ᴏᴄᴇᴀɴ ʙʟᴜᴇ ᴇʏᴇs

#19

| 07.13. |

-Azt hittem, ho-hogy nem érzed...

Fejemmel egyre közelebb hajoltam hozzá, mikor a dadogás helyett már csak csillogó szemeivel, hol az enyéimet, hol az ajkaimat pásztázta. Tudtam, hogy nem siethetek még el semmit, így oldalra fordítva arcát, egy hosszú csókot leheltem, pufók pofijára. Ajkai ezután résnyire nyitva vártak, ám uralkodnom kellett magamon. Homlokának döntve fejemet, pár percig meg sem szólaltunk. Légvétele nyugodságából és szemei mosolygásából, azt állapítottam meg, hogy már nem fél, legalábbis tőlem nem. Bár rólam is el lehetett volna ezt mondani... Olyan voltam, mint egy kíváncsi kutyus, akihez hoztak egy nemrég születettet. Míg neki elég volt az ittlétem, én sokkal többet akartam. 

-Gyere, menjünk fürdeni. —hajoltam el, hirtelen ijedt arcától— Nem fogunk együtt fürdeni, nyugi! Kis perverz!

-Te mondtad olyan...félreérthetően.

-Vagy csak félre akartad érteni.

Sietősen állt fel az ágyról és ment a szoba másik felébe, mikor ráeszmélt, hogy új alsóneműt csak én tudok neki adni. Szinte az arcára volt írva a helyzet, ennek hatására pedig kitört belőlem a nevetés. 

-Tudod mit? Én megyek előbb fürdeni és amíg odavagyok, azt választasz magadnak, amit csak szeretnél! —nyitottam ki neki mosolyogva a szekrényemet.
Miután felkaptam a pizsamámat, igyekeztem elhagyni a kabint, hogy Jisung ne érezze magát annyira kényelmetlenül, ám kiérve sikerült lefejelnem bátyámat. 

-Hé, hé! Óvatosan na! Hova sietsz ennyire? 

-Hát...fürdeni? —nevettem el a mondat végét, mire Chan vállamnál átkarolva kezdtett vezetni a fürdő felé. 

-Mielőtt megérkezünk, szóval holnap, szeretném, hogy megtudd ki is ez a Han Jisung valójában. Tudom, nem szeretnéd zaklatni vele, de–

-Rendben, megkérdezem. —egyeztem bele amint megérkeztünk a célomhoz.

Volt pár kétségem affelől, hogy megkérdezzem tőle. Ugyis ki menne el egy hajókázásra fehér ingben? Lehet túlkomplikálom a dolgokat, de arra is gondoltam, álmomban megöl, hisz ez a terve része! Megőrültem, ez most már tény. 

(...)

Amint végeztem a fürdéssel, vizes hajamat babrálva mentem vissza Jisunghoz, aki nagy meglepődésemre kamerámmal a kezében ült a földön, körülötte pedig a nemrég készült polaroid képek hevertek. 

-Először a naplóm, most pedig a kamerám? Nagyon pimasz fiú vagy te! —morogtam halkan, majd leguggoltam elé, hogy megnézzem, melyik kép köti le ennyire— Ezt akkor csináltam, amikor megdobtál egy kaviccsal, emlékszel?

-Minho? —tette fel kérdését, ám nevetésem akkor halkult el igazán amikor puha tenyere az arcomhoz ért— Ma is mellettem tudsz aludni?