Takami Yuki

14. Végre van ruhám

-Akkor te ilyen "ámerikai" vagy.
- Yup.
- És az anyád meghalt.
- Igen.
- És Hawks a tesód.
- Ja.
- Akkor ennyi? - kérdezte Bakugo.
- Igen. - válaszoltam.
- Ömm, hajnali 2. - néztem az órámra.
- Huu, bazdmeg. Akkor mentem. - tápászkádott fel, én meg követtem, mert mást nem nagyon tehettem. Ő a második emeletnél elköszönt, ezért én egyedül mentem vissza a szobámba.
Beléptem, visszacsuktam az ajtót, és ruhástul bedőltem az ágyba.

                             *****
8:00 óra, és 9 - kor van az első órám. Ekkorra állítottam be az ébresztő órámat. Ami persze 7 - kor keltett. Ilyen az én formám, még ezt is elcseszem. Sajnos, az ébresztés után már nem tudtam visszaaludni, szóval 2 óra alvás után kikeltem az ágyból.  Belenéztem az íróasztalom fölötti tükörbe.
- Hmmm, ma is gyönyörűen ébredtem. - motyogtam a homályos tükörképemre nézve. Felvettem a szemüvegem, hogy kitisztuljon a világ, és körbenéztem. A nap még csak most kelt fel. Kivettem a szekrényemből az egyenruhám, és a fürdő cuccom ( kis kosár, benne minden; fogkefe, tusfürdő, sampon, fésű, stb. ), és elindultam a fürdőszobába. Most már kézzel kinyitottam az ajtót, és beléptem a helységbe. Valaki már zuhanyzott odabent, szóval köszöntem.
- Szia!
- Szia.
- Momo, ugye? - ismertem meg a hangját.
- Igen. - felelte.
Kitettem a cuccomat az egyik zuhanyzó elé, és levetkőztem. Levettem a homie ruhám ( ebben szoktam festeni ), elvettem a tusfürdőt a fürdő cuccomból, és bementem a Momo meletti kabinba. Magamra engedtem a forró vizet, és elkezdtem fürdeni.
- Te miért keltél ilyen korán? - kérdeztem.
- Mindig ilyenkor szoktam. - felelte a legtermészetesebben Momo. Ezen egy kicsit meglepődtem.
- De mégis miért?
- Ilyenkor még senki sem kelt fel, ezért csönd van, és nem kell várni a zuhanyzóra, és a konyhában lévő dolgokra. - indokolta meg.
- Jogos. - mondtam - Nem baj ha innentől én is ilyenkor kelek? Akaratodon kívül is meggyőztél. - nevettem.
- Nem, nyugodtan! - nevettet ő is.
- Akkor jó. - zártam le a beszélgetést.
Lemostam magamról a szappant, megfogtam a törölközőmet, magamra csavartam, és kiléptem a kabinból. Miután megtörőltem magam, felvettem az egyenruhám, és megvártam Momot. Miután ő is megvolt, letettük a cuccunkat, és lementünk a konyhába. Eközben mindenféle téma szóbaesett. Ki, ki kicsoda?, Ki mit szeret?,  stb.
A konyhában felosztottuk egymásközött a feladatokat. Én sütős sendwichet csináltam, ő meg tejeskávét. Leültünk a reggelinkel egy asztalhoz, és tovább beszélgettünk. Eközben egyre több ember jelent meg körülöttünk. Többen össze vissza rohangáltak a reggeli sietségben ( Mina, Denki, Sero stb. ), mások pedig leültek velünk együtt reggelizni ( Ochaco, Izuku, Ida stb. ). Miután kész lettem, betettem a tányérom a mosogatóba, és felmentem fogatmosni. Ezután a szobámba mentem, bepakoltam a táskámba, és lerepültem a lépcsőn.
- Majd találkozunk! - köszöntem el a még mindig kapkodóktól, és elindultam az iskola felé. Még jó pár diák mellett haladtam el, mire beértem a U.A-be. Felmentem az osztályunkba ( azóta megjegyeztem, haha! ). Leültem a helyemre. Elolvastam az órarendemet ( angolul van hála a jó istennek ), most angolnak kell jönnie a saját termünkben, Mr. Present Mic - kal. Végre beszélhetek az anyanyelvemen. Cheers. Az osztálytársaim folyamatosan érkeztek, amíg a csengő meg nem szólalt. Onnantól se ki, se be. 2 perc múlva hirtelen kivágódott az ajtó, és besuhant rajta az újdonsült angoltanárom. Hosszú szőke bezselézett haja volt, ami az égnek meredt. Kiváncsi vagyok, mikor vágta le utoljára. Emellett még volt rajta egy furcsa napszemcsi is. Vagy szemüveg... nem tudom eldönteni.
- Te vagy az új tanuló, iiiigaz? - fordult felém. Az igaz-t  furcsa magas hangon ejtette ki.
- Igen. - áltam fel - Takami Yuki vagyok. - mutatkoztam be.
- Ha jól értesültem,  akkor  amerikából jöttél igaz? - mosolygott rám. Én csak bólintottam.
Ezután olyan furcsa akcentussal kezdett el hozzám angolul beszélni, hogy még én is alig értettem.
- Sorry teacher, but i can't understand you, because you talking like a russain idol. - próbáltam meg elnézést kérni. ( Bocsánat tanár úr, de nem értem önt, mert úgy beszél mint egy orosz popsztár. ) Az osztály halkan kuncogott a hátam mögött.
- Inkább akkor beszéljünk japánul. - sértődött meg a tanár.
- Ne! Nem kell... szívesen beszélek önnel az anyanyelvemen! - mentegetőztem. Eközben szép lassan kinyitottam a szótáramat, hogy legalább egy szavát kitudjam venni.
Kirishima észrevette ezt a mozdulatomat, és hangos röhögéssel díjazta, hogy az angol gyereknek szótár kell az angoltanárhoz. Az óra ezután elég jó hangulatban telt.

