𝑽𝒆𝒔𝒛𝒆́𝒍𝒚𝒆𝒔 𝑯𝒖𝒓𝒓𝒊𝒌𝒂́𝒏 || 𝑱𝒊𝒌𝒐𝒐𝒌 ✔

ᴠᴀ́ʀᴀᴛʟᴀɴ ᴘɪʟʟᴀɴᴀᴛ

Mikor magamhoz tértem Yoongi fáradt mosollyal pislogott rám. Fejem sajgott és testem egy pontja elzsibbadt. Mint amikor másnapos vagyok.

- Hol vagyok? - hajamba túrtam a gubancokat kifésülve belőle.

- Nyugatót adtak neked, ami kiütött. - paskolta meg a vállamat.

- Jiho... - olyan gyorsan amennyire csak tudtam felálltam és elindultam kifelé. Yoongi elkapta a csuklóm és visszahúzott az ágyra.

- Jimin... -

A tüdőmben bent rekedte a levegő. Körbe pillantottam a szobába. Nem is a tárgyak érdekeltek leginkább a Jihoval eltöltött legszebb pillanatokra emlékeztem vissza. Mikor graffitit festettünk a falra, elmenekültünk a rendőrök elől, mikor megmásztunk egy hegyet és ott találtunk egy vízesést, amiben fürödtünk. A mosolya, illata, tekintete...

Ezeket soha nem fogom elfelejteni. Őt nem fogom elfelejteni.
Mosolyogva bólintottan. Készen állok arra, hogy eltemessem a legjobb barátomat. Képtelen voltam sírni. Megsemmisültem és semmit sem éreztem a mellkasomon belül. Yoongira néztem ajkai mozogtak, de nem hallottam, amit mondott. Jiho hangját hallottam. Nevetését. Enyhe akcentusát.

Felnevettem. Megérdemelte volna, hogy legyen egy szerető családja. Mindig is egy kertesházban akart élni sok-sok gyerekkel és kutyusokkal. Miért pont neki kellet elmennie? Annyi gonosz ember él ezen a kibaszott világon... Rossz dolgokat csinált, de ez nem jeleni azt, hogy rossz ember.

- Jimin figyelj rám! - rázta meg testemet Yoongi. Ránéztem. - Nem halt meg! Életben van! - a mázsás súly, ami rám telepedett most legördült mellkasomról és újra kaptam levegőt. Térdeim felmondták a szolgálatot és megkönnyebbülve ültem le az ágyra.

- F-fent van? - lihegtem, mint aki lefutotta a maratont.

- Igen. Fel is ébredt. Az orvosok szerint valami csoda történt. - megráztam a fejem.

- Jiho maga egy csoda. - megsimogatta a karomat. - Miért nem láthatom? -

- Szeretnek rajta végezni egy alapos vizsgálatot, hogy biztos minden rendben van-e. Annak ellenére hogy felkelt hónapokat kell bent lennie. Az egyik lába súlyosan megsérült. -

- Azt hiszem ezzel már képesek vagyunk megbirkózni. Minden rendben lesz. -

Yoongi velem maradt annak ellenére, hogy mondtam neki, hogy nyugodtan menjen csak. Órákon keresztül ültünk egymás mellettem és csak vártuk, hogy mondjanak valamit.

Ez idő alatt nagyon sokat meséltem neki Jihoról és őszintén érdekelte is. Nagyon sajnálom, hogy nem találkoztam hamarabb vele.

- Ezek hallatán nagyon jófejnek tűnik. -

- Az is. - bizonygattam. Az ajtón két orvos is kijött.

- Köszönjük türelmüket. Most már beszélhetnek vele. -

- Egy percre még doktor úr! - szólt neki Yoongi aztán rám nézve biccentett az ajtó felé, ami félig nyitva volt. Hálásan pislogtam rá.

Az ajtó kilincsre téve a kezemet lehunytam szememet. Lepergett szemem előtt újra a sok együtt töltött pillanat. Aztán benyitottam.

Jiho felnézett a kezében tartott könyvből. Mikor rám nézett szemi kikerekedtek mintha nem hinné el, hogy itt vagyok. Széttárta a karját.

Azonnal oda szaladtam hozzá és kicsit sem finomkodva rá ugrottam. Úgy kapaszkodtam belé mintha az életem múlna rajta. A legnagyobb boldogság, amit az élettől kaptam az, hogy életben hagyta nekem Jihot.