Bérgyilkosból testőr

A falu

- Te és Sam… - kezdte Jacob az út vége felé. Szemét végig az úton tartotta, de egy pillanat erejéig ránézett Elvirára.
- Sam a legjobb barátom. – jelentette ki a lány az ablakon kibámulva. Ezzel le is zárta volna a témát, de Jacob mindenképp beszélgetni akart.
- Mióta ismered? – faggatta tovább.
- Most tényleg a Finnél töltött éveimről akarunk beszélgetni? – nézett a Black fiúra Elvira felvont szemöldökkel. Jacob csak mosolyogva bólintott, így a lány egy hangos sóhajtás után belekezdett. – Nyolc voltam, amikor Sam oda került tizenkét évesen. Akkor még nagyon gyenge volt, és pár nap után fel akarta adni. Amikor látta, hogy egy nála kisebb lány jobban bírja, mint ő, eldöntötte, hogy nem adja fel. Elkezdett velem edzeni, tanítottam neki pár trükköt, úgyhogy pár hónap alatt az egyik legjobb lett. Időközben én betöltöttem a kilencet, végeztem a kiképzéssel és Finn megszerezte nekem az első megbízót. Sam volt mellettem, amikor visszaértem, ő volt mellettem, amikor napokig nem tudtam aludni utána, ő volt mellettem, amikor Finn ki akart rakni, mert nem akartam elvállalni még egy megbízást. Ha Sam nincs, most még nagyobb pszicho- és szociopata lennék, mint most. – nézett rá Elvira a Black fiúra egy sejtelmes mosoly kíséretében.
- Így is épp elég nagy pszichopata vagy. – nevetett fel a volán mögött.
- Hát épp ez az. – nevette el magát a lány is. – Ha ő nincs, akkor még ennél is nagyobb lennék.
Jacob mosolyogva nézett a lányra. Talán most először látta őszintén nevetni a lányt. Sőt, biztos volt benne, hogy most először látta úgy nevetni és mosolyogni, hogy az örömből fakadjon és igaz legyen. Elvira mindig komoly volt és feszült, mindig mindenre figyelt, körültekintő és megfontolt volt. Nem nagyon tudta elképzelni, hogy a lány valaha is nevetett volna, főleg azok után, amiken átment.
Elvira pedig életében másodszor igaz barátra lelt Jacobban. Megbízott benne, és nem esett nehezére elmondani a fiúnak, hogy mi történt vele. Jó érzéssel töltötte el, hogy végre valakivel beszélgetni tud erről, el meri mondani neki, hogy min ment keresztül. És most először tapasztalta, hogy milyen, ha az ember biztonságban érzi magát és boldog, még akkor is, ha csak pár percig tartott. Ugyanis beértek a faluba.
Elvira mosolya lehervadt az arcáról, feljebb ült az ülésen, teste megfeszült, figyelme pedig egy pillanatra sem lankadt.
Az emberek, akiket láttak vagy hatvan fölött voltak, vagy tíz alatt. Tehát harcképes fekete ruhásból viszonylag kevés akadt. A házak szinte ugyanolyanok voltak, az emberek vagy az utcában sétálgattak, vagy a tornácon ültek, de mindenki jól megnézte az arra járó „eltévedt” utazókat.
- Vedd elő a térképet. – adta az utasítást Jacob. Elvirának nem tetszett, hogy utasítgatja olyas valaki, aki nem Finn, de engedelmesen elővette és kihajtogatta azt. – Kicsit bolyongunk, hogy feltérképezzük a terepet, aztán megkérdezünk valakit, hogy merre van a legközelebbi benzinkút. – közölte a Black fiú a szándékát. – Úgy kell tennünk, mintha eltévedtünk volna. És jó lenne, ha nem látszana a combodon lévő tőr. – pillantott a lány lába felé.
Elvira egy gyilkos pillantás kíséretében ráhúzta a dzsekije szélét a combjára, eltakarva ezzel a fegyvert, aztán visszanézett a térképbe.
Jacob körözött egy picit, Elvira néha felnézett, hogy lássa a terepet. Aztán kiszúrtak egy nagyobb házat. Teljesen kitűnt a többi közül, mivel szürke helyett ennek a háznak hófehérek voltak a falai, kertje sokkal nagyobb, és a kerítése is magasabb volt, mint a többinek.
- Szerintem ott lesz Annelin. – mondta Jacob, azzal lefékezett a ház előtt. – Megkérdezem, merre van egy benzinkút, te addig maradj itt és nézz körbe a kocsiból. – a fiú kiszállt, becsapta az ajtót, majd odasétált az ajtóhoz és kopogott. Elvira feszülten figyelte a barna tölgyfaajtót, várta, hogy valaki kilépjen és beráncigálja Jacobot rajta, de senki nem jött. Jacob még egyszer kopogott, de még mindig semmi.
