ᴏᴄᴇᴀɴ ʙʟᴜᴇ ᴇʏᴇs

#29

| 01. 26. |

-Nem is süt a nap...

-És tényleg! Na gyere, Felixnek mindjárt kezdődik az előadása!

-Nincs kedvem menni.

-Changbinnak megígérted! Meg Felixnek is ez lesz az első önálló stand-up estje! 

Hyunjin letette a vacsorával felszerelt tálcát az asztalomra, majd fütyülve kiugrándozott a szobából. Az étel illatának nem tudtam ellenállni, ezért hamar kezembe is vettem az evőezközöket. Ahogy bámultam ki a fejemből, a naptáramra tévedt tekintetem. Holnap ilyenkor már úton leszünk Izlandra, ahonnan fél évig vissza sem fogunk térni. Ha belegondolok, nincs is hova visszatérnem. 

(...)

Felix műsora meglepően szórakoztató volt, az idő ezért pedig hamar eltelt. Changbin szinte minden szavát megtapsolta és látszott szemei csillogásán, mennyire büszke rá. A nagy nevetések közepette, egy öltönyös ember sétált el az asztalunk mellett és letett elém egy levelet.

-Ez mi? Uram?

-Hyung, shh! —szólt rám Hyunjin, aki nem is látta az előbb történt esetet.

Elvettem a borítékot és az asztal alatt kibontottam, ám mivel feladót nem találtam rajta, így addig a pontig nem is sejtettem, ki küldte nekem. 

"20190711
"A találkozások megvárnak, de a legtöbbször éppen mi nem hagyjuk, hogy valóra váljanak." -Paulo Coelho"

-Köszönöm ezt az estet mindenkinek, viszontlátásra! 

-Minho? Gyere, menjünk oda Felixhez! Hé, hallasz? 

-Itt van.

-Mi? Ki? Jól vagy öcsi? Tisztára sápadt vagy.

-Meg...meg kell találnom, Chan! Itt van!

Otthagyva a többieket rohantam ki az épületből, egyenesen a hóval borított utcára. Hatalmas tömeg volt körülöttem, akik úgy néztek rám, mintha őrült lennék, ám mikor egy ember feje mellett megpillantottam egy ismerős hajkoronát, mindenkin átverekedve kezdtem rohanni felé. Fekete ballonkabátot viselt, és piros sálat, amely szinte az arcát is eltakarta. Két ember között sétált, akik legalább egy fejjel magasabbak voltak nála. Tempómon lassítani kezdtem, mikor megláttam, hogy a két férfi beszáll egy autóba, ő pedig kinyitotta a hátsó ajtót. Tudta, hogy követem, mert féloldalasan állt, mint aki engem néz, miközben vastag sálját szedte le magáról. Egy pillanatig a hosszú anyagot nézte, majd a hirtelen jött hideg széllel elengedte, így a ruhadarab a lábaim előtt állt meg. A szél hatására nekem be kellett csuknom a szememet, ám mikor kinyitottam, egy rövid ideig megcsodálhattam, még mindig leírhatatlanul gyönyörű tekintetét.

-Jisung!