ᴏᴄᴇᴀɴ ʙʟᴜᴇ ᴇʏᴇs

#26

| 07. 30. |

Amint letettem a telefont, a tükröm elé álltam, ami nem győzte hangsúlyozni azt a tényt, hogy mindenképp át kell vennem, legalább a felsőmet, ha nem akarok könnycseppekkel áztatottan odaállítani. Leérve a házunk nappalijába, Chan laptopjával az ölében ülve pillantott fel rám, majd elégedetten elmosolyodott.

-Minho, hova mész? 

-Jeonginhoz megy egy kicsit beszélgetni. —válaszolt helyettem bátyám, majd amint kinyitottam a bejárati ajtót, utánam
kiabált— Szíveseeen!

(...) 

A buszút, ami Jeonginhoz vezetett, mindig unalmas volt, de amint leszálltam róla, tudtam, mekkora boldogság fog érni, ha meglátom a kíváncsi arcát a háza előtti megállóban. Valamiért, mikor megérkeztem, bíztam benne, hogy ismét elém jön. Nem sokáig, csak egy kis ideig ácsorogtam a borús időben, mikor az esőfelhők úgy döntöttek eleget vártak, útjára indították milliónyi hideg cseppjeiket és velük együtt engem is. Még én is meglepődtem, mennyi időbe tellett eljutnom barátom házához, hisz mikor együtt mentünk, az idő szinte elrepült a fejünk felett. Odaérve, hiába bíztattam magam, az ajtaja előtt most is annyira ideges voltam, mint pár éve először. 

-Minho! Ha nem lesek ki az ablakon, nem is tudom, hogy itt vagy! Értem én, hogy a hajón nem kell csengetni, meg ilyenek, de na! 

-Haha...csak, hogy mondjam...

-Magadtól nem jössz ide, tudom. Na, gyere be!

Ahogy beléptem a házba, nem tudtam úgy tenni, mintha most járnék itt először. Annyiszor voltam itt, hogy csukott szemmel is tökéletesen elkészíteném a konyhában, kedvenc ételét. Amint az említett helységbe pillantottam, megláttam azt a sok elmosott, illetve még elmosatlan tányért, amik a pulton hevertek. Mivel Jeongin nem szokott ennyit enni, vendégére kezdtem gyanakodni.

-A barátod jó sokat ehet.

-Igen, mióta csak ismerem, azóta tudom mennyire szeret enni...olyan, mint egy kis mókus.

Elmosolyodtam a szó hallatán, amivel Jeongin jellemezte barátját, majd helyet foglaltam a kanapén, melyen megannyi párnacsatánk zajlott. 

-Hozzam a kedvenc teádat? —kérdezte barátom, miután leguggolt elém és megfogta kezeimet.

-Csak, ha van hozzá–

-Csokis kekszem is. Mindjárt hozom. 

Fejemmel végig követtem, ahogy elsétál, majd úgy döntöttem, körbejárom addig az alsó szintet, ám Jeongin a lényegre térve kiabált a konyhából.

-Amúgy közben mesélhetsz nyugodtan, Minho!

-Megvárom a teám és a kekszem, de köszi, hogy felajánlottad. —nevettem el magam a mondatom végére, amikor is a vendégszoba résnyire nyitott ajtaján, szembenézett velem Jeongin régi barátja...és egyben mostani vendége.