                             *****
A jelmezemre vártam Aziawa tanár úr irodája előtt, mert ma délután  ideiglenes hősengedély órára kell mennem Bakugoékkal, és oda már kelleni fog. A tanár úr kilépett az ajtón, és szó nélkül odaatta a scifibe illő aktatáskát, amin egy 21 -es szám virított, és elsétált a dolgára. Visszabaktattam a lakóhelyünkre. Belépéskor köszöntem pár osztálytársamnak aki ott volt, és elmentem a szobámba. Lecsaptam a táskám a földre, levettem a cipőm, és felültem az ágyamara az aktatáskával a kezemben. Letettem magam elé a táskát, és kinyitottam. Felemeltem belőle a ruhát. Pont olyan volt, mint amit megrajzoltam. Egy kicsit hasonlított Hawkséra. Egy fekete kezes lábas dressz volt az alap, amin sárga csíkok voltak. Erre rá kell venni egy dzsekit, ami olyan mint Hawksé. Ugye milyen eredeti vagyok? Viccen kívül, még anyunak is ez a dzseki volt a jelmeze legalapabb része, így tulajdonképpen ez egy hagyomány a családban. Ez volt a ruha rész. Emellett kértem még egy dioptriás szemüveget, ami annyiban különbözött Hawksétól, hogy ez detektívüveges volt, és senki nem láthatta a szememet alatta, viszont én kiláttam rajta. És még az egyik fülemre egy sárga alapon fekete mintás csiptethetős fülhalgatót, ami olyan mint a kémek kis "telefonja" a filmekben( vagy csak az éppen vezető embereknek a bluetoothos kis fülhalgatója, amit telefon helyett vesznek fel, de ez részletkérdés ). Amúgy én is tudok rajta beszélni, pont ezért praktikusabb mint Hawksé.
Arra lettem figyelmes, hogy kopognak az ajtómon. Gyorsan mindent visszarámoltam, és kinyitottam az ajtót.
- Igen? - néztem rá az ott ácsorgó Todorokira.
- Tíz perc és megyünk az edzésre.
- A hősengedélyes dolog?
- Igen.
- Jó, mindjárt jövök! - mondtam, majd rácsuktam az ajtót, és elkezdtem készülődni.