Takami Yuki

16. A nagy hármas

Eltelt pár hét az ideiglenes hősengedély edzés óta, és kezdtem egyre jobban beilleszkedni a társaságba. Például az  éjszakai festéseimnek hála, elég sokat találkoztam Bakugoval a konyhában, és elkezdett nekem valamilyen "bizalmasammá" válni ( tuti, hogy én is neki, de soha nem vallaná be ), emellett rájöttem, miért fekszik le olyan korán. De ebbe a témába még annyira nem mennék bele. Éppen ebédeltem a szokásos csapattal ( Iida, Izuku, Uraraka, Todoroki, Tsuyu, Tokoyami ), amikor odajött hozzánk egy felső éves. Ránézésre elég izmos volt. Szőke haja az égnek állt, és a levakarhatatlan vigyora elég beteg volt. Rátámaszkodott az asztalra, és egyessével végig mért minket.
Pár másodperc után végre megszólalt.

- Sziasztok, Mirio vagyok! Hogy vagytok? - mosolyogta.
Uraraka kínosan felnevetett.
- Hehe... Köszi jól!
- Akkor rendben!
- Mirio gyere már! - kiáltotta egy lila hajú lány a hátunk mögött.
- Még találkozunk! - kacsintotta, majd elsietett.

Mindenki lefagyva bámult az ételébe, azon gondolkodva, hogy ez mégis mi a Szent Péter volt. Kivétel én, és Todoroki. Minket már valami egészen más mozgatott.

- Mit eszel? - böktem a tésztás tálcája felé. Todoroki ereiben megfagyott a vér, és úgy nézett rám, mint egy hülyére.
- Hé, hé! Mi rosszat mondtam?
- Oh basszus, már megint kezdi. - temette az arcát a kezeibe Tokoyami.
- Te nem tudod, hogy EZ mi?! - tágultak ki a szemei. Látszott rajta, hogy most kikészítettem.
- Nem.
- Ez SOBA! - ordította a képembe.

Mindenki felénk kapta a fejét az étkezőben. Éreztem a tekintetüket magamon. Valahogy helyre kellett hoznom, a helyzetet. Ha nem tenném, akkor az őrült barátomról még őrültebb pletykák terjengenének.

- Ez meg itt CSIRKE! - ordítottam vissza mosolyogva ( hát persze, hogy ezt eszem, nem kérdés! ). - Kérsz?
Elősször nem értette, hogy mit csinálok. Majd körbenézett, és leesett neki, hogy egy kicsit rohadt hangos volt.
- Igen. - nyúlt a pálcikájával a kajám felé. Hirtelen odakaptam a kezem a tálam elé, és eltakartam Todoroki elől.
- Hékás! Ennek ára van! - mondtam neki. - Adj a tésztádból!
Előhúzott valahonnan még egy kis evőtálkát ( de most komolyan... honnan??? ), és szedett bele nekem tésztát. Én fogtam kettő darab chicken nuggets - et, és beletettem egy szalvétába. Odanyújtottuk egymásnak az ételt. A villámmal kivettem pár csíkot, és felszippantottam.
- Hmm, finom! - nyammogtam a tésztát, és közben ráböktem a villával a kajára.
- A csirkéd is jó! - nyelte le az első falatot. - Bár egy kicsit csodálom, hogy madár madárt eszik.
- Ragadozó  vagyok, ki kérem magamnak! - emeltem fel védekezően a kezemet. - Te ugye megértesz? - néztem Tokoyamira.
- Hát hogyne! - állt mellém fajtársam.
A többiek eközben nevetgélve néztek minket evés közben. Jó kis műsor lehettünk.
- Ha végeztetek, akkor elindulhatnánk! - vetette fel Iida. A srác utált késni. Mindenhova fél órával előbb érkezett.
- Rendben! - álltunk fel az asztaltól.

                            *****

A helyünkön ülve vártuk Aizawa tanár úrt. Most vele kell, hogy ofőnk legyen. Valamivel agyon akartam csapni az időt, szóval magam elé húztam az egyik szárnyam, és megpróbáltam egy irányba simítani a tollaimat, kevés sikerrel. Miközben a vöröses tollaimat birizgáltam, észrevettem, hogy pár tollam nagyobb, mint a többi. Megint kell majd vágnom őket. Nálam ez olyan, mint a hajvágás. Elég sok munkával jár.
Amíg én ezen filóztam, bejött az a szőke srác, akivel az ebédlőben volt az a furcsa párbeszédünk. Nem egyedül volt. Őt követte egy nagyon csinos, hosszú lila hajú lány, és egy Sasukera emlékeztető srác. Elég sok animét néztem Amerikában ( köztük a Narutot, igen mind a 200 részt, + a sok Shippuden. Yup,  időm mint a tenger ). Szerintem simán tekinthetem magamat Otakunak. Természetesen itt is fogok majd weebkedni, de  inkább tanulnom kéne.
A három nagyobb tanulót követte a tanár úr. Becsukta az ajtót, és a tanári asztal mögé lépett.

