt fel.
Elvirának elakadt a lélegzete. Ott állt a Tonkin ház dolgozószobájában, Spencer Grahammel szemben és teljesen lefagyott.
- Meglepődtél? – kérdezte nevetve a nő. – Nem csoda. Senki nem nézné ki, hogy Elizának, a drága nővéremnek, Fred Tonkin feleségének köze van a Graham maffiához. – tűnődött el Spencer. – Kíváncsi vagy, hogyan került Annelin hozzájuk? – kérdezte a még mindig lefagyott Elvirát. A lánynak végre sikerült feleszmélnie és kinyögnie egy igent.
Spencer bólintott, majd felállt a bőrszékből és a fotelokhoz lépett. Elvira követte és leült a másik fotelba, majd előre dőlve, feszülten figyelt Spencerre.
- Miután összeházasodtam a maffia vezérrel, lett két gyönyörű kisfiúnk. William, majd Oliver. – kezdett bele a mesélésbe. – Will már öt, Oliver pedig három éves volt, amikor Annelin megszületett. A férjemnek nem tetszett, hogy kislány született. Ki akarta rakni. Persze egy anya nem hagyhatja, hogy a lányát csak úgy eltüntessék, szóval Annelin még egy hetes sem volt, amikor megkerestem Elizát. Megkértem, hogy nevelje fel az unokahúgát és szerencsémre elfogadta. Elmondtam neki mindent, ő pedig gondolom Frednek. A lényeg, hogy befogadták és felnevelték a lányomat.
- Akkor miért őt raboltad el, ha zsarolni akartad Mr. Tonkint? – kérdezte Elvira, miután Spencer befejezte.
- Két legyet egy csapásra. – mosolyodott el a nő. – A férjem rég meghalt, én vagyok a Graham maffia feje. Annelin elrablásával zsarolom a nővérem és miután fellebbeznek Will ügyében, itt marad.
- Csakhogy nem marad itt. – rázta meg a fejét a lány. – Nem egyedül jöttem. – dőlt hátra a fotelben magabiztosan.
- Nem. – rázta meg a fejét Spencer is mosolyogva. – Viszont a bombát nem lehet hatástalanítani. Ha Annelin feláll, mind robbanunk.
- Miért ölnéd meg a saját lányod? – ráncolta a homlokát Elvira. – Már ha a saját lányod. – helyesbített gyorsan.
- Nem hiszed, hogy a lányom? – kérdezte kicsit sértett, de mégis szórakozott hangon Graham.
Elvira nem tudta mit higgyen. Elképzelhetőnek tartotta, hogy ez legyen az igazság, elvégre Mrs. Tonkin és Spencer még hasonlítottak is egy kicsit, Annelin viszont egyáltalán nem hasonlított se Liamre, se Mr. vagy Mrs. Tonkinra, viszont Spencerre annál inkább.
- Miért ölnéd meg? – kérdezte újra, kikerülve a kérdést. – Ha a lányod, akkor szereted. Miért jó neked, hogy felrobbansz vele együtt?
- Olivert megölted, William börtönben van, a férjem évekkel ezelőtt meghalt. – sorolta az őt ért tragédiákat. – Ha Annelin is elmegy, nem lenne senki az életemben. Így hát vagy itt marad, vagy vele együtt meghalok. – vonta meg a vállát.
- És az sem érdekel, hogy ezzel mekkora fájdalmat okozol a nővérednek és az unokaöcsédnek? – kérdezte Elvira Spencer szemébe nézve. A nő csak megrázta a fejét és szelíden mosolygott.
- Elvira. – lépett be a szobába Sam. A lány azonnal legjobb barátjára nézett. – Nem teljesen sikerült, de Annelin kint van és két perc múlva robban a bomba.
- Menekülj te is. – fordult vissza Spencerhez. – Nincs értelme meghalnod, ha Annelin kijutott. – azzal felállt és Sammel az oldalán kiment a szobából.
- Várj El! – állította meg Sam, amikor már az ajtónál voltak. – A két lány. – Sam és Elvira visszafutottak a lépcsőhöz, felrohantak az első emeletre, majd minden ajtón benyitottak, míg meg nem találták a két kimenekített lányt.
- Ha jót akartok magatoknak, akkor futunk. – állt meg Elvira az ajtóban. – Egy perc múlva felrobban a ház. – Anna sápadt arccal ült, míg a másik lány megragadta a karját és elkezdte kifelé rángatni.
Azonnal beültek a kisbuszba, Elvira gázt adott és már indultak is. Pár métert tettek meg, amikor a Tonkin ház felrobbant benne Spencer Grahammel és talán pár bennragadt fekete ruhással.
- Sajnálom Annelin. – nézett rá Elvira a visszapillantóból. Annelin könnyekkel megtelt, fátyolos tekintettel nézett vissza a házra, amiben felnőtt. Nem tudott Spencerről.
Húsz perccel később már a megbeszélt helyen vártak a Tonkin családra és Loganre, akik fél órával később értek oda. Annelin azonnal kiszállt a kisbuszból, amikor meglátta a mögöttük leparkoló autót és az abból kiszálló Tonkin családot.
