𝑽𝒆𝒔𝒛𝒆́𝒍𝒚𝒆𝒔 𝑯𝒖𝒓𝒓𝒊𝒌𝒂́𝒏 || 𝑱𝒊𝒌𝒐𝒐𝒌 ✔

ᴇ́ɢ ᴠᴇʟᴇᴅ

- Minden rendben Jimin? - lépett elém Hoseok. Hangjában félelmet hallottam. Én is féltem.

- Nem. Semmi sincs rendben. - rázta a fejem.

- Mi történt? -

- Eléggé nehéz lenne ezt most elmagyarázni és nincs elég időm. - Jungkookhoz léptem ajkaira nyomtam egy csókot. - Sietek vissza! - kiszaladtam a szobából.

Kezd elegem lenni ebből a sok futásból. A dohány átvette az irányítást a tüdőm felett és alig 5 perc futástól sípolva adta tudomásomra, hogy neki ennyi elég volt.

A kocsikulcsom halásztam ki a zsebemből. Remegő kezekkel indítottam el a motort, de az nem indult. A kormányra csaptam. Pont most kell ennek is elbaszódnia.

Nem volt időm visszaszaladni a srácokhoz ráadásul pár utcára lakik Jiho ha ismered a rövidebb utakat ezért a legfájdalmasabb módszert választottam... Futottam.

Egy utcát voltam képes lefutni anélkül, hogy ne álljak meg. Úgy gondoltam 5 másodpercet adhatok magamnak. Térdemre támaszkodtam.

Ismét futni kezdtem a parkon keresztül. Az emberek őrültnek néztek amikor már a harmadik bokrot ugrottam át ahelyett, hogy kikerültem volna.

Ha tudnák, hogy éppen egy életet akarok megmenteni biztosan nem néznének hülyének. Sőt... Még szurkolnának is.

A gondolatok elvonták a figyelmemet a futásról és lassítani kezdtem. Megláttam a fejem mintha csak kitudnám törölni a gondolatokat elmémből és gyorsabb tempóra kapcsoltam. Ezek után tuti lefutok egy maratont...

Jiho lépcsőháza előtt szusszantam egyet. Az ajtó zárva volt és tudtam felesleges felcsöngetni. Az ajtóban toporogtam. A bácsi, aki itt lakik megjelent mellettem a kutyájával.

- Nem tud bemenni? -

- A barátom alszik. - hazudtam egy mosolyt erőltetve arcomra. Az izzadságot töröltem te arcomról.

- Tessék csak! - nyitotta ki az ajtót.

- Köszönöm! - fordultam hátra. Gondolkodás nélkül a lépcsőhöz szaladtam. A bácsinak nagyobb szüksége van rá, mint nekem.

- Nincs mit fiam! - vonta meg a vállát és intett egyet.

Mikor oda értem az ajtóhoz az tárva nyitva volt. Hallottam ahogy dulