ᴏᴄᴇᴀɴ ʙʟᴜᴇ ᴇʏᴇs

#13

| 7.12. |

Késő éjszaka volt. A hullámok moraja most is olyan békés volt, mint eddig, amíg egy hang meg nem zavarta halk zubogását. Szemeimet törölgetve ültem fel ágyamon, majd lassan, a számomra még mindig idegen fiúra vezettem álmos tekintetemet. Könnyei megállás nélkül folytak le arcán, még akkor is, amikor szemeink találkoztak egymással. Az ágya végében lévő lámpa adta fényben ültem át mellé. Pillanatok teltek el, én mégsem tudtam, mit csináljak. Hallgassak az eszemre, vagy az öszöneimre?

-Gyere, feküdj vissza. —suttogtam végül, majd felemeltem takaróját és miután lefeküdt, bebújtam mellé. Próbáltam távol maradni tőle, de majdnem leestem az ágyról.

-Közelebb...jöhetsz.

Engedélyével élve közelebb kúsztam hozzá. Nem akartam...de belenéztem abba a szempárba. Alsó ajkát beharapva nézett el mellettem, de az arcán megjelenő pírt nem tudta elrejteni. Kezemmel, barna hajkoronája felé nyúltam, majd mikor rátettem, egy újabb könnycsepp szaladt le, elpirult arcán.

-Félek...

Kezeit kivette a takaró alól, bár mikor megláttam, hogy remegnek, az aggódás teljes mértékben a rebjává tett. Már nem tettem fel magamnak a kérdést: ösztönösen cselekedtem. Kezemet végigvezettem arcán, majd hüvelyujjammal letöröltem, sós cseppeit. Másik, szabad kezemet az övéire heleztem, minek hatására finoman, mégis érezhetően de nem erősen, megfogta.

-Nem kell félned, én itt leszek veled. Nem foglak elhagyni, érted?

Apró bólintással közölte válaszát, majd még mindig remegő kezével közelíteni kezdett az arcom felé. Szemeimet egy percre lehunytam, ezért meglepetésként ért puha tenyere, a bőrömön. Mikor kinyitottam, hogy rápillantsak észrevettem, hogy a hátán nincs takaró és teljesen neki van nyomva a falnak.

-A hajón hideg van, nehogy megfázz nekem.

-Akkor...húzz magadhoz közelebb. 

Akaratlanul is elmosolyodtam, mikor válaszolt. Tenyeremet, lassan derekára vezetve figyeltem, ahogy a sötét, viharos írisze, ragyogó kék színűvé változik és vöröslő arca, próbálja kerülni kíváncsi tekintetemet. Figyeltem azt is, ahogy lecsukja szemhéjait, majd oldaláról elvéve kezem, megkerestem tenyerét, melybe tökéletesen beillesztve a sajátomat, az est utolsó szavait suttogtam arcára.

-Nem lesz, semmi baj...Jisung.

Végül így aludtunk el.
Sziveinket, kérdésekkel teli hagyva.