- Húgi! – kiáltott fel Liam és átkarolta unokatestvérét. Anna és barátnője megköszönték Mr. Tonkinnak a segítséget, Elvirának a kimenekítést, aztán útjukra indultak. Elvira végig nézte a jelentet, majd Samhez fordult.
- Sam. – szólt neki, mire a fiú érdeklődve fordult felé. Elvira elmesélte neki, amit Spencer mondott a lánynak. A Black fiúk a hátsó ülésről hallgatták Elvirát. Miután befejezte mindnyájan elkerekedett szemmel néztek a lányra.
- Te hiszel neki? – kérdezte Jake előrehajolva. Elvira gondolkodva végig nézett a Black fiúkon és Samen, majd bólintott.
- És elmondod a családnak? – kérdezte Jacob. Ezt még Elvira sem tudta, ezért csak hallgatott. Épp a száját nyitotta a válasszal, amikor Liam kinyitotta Elvira ajtaját.
- Héj, bérgyilkoslány! – szólította meg, mire Elvira rideg tekintettel nézett bele égszínkék szemébe. – Kösz. – mosolyodott el hálásan, majd visszalépett húgához.
- El. – bólintott Elvira. – De nem most. – nézett ki a boldognak tűnő Tonkin házaspárra és gyerekeikre.
- Elvira. – most Mr. Tonkin lépett oda a lányhoz. – Annelin mondta, hogy a házunk… - a férfi lesütötte szemét, majd mosolyogva folytatta. – Nem messze, egy tóparton van egy nyaralónk. Kövessenek! – Elvira bólintott, majd kihajolt az ablakon.
- Logan! – kiabált oda a fiúnak. – Szállj be, vagy itt hagyunk.
Egy óra autóút után Mr. Tonkin autója megállt egy tóparti ház előtt. Kiszálltak a kisbuszból és az autóból, bementek a házba, majd mindenki kényelembe helyezte magát a nappaliban. Annelin, Liam és a Blackfiúk leültek az L alakú kanapéra, ami a szoba közepén volt. A kanapé egyik szára a szoba üvegfalára nézett, ahonnan gyönyörű rálátás nyílt a tóra és a körülötte elterülő erdőre, míg a másik szára a TV felé volt fordítva. Liam ölébe vette Freját, míg Mr. és Mrs. Tonkin a kanapé melletti két fotelba ültek, Logan pedig azonnal elfoglalta a sarokban heverő babzsákfotelt. Csak Sam és Elvira maradtak állva.
- Na ki meséli el, hogy mi történt? – kérdezte Liam türelmetlenül. Szeme a Black fivérek, Sam és Elvira között cikázott.
- Elvira? – nézett fel Jacob a lányra. A bérgyilkos belenézett a szürke szempárba, mire a tulajdonosa csak bólintott, jelezve, hogy nem lesz jobb alkalma elmondani az igazat.
- A Graham ház leégett. Visszamentünk a Tonkin kúriához, ahol megtaláltuk Annelint, a fiúk hatástalanították a bombát, míg én Spencerrel beszélgettem arról, hogy Annelin igazából az ő lánya és nem Mrs. Tonkiné, majd Sam lejött értem, kimenekültünk a házból, amiben felrobban Spencer Graham, majd elmentünk magukért és most itt vagyunk. – hadarta el gyorsan a lány. De nem volt elég gyors, mert még így is mindenki értett mindent, és mindenki megfagyott.
- Hogy Spencer Graham az én… - kezdte Annelin, de megakadt a hangja. – Szóval anya nem… És Liam sem… - hebegte Annelin.
- Kicsim. – szólt Mrs. Tonkin. – Spencer a húgom volt. Ha Liam nem is a bátyád, de az unokatestvéred. És mi ugyanúgy szeretünk, mintha a lányunk lennél.
Annelin nyitotta a száját, de nem tudott mit mondani, ezért inkább csak becsukta, felállt és elviharzott a szobából. Mindenki csendben ült egy ideig, várták mi lesz.
- Szerintem a legjobb, ha kifizetjük magukat és visszamennek Finnhez. – szólalt meg végül Mr. Tonkin. – Mennyit kell fizetni? – kérdezte, majd felállt és a pénztárcájáért ment.
- Harmincnégy fekete ruhás, plusz Spencer Graham felrobbant, ha az számít, ja és persze Annelin életben van. – mondta Elvira fagyos hangon.
A lány elmosolyodott magán. Visszatért a profi bérgyilkoslány. Újra rideg és távolságtartó és végre mehet haza Finnhez.
- Akkor négyezer ötszáz Samnek. – lépett a nevezetthez, majd a kezébe adta a köteg pénzt. – Négyezer ötszáz Logannek. – adta a fiúnak a második köteget. – És hatezer Elvirának. – állt meg végül a lány előtt. – És most takarodjanak a házamból! Tőlem még az egyik autót is elvihetik, de tűnjenek el! – mondta dühös, de halk hangon.
- Örültem a munkának. – mosolyodott el Elvira. – Viszlát. – azzal sarkon fordult, kiment és beült a fekete autóba.