ᴏᴄᴇᴀɴ ʙʟᴜᴇ ᴇʏᴇs

#9

| 07. 08. |

Rég volt már hogy egyedül élveztem a nap melengető sugarait. Míg a többiek a víz alatt kutattak én felette, a sziget partján. Elfáradtam. Lehet napszúrást is kaptam.
Megőrülök...érte?
Hiába néztem be olykor  a bokrok közé, semmit sem találtam.
Mikor végre lábaim feladták e kitartó gyaloglást, lerogytam a finom homokba.
Ingemet kigomboltam és karommal eltakarva a szememet, lefeküdtem.
Csak akkor ültem fel, mikor valaki megdobott egy kővel.

-Ki volt az?! —kiáltottam, enyhén ingerült hangvétellel.

A levelek mögöttem elkezdtek zörögni, emiatt pedig nem tudtam magam visszatartani.

-Hol vagy?

Megfogtam a kis kavicsot, amivel megdobott majd elkezdtem közelíteni.

-Ne–ne gyere közelebb...kérlek!

Nem tudom melyikünk volt jobban megrémülve. Leejtettem a követ és csak álltam. Nem láttam ő mit csinál, de tudtam legbelül, hogy engem néz.

-Minhooo! Jössz enni? Hé, találtál valamit? —üvöltötte Felix, miközben felém rohant. 

A levelek ismét zörögni kezdtek...biztos elfutott. Pedig olyan közel voltam hozzá.

(...)

Este, mikor lefekvéshez készülődtem, Chan kopogott be kabinom ajtaján, majd miután beinvitáltam, leült az ágyamra és fejét fogva meredt a nagyvilágba.

-Mi a baj, hyung? —kérdeztem aggódóan, miközben a hátát simogattam.

-Valamelyik tökkelütött megdobott egy kővel miután kijöttem a vízből...

Szemeim lassan kikerekedtek. Csak nem ő volt?

-Persze, mindenki letagadta...kis mocskok. Na de, mi van veled? —kérdése után felém fordult és huncut tekintetével pásztázott.

-Hogy érted?

-Nooos, vagy túl sokat voltál a napon, vagy Mr. Lee figyelmét valaki elrabolta.

Nagyon profinak kellett annak lennie, aki tudott titkolózni Chan előtt. Én nem tudtam.

-Lehet laknak itt...ezen a szigeten.

-Őslakosok?

-Nem úgy nézett ki...akit én láttam.

-Akkor hogy?

-Sokkal...jobban.

-Huh? Minho? Ezt hogy érted?

Hyungom kérdését ignorálva fordultam meg és egy halvány mosollyal feküdtem le, egy édes álomba.