- Jó napot osztály! - támaszkodott meg az asztalon. - Ők itt... - mutatott a vendégekre. - A Nagy Hármas!
- Jó napot! - köszöntünk illedelmesen. Aizawa bólintott nekik. Ez valami jóváhagyást jelenthetett. A lila hajú szépség előre lépett.
- Sziasztok! Az én nevem Hada Nejire! - villantott egy hollywoodi sztárt megszégyenítő mosolyt - Ő itt melettem Amajiki Tamaki, - mutatott a morcos Sasukere. - Ő pedig Togata Mirio! - mutatott a szőkére, aki engem túlzottan emlékeztetett Tintinre ( az a szőke újságíró, aki bűntényeket oldott meg a képregényekben, a fehér kutyusával ).

Mind a hárman meghajoltak előttünk. Mi ezt illendően viszonoztuk.
Aizawa tapsolt kettőt. A falból előtüntek a bőröndök, amikben a jelmezeink vannak. "Na ebből mi lesz?" - gondoltam.

- Vegyétek el a sajátjaitokat! - utasított minket Aizawa.

Odasétáltam a 21. bőröndhőz, és kivettem a kis fali kapszulákból. Valaki megkocogtatta a vállam. Hátranéztem. Hagakure volt az.

- Igen? - mosolygtam rá.
- Le tudnád nekem venni? - nyújtotta fel a láthatlan kezét saját csomagjára. 4 darab kapszula sor volt, mindegyik 5 egységből állt. Hagakuréjé ott figyelt rám, a legmagasabb sorból. Nem csoda, hogy nem tudta elérni.
- Hogyne! - bólintottam.

Kitártam a szárnyaimat, és egy kicsit nyújtogattam őket. Csaptam velük egy erőteljeset, és máris belevertem a felyem a plafonba.

- Auch! - fogtam a felyem.
- Jól vagy? - kérdezte lentről Hagakure.
- Persze, persze! - válaszoltam, majd leemeltem az 5. számú bőröndöt.
- Ez a tied, ugye? - néztem le.
- Igen, dobhatod! - eleresztettem a táskát, amit Hagakure ügyesen elkapott.

A többiek szerencsémre meg tudták oldani a feladatot, így leszálhattam.
Miután mindanjian megvoltunk, Aizawa elküldött minket átöltözni. Nejire velünk jött. Nagyon szép feszülős kék jelmeze volt, ami nekem kifejezetten tetszett a lila hajával együtt. Úgy tűnik, ő is részt vesz velünk a feladaton. Ez érdekes lesz. Felhúztam a dresszemre a dzsekim, és felvettem a szemüvegem. A James Bond ( magamban így kereszteltem el a kicsikét ) fülhalgató most nem kellett.

- Mindenki megvan? - nézett körbe, amikor megbizonyosodott arról, hogy valamennyien kész vagyunk.
- Igen! - válaszolta Momo.
- Remek, akkor gyertek utánam! - intette mosolyogva.

Elindultunk kifelé. Végigmentünk legalább 3 parkon, mire odértünk a kisseb gyár méretű, fedett edző teremhez. A fiúk már ott vártak ránk, Aizawa tanár úrral. Aizawa megszámolta az osztályt.

- 19... 20... 21, jó mind megvagyunk! - vetett véget a népszámlálásnak. - Befelé! - tessékelt minket beljebb az épületbe.

Az egész terem üres volt. Középen a padló valami féle beton volt, téglalap formában. Az ajtó mellett a Modern Irodalom tanárunk, Cementoss állt. Felnézett abból, amit éppen csinált ( egy darab téglával játszogatott, biztosan lyukasórája volt ), és rámosolygott az ofőre.

- Végre megjötettek! - csapott rá Aizawa hátára, aki ettől egy kicsit megroggyant.
- Gyerekek, üdvözöllek titeket, az én kis paradicsomomban! - mutatott körbe az üres termen. Tuti, hogy bekattant itt magányában.
- Ez itt a U.A legújabb létesítménye. - magyarázta unottan Aizawa. - Egyedi gyakorló terem, amit kérésre, személyre lehet szabni. Ishiyama, megmutatnád nekik? - bökte meg tanárunkat, aki megint elmerült a tégla gurigatásban.
- Hogyne! - nézett fel ( egyetlen ) szórakozásából mosolyogva.

Dobbantott egyet a lábával. A talajból különböző nagyságú dombok, és alakzatok álltak ki.

- Azért vagyunk itt, a Nagy Hármassal, hogy azokat a dolgokat gyakoroljuk, amiket nem tudtok rendesen! Ők fognak titeket segíteni az edzésben! - mutatott Tamakiékra. - Emelett Cementoss tanár úrtól kérhettek talajformákat! - mondta, majd valahonnan előhúzta ( honnan tudnak ilyet a japánok?! Mutassák meg! ) a sárga hernyó hálózsákját, és ott a földön, el is aludt. Odabattyogtam Cementosshoz, hogy kérjek magamnak egy jó kis szikla peremet.

- Elnézést! - hívtam fel magamra a figyelmét a tanárnak. - Kérhetnék egy nagyon magas szikla csúcsot, azzal szemben pedig egy normál méretű egyenes falat? - adtam le a rendelésem.
- Máris! - mosolyogta, majd megint dobbantott egyet, és a rendelésem máris ott virított az épület közepén.
- Köszönöm szépen! - hajoltam meg a tanár előtt, aki erre csak biccentett.

Egy kicsit távolabb mentem, majd egy szárnycsapással fellendültem a levegőbe.
- Na! Vágjunk bele!