Ez Oliver háza. – gondolta magában a lány. – Gyere el onnan Jacob!
- Szívem! – hajolt ki Elvira a letekert ablakon és szólt vinnyogó hangon a fiúnak. Jacob összeráncolt szemöldökkel nézett hátra. – Menjünk inkább, mert nagyon kell pisilnem. – nyafogta a lány.
Ekkor az ajtó kinyílt, egy kar berántotta Jacobot, majd becsapta az ajtót. Elvira egy kicsit sem lepődött meg. Számított arra, hogy valamelyiküket elfogják.
- Mondtam, hogy menjünk. – mormogta magának, majd eddig hátára omló hosszú, szinte fehér haját összefogta egy copfba, hátra fordult, megfogta a hátsóülésre dobott íját és a tegezt, majd kiszállt az autóból.
Felhúzott egy nyilat az idegre, majd elindult az ajtó felé. Megállt előtte pár lépéssel, kiroppantotta a nyakát, majd egy határozott mozdulattal berúgta az ajtót. Egy fekete ruhás őrt azonnal lelőtt, aki az ajtó egyik oldalán állt. Rögtön nyúlt a második nyílért és szíven lőtte a másik oldalon álló fekete ruhást is. Kihúzta a halottakból a nyilakat, majd halk, lassú, de biztos léptekkel tovább indult.
Az előszoba után balra fordult, bár tudás hiányában inkább megérzésre alapozta döntését. Egy pár lépésnyi folyosóra ért, ahonnan két ajtó nyílt. A balra lévő zárva volt. Ha onnan jön valaki, hallani fogja a zár kattanását, tehát lesz elég ideje felkészülni. Benyitott hát a jobb oldali ajtón, ami a konyhába vezetett. Átnézte az egész helyiséget, de sehol egy lélek sem volt. A zárva lévő ajtó felé fordult, elővett egy tőrt, és mint tegnap a Tonkin házban Annelin szobáját, feltörte ezt az ajtót is. Halkan lökte beljebb addig, amíg meg nem látott egy fekete ruhást. Azonnal lelőtte és a zárt ajtóból, valamint az őrből sejtette, hogy jó helyen jár.
- Ez már három fej. – mosolygott Elvira, aztán körbe nézett, hogy merre kéne tovább mennie. – Gyerünk Jacob! – suttogta maga elé. – Segíts nekem és adj ki valami hangot. – hallgatózott feszülten a lány, de hiába várta az égi segítséget. Tehát Jacob vagy eszméletlen, vagy nem erre vitték el.
Elvira újabb megérzésre hagyatkozva elindult balra halkan és lassan, de teljesen a környezetre figyelve. A legkisebb zajra is megtorpant és körbenézett. Pár méternyi folyosó után az út jobbra kanyarodott és egy újabb zárt ajtóba torkollott.
Elvira már épp megrúgta volna az ajtó és az ajtófélfa közé beszorított tőrt, amikor fentről hangos sikítás hallatszódott. A lány a plafon felé kapta a fejét és reménykedett egy újabb sikításban, hogy legalább azt meg tudja, hogy az emeleten merre keresse a hang tulajdonosát. Pár pillanatnyi csönd után az emeleten lévő lány újra sikított. Ha Elvira füle nem csal, akkor jobb oldalon lesz a fogoly.
Elvira gyorsan futott vissza a folyosón, egészen az előszobáig meg sem állt. Ott végül lelassított és elindult a bejárattal szemben lévő lépcsőn felfelé. A lépcső tetején lelőtte negyedik áldozatát, de mielőtt az a földre eshetett volna és nagy zajt csapva legurulhatott volna a lépcsőn, Elvira elkapta és lefektette a földre. Tovább indult, és sorra ölte meg az ötödik, hatodik, hetedik és nyolcadik fekete ruhást. Egyre több őr egyre közeledő célt jelentett. Már a tizenötödik őrt lőtte le, amikor elért a folyosó végére, ahonnan egy ajtó vezetett tovább, reményei szerint a síkoltás tulajdonosához és Jacobhoz.
Elvira óvatosan nyitott be a szobába, ahol egy barna hajú, zöld szemű lány térdelt Jacob eszméletlenül heverő teste fölött. Mikor a lány észrevette Elvirát rémülten hőkölt hátrébb. Alig lehetett több tizenhétnél, arca mégis beesett volt, szemei karikásak, haja kócos, megmaradt ruhái pedig széttépve lógtak rajta.
