ᴏᴄᴇᴀɴ ʙʟᴜᴇ ᴇʏᴇs

#14

| 7.13. |

Életem legszebb reggele volt. Fucsa így gondolnom, hisz ő még mindig egy idegen és ez a helyzetet csak furábbá teszi. Hamar realizáltam, hogy páran már fent vannak, hisz a reggeli kellemes illata bejárta a kabinunkat. Mivel nem tudtam, hogy a kis szigetlakóm meddig szokott aludni, nem kezdtem el keltegetni. Helyette azon kezdtem gondolkozni, véletlenül fordult e nekem háttal és ha igen, hogy került mind a két kezem szorosan a dereka köré?
Miután sikerült kibontakoznom és nem felkeltenem, folytonos mocorgásommal, kicammogtam az étkezőbe, ahol Changbin és Felix már javában a reggelit, meg egymást fogyasztották. 

-Ey, Minho! Hogy van a legújabb barátunk?

-Addig jól, 'Lix, amíg nem esel neki a borzalmas vicceiddel. Többiek? —tettem fel a kérdést, de legfiatalabb testvérem abban a pillanatban csatlakozott hozzánk.

-Milyen nap vaaaan? —kérdezte kisgyerekes hangon, mire Seungmin visszakiáltotta neki a választ.

-13-a, hétfő!

-Ne kiabáljatok már könyörgöm...

-De Chanie nem is szokott felkelni rá.

-Nem Chanra gondoltam... —szóltam vissza öcsémnek, majd összeszedve pár enni és innivalót, visszamentem a kabinomba, ahol nagy meglepődésemre, Jisung egyáltalán nem aludt már. 

Amint az ajtó bezárult mögöttem, ijedten mászott vissza az ágyába és húzta magára a takarót. 

-Csak én vagyok az, Minho! Hoztam reggelit. 

Halk hangomat meghallva, óvatosan dugta ki fejét az ágynemű mögül, mire akaratlanul is, mosoly ült ki az arcomra. Ágyaink közé behúztam az éjjeli szekrényemet és letettem rá a jobbnál jobb ételektől hemzsegő tálcát. Mikor sikerült "megterítenem", ujjaim közé vettem az evőpálcikákat és válogatni kezdtem. 

-Szereted a rántottát, Jisung? —kérdeztem tőle, mire egy félénk biccentést kaptam válaszul.

Tányérjára helyeztem a kikészített rántottát, majd látván, hogy magától nem fog hozzálátni, átültem az ő ágyára. Óvatosan megfogtam a takaróját és elkezdtem belőle kicsomagolni. Nem haboztam sokat, egy kanálra felpakoltam egy kis adag ételt és elkezdtem vele játszani.

-Itt repül a finom rántottaaa!

Örültem, mikor a mondat végére ő is elmosolyodott és azt követően, lassan bekapta a kanalat. Láttam, ahogy először ízlelgeti az ételt, majd vállam fölött kikukucskálva szemléli, van e még több. Miután lenyelte, egy pohár narancslevet nyujtottam át neki, amit hamar meg is ivott.
Kár, hogy kezem úgy döntött, ismét meg akarja tapasztalni bőre puhaságát, ezért kapva az alkalmon nyúltam ajkaihoz, letörölve az ott marad levet. Persze, biztos azért, mert hirtelen tettem és gondolom a jóindulatból, de végül megízleltem az ajkairól elvett ujjamat...