ᴏᴄᴇᴀɴ ʙʟᴜᴇ ᴇʏᴇs

#21

| 07.13. |

Egy pillanatra leblokkoltam, mikor ajkai közül előtörtek ezek a kellemes szavak. Nem láttam, de tudtam: ismét gyűlni kezdtek körülöttünk a puha, szinte bársonyos rózsaszín felhők, amikre felszállva, el fogunk repülni a világról. Mikor ráeszméltem, hogy nem válaszoltam, megráztam fejemet, hogy felhők közül kilássak, majd miután felálltam a földről, mosolyogva nyújtottam felé kezemet. Pont olyan félénken, de mégis bátran fogta meg, mint pár napja, először.

-Feküdj belülre, nem szeretném, hogy este leess az ágyról.

-Nem is vagyok olyan béna!

-Áhh, dehogy! -nevettem el magam, mondatom végére, mikor megpillantottam morcos arcát.

Bal karom fejem alá tettem, majd miután kényelmesen elhelyezkedtem a hátamon, megpaskoltam mellkasomat. Jisung először nagyot nyelt, majd magunkra húzta a takarót és egyik kezével átkarolva a hasamnál terült el, félig rajtam.

-Kö-köszönöm...Minho.

-Mégis mit? Hmm? -pillantottam arcára, majd szabad kezemmel elkezdtem lassan simogatni derekát.

-Azt, hogy a sors veled hozott össze. -Jisung közelebb bújt hozzám, majd miután egyik lábát is összekulcsolta az enyémmel, szinte már az álomvilágában is járt.

Ahogy szuszogó testét figyeltem, hirtelen beugrott Chan kérése.

-Már alszol Ji'?

-Hmm...neeem.

Bármennyire sem szerettem volna tőle megkérdezni, más választásom nem igazán akadt.

-Hogy kötöttél ki a szigeten? -halkultam el teljesen kérdésem végére.

-Úgy ahogy mindenki, aki hajótörést szenved... Mi-miért kérded?

-Csak kíváncsiságból. De...ugye tudod, hogy nekem mindent elmondhatsz? -kérdésemre lassan felült, majd egy darabig csak maga elé meredve tördelte ujjait.

-Sungie? Ha holnap megérkezünk, veled mi lesz?

-Nos hát-

-Velünk maradsz, vagy nem Szöulban élsz?

-Én...az igazság az, hogy... Nem szeretnélek elveszíteni, Minho.

Válasza pont annyira ért váratlanul, mint a helyzete, ahogy felém hajolt, fejem mellé pedig tenyereit helyezte. Nem...nem tudtam levenni tekintetem szemeiről. Igézőek voltak és makacsok. Gyönyörűek, mégis szívfájdítóak. Ahogy a szavakat kerestem rájuk, hamarosan témát kellett váltsak. Ajkai finoman tapadtak az enyémekre, mintha már többször itt jártak volna. Hiába akartam tovább gyönyörködni a pillanatban, Jisung lassan elhúzta a fejét, majd felduzzadt húspárnái közül, megpróbált egy mondatot kreálni, ám először csak dadogni tudott.

-Én...öhm...ké...kérlek ne engedd nekik, hogy elvegyenek tőled.

Mielőtt válaszolni tudtam volna furcsa kérésére, ismét megcsókolt. Hiába voltak csukva szemeim, megéreztem, ahogy könnycseppjei szaporán folynak végig arcán, ezért szabad kezemmel megsimítottam nyakánál és próbáltam elterelni a figyelmét azzal, hogy nyelveinket is belevonjam a játékba. Az először érzett érzés egy különös borzongással együtt érkezett hozzám, majd szinte megpecsételte Jisung kérésére a választ.

-Nem fogom engedni nekik, Jiji.