ᴏᴄᴇᴀɴ ʙʟᴜᴇ ᴇʏᴇs

#25

| 07. 30 |

-Bogyó? Bejöhetek?

-Csak akkor, ha többet nem fogsz így hívni...

-Az sajna lehetetlen. Majd, ha következő életedben te leszel az idősebb, megtudhatod milyen jó az öcsédnek ilyen neveket adni.

Chan kuncogva leült az ágyam végébe, hisz a nagy zsebkendőkupactól nem is fért volna közelebb hozzám. Egy darabig nem szólt hozzám, én pedig már készültem visszacsukni, már így is sajgó szemeimet.

-Tudod...anya temetésén, mikor már mindenki elment, én még ottmaradtam. Megígértem neki, hogy vigyázni fogok rátok, csak úgy, mint ahogy ő tette, egyedül. 

-Miket csinálsz te egy temetésen... 

-Azt, amit te itt az ágyadban, jelen pillanatban. 

-Kapd be... —kijelentésemre Chan takarón keresztül elkezdte simogatni a hátamat, majd lassan mögém feküdt— Tuti azért csinálod, hogy megsüljek itt a takaró alatt!

-Örülök, hogy leesett.

Mikor végre kitakaróztam, örömmel tapasztaltam, hogy testvérem, bejövetelét követően behúzta a sötétítőket. Ledobtam a könnyeimmel áztatott zsebkendőket, majd egy nagyot sóhajtva felültem és arcomat a kezeim közé helyeztem. Nem tudtam volna megmondani, mim is fájt a legjobban, de szerintem...mindenem.

-Akarsz róla beszélni?

-Mit mondjak? Huh? Órákat tudnék arról beszélni, mennyire hiányzik, de az értelmetlen lenne, hisz attól még nem jönne vi–  —bátyám fejével ráfeküdt a combomra, kezével pedig a telefonomat nyújtotta, aminek képernyőjén egy rég látott ember neve díszelgett— Nem hívom fel.

-Attól még, hogy az exed, felhívhatod. Különben is, kibékültetek, nem?

-De... Mi van akkor, ha suliban van?

-Szombat van, Minho. —Chan pont olyan vidáman kacagva ment ki, ahogyan bejött, engem itt hagyva a telefonommal, ami a számot már el is kezdte tárcsázni.

-Sziaaa, már vártam a hívásod! Felixtől hallottam, hogy pár napja megérkeztete–

-Jeongin... Va–van időd beszélgetni?

-Egy pár percem van, de itt van egy rég látott...ömm...ismerősöm és ő is elég szar állapotban van.

-Ó, akkor nem zavarok.

-Tudod mit, rég láttalak, gyere át nyugodtan, úgy mind a kettőtöket fel tudom vidítani, hisz, ha jól hallom a hangodon, megint sokat sírtál.

-Túl jól ismersz...Egy óra és ott vagyok. Apropó ki az, aki veled van? Ismerem?

-Nem hiszem. Egy darabig együtt jártunk suliba, de aztán mondjuk úgy, hogy családi okokból el kellett mennie. Nemrég jött vissza amúgy az országba.

-Áh értem... Akkor majd hamarosan találkozunk.

-Okééés!