ᴏᴄᴇᴀɴ ʙʟᴜᴇ ᴇʏᴇs

#38

| 07. 11. |

-Srácok?

-Mondjad Minie, mi a baj? 

-Nem vagyok Minie...

-Nekünk az vagy. Na, ki vele.

-Nem akarom tovább ezt csinálni... —nyújtottam át Channak és Hyunjinnak a legutóbbi kutatásunk maradék, legépelt feljegyzéseit— Tudom, anyuék büszkék lennének most ránk, meg ilyenek, de ki szeretnék próbálni valami mást. Lehet beiratkoznék egy egyete–

-Rendben, ahogy szeretnéd. 

-Tessék? Mármint, Chanie, nem is vagy dühös?

Bátyám ahelyett, hogy válaszolt volna, az ölébe húzott és egy szoros ölelésben részesített, amit én meglepetten viszonoztam. Néha Hyunjinra pillantottam, aki összefont karokkal nézett bennünket és halkan kuncogott. Biztos ő is napszúrást kapott.

-Na, sipirc ki, itt csak dolgozók tartózkodhatnak! —paskolta meg az oldalamat Chan, majd kitessékelt a dolgozó szobánkból.

Pontosítva, az már csak az övék volt.

(...)

Ahogy teltek az órák, ez a tény kezdett elhalványulni és a kezdeti nehézségek már nem is tűntek akkoráknak. Furcsa volt belegondolni, de szabad voltam. 

-Minho? Elugranál a boltba?

-Minek? Van itthon minden! —válaszoltam duzzogva, hisz az előbb említett szabadságot, ekkor váltotta vissza a családi közeg.

-Nem kérdeztelek kölyök, nesze, adok pénzt, csak menj már el itthonról!

Chan, Changbinnal egyszerre löktek ki az utcára, majd nevetve rám csukták az ajtót. Talán akkor hagyhattam abba a szitkozódást, mikor kiértem a boltból egy zacskóval a kezemben és egy macskás mamusszal a lábamon. Mert, ha hagytak volna átöltözni...
A késő délutáni naplemente narancssárga színekbe öltötte a házakat és magas árnyékot vetett arra a pár emberre, akik ilyenkor mennek haza. Sokáig, sőt szinte a mai napig azt hittem, az árnyékokban nincs semmi különös, ám mikor az enyém mellett szorosan megjelent egy, valamiért a szívem jobban verni kezdett. Játszani kezdtem vele. Hol megálltam, hol kanyarodtam, ám az csak követett engem. Ekkor hátrálni kezdtem. Aprókat lépdeltem hátra, mégis kitört belőlem a nevetés. Mikor az árnyékaink egymagasak lettek, két, aprócska kezet éreztem a derekam körül és egy ismerős kuncogás csilingelt bele a fülembe.