- Semmi baj. – guggolt le mellé Elvira, majd lehajolt meghallgatni, hogy Jacob él-e még. Elvira megkönnyebbülten sóhajtott, mikor meglátta, hogy Jacob mellkasa lassan felemelkedik, majd visszaereszkedik. Még élt. – Hogy hívnak? – nézett fel a rémült, sarokban kucorgó lányra. A lány látszólag teljes sokkban volt. Elvira gyorsan becsukta az ajtót, majd a lány elé lépett. Megnyugtatóan mosolygott rá a lányra, majd újra megkérdezte.
- Anna. – mondta halkan végül.
- Szia Anna. Én Elvira vagyok. – mutatkozott be a bérgyilkos. – Ő pedig ott Jacob. – mutatott a szétvert, ájult fiúra. – Figyelj Anna. Az első emeleten vagyunk. Ki mersz ugrani az ablakon? – pillantott az ajtóval szemben lévő ablakra.
- Zárva van. – sütötte le a szemét Anna.
- De nem nekem. – mosolygott ördögien Elvira.
Felállt és belerúgott az üvegbe. Az még csak egy kicsi hajszálrepedést sem mutatott, így megismételte párszor a műveletet, de semmi.
- Francba. Két rétegű. – hajtotta hátra a fejét Elvira, majd még jó pár hasonló, bár durvább káromkodást nem mellőzve körbe nézett a szobában, hátha valami segíthet rajtuk.
Gondolkodásából a közeledő léptek zaja zökkentette ki. Jacobot behúzta gyorsan Anna mellé, majd kivette Jacob combjára erősített szíjból a tőrt, és a lány felé nyújtotta.
- Nem tudom használni. – rázta a fejét rémült arccal. Elvira elmosolyodott és megingatta a fejét.
- Ez a fele az éles, ezt kell a fekete ruhásokba szúrni. – fogta meg a penge élét, aztán a lány kezébe nyomta.
Kivette a többi fegyvert is, ami Jacobnál volt, felszerelte magára, kardját visszarakta a hátára, majd felvette az íjat és a tegezt a földről, és felállt támadó pozícióba az ajtóval szembe.
- Védd meg magad és Jacobot, és próbáld meg kitalálni, hogyan tudjuk kinyitni az ablakot. – adta az utasítást Annának, majd feszülten várta, hogy a fekete ruhások berontsanak a szobába.
Szerencséjére, vagy pechére, ez nem történt meg és pár perc után elhaltak a lépések zajai.
- Egy másik lányért mentek. – szólalt meg halkan Anna. Elvira felé fordult és homlokráncolva kérdőn nézett rá.
- Egy másik lányért? – kérdezte.
- Hárman vagyunk itt. Talán négyen. – sütötte le a szemét Anna.
- Kik? – kérdezte Elvira, előre félve a választól.
- Oliver ribancai. – mondta halkan Anna a sírás határán. – Oliver és a fekete ruhások akkor használnak minket, amikor akarnak.
- Maradj itt és vigyázz Jacobra. – kötötte Anna lelkére Elvira, majd dühösen szinte kitépte az ajtót a helyéről, uralkodva magán halkan becsukta, majd magabiztos léptekkel, tajtékzó dühhel elindult arra, amerre a fekete ruhások lépteinek zajai elhaltak.
Egy idő után megérzéseit követve haladt a folyosókon, de egy pillanatra sem állt meg. Azt a néhány őrt, aki útjába került megölte egyetlen kardsuhintás segítségével. Végül az egyik szobából nyögések hallatszottak ki. Egy határozott mozdulattal berúgta az ajtót. Oliver épp egy lány mögött térdelt és hangosan nyögdécselve dugta.
- Dögölj meg te pöcs! – mondta Elvira vészjósló hangon, gyilkos tekintettel, aztán a combjára erősített tőrt kirántotta és egy erős lendítéssel a fiú nyaka felé hajította. Olivernek ideje sem volt felnézni, amikor a tőr áthatolt a tarkóján, a penge hegye pedig átszúrta a gégéjét. – Túl gyorsan haltál meg. – mondta a halott fiú teste fölé hajolva, majd elkezdte lehúzni a lány hátáról. – Ennél több kínzást érdemeltél volna.
Elvira gyorsan levette a bőrdzsekijét és a meztelen lánynak nyújtotta. Gyorsan magára tekerte, aztán patakokban folyó könnyeit kezdte törölgetni.
- Semmi baj! – próbálta nyugtatni Elvira, de esélytelennek tűnt. – Inkább menjünk. – azzal megfogta a lány karját és maga után húzva visszament Anna szobájába.