ᴏᴄᴇᴀɴ ʙʟᴜᴇ ᴇʏᴇs

#18

| 07.13. |

A nap, melynek felét hol a kabinban, hol a fedélzeten tölöttem, hamar eltelt. Örültem, hogy senki sem kíváncsiskodik már Jisung után és meg tudják érteni a helyzetét. Késő délután, mikor már az utolsó kártyaparti is lezajlott, barátom szobája felé indultam, ám amint kinyitottam az ajtót, alakja közvetlen előttem állt. A ijedtségtől mind a kettőnk felkiáltott.

-Mi az, Hanie? Ki akartál jönni?

-I-igen...de ha már jössz vissza, akkor ne–

-Ha elindultál bogaram, akkor nincs visszaút! —nyúltam forduló alakja után és dereka körül összekulcsoltam kezeimet— Hidd el, minden rendben lesz, Sungie.

Kezeit finoman tette az enyémekre, majd sóhajtva, vállamnak döntötte a fejét, ezáltal ismét érezhettem kellemes illatát. Néhány pillanat múlva már a kilincsen tartotta csontos ujjait és lassan vette a mély levegőket. 

-Minho! Nem jössz még egy kört játszani? — kérdezte Chan, mire barátom mögül visszakiáltottam beleegyezésemet majd Jisung füléhez hajoltam.

-Itt leszek mögötted.

Jisung, apró léptekkel haladt testvéreim hangja felé, miközben a derekán tartva kezemet, támogattam. Amint megérkeztünk a kapitányi fülkébe, a hangok halkulni kezdtek, aminek hatására, barátom rámarkolt a pólómra. 

-Ő itt Han Jisung, a kis utasunk. Szóval, játszunk még ma? —szólaltam fel háta mögül kilépve, majd helyet foglaltam az asztalnál. 

Szerencsére, nem kellett sokat szólnom a fiúkra, elég volt csak bátyám köhintését meghallaniuk és máris az asztalra és a kezükben lévő kártyákra koncentráltak. Hyunjin osztani kezdte a lapokat, én pedig mosolyogva Jisung felé pillantottam.

-Gyere ide nyugodtan. —szóltam oda neki, alig hallhatóan.

Felsője ujjait egészen az ökleire húzta és úgy battyogott mellém, mire hátrébb mentem a székkel. Combjaimat megpaskolva jeleztem neki, hogy üljön rájuk, amit meg is tett. Changbin és Hyunjin kíváncsian pillantgattak fel lapjaik mögül, amivel sikerült elérniük, hogy Jisung teljesen elpiruljon.

-Tegnap este elfelejtettem megemlíteni, mennyire aranyos vagy, mikor elpirulsz. —suttogtam fülébe, majd vállára tettem a fejemet, amitől őszintén, nekem is elkezdett vörösödni az arcom.

(...)

-Nyertem! 

-Csak azért nyertél, mert csaltál! Amint Felix kiesett, segített neked!

-Nem is igaz!

-Akkor, mi elmegyünk aludni. Jó éééjt!

Válaszaikat meg sem várva pattantam fel, majd kaptam el Jisung kezét és kezdtem kabinunk felé húzni. Becsukva az ajtót, lelöktem az ágyra és combjaira tettem kezeimet. Mindezt, szótlanul tűrte.

-Nem tartod viccesnek, hogy miközben játszottam, te velem játszottál?
—szögeztem le neki a kérdést, ám zavarodott tekintete mégjobban feltüzelt— Nem mintha zavart volna, hogy néha a karomat simítottad végig...na de az oldalamat?

-É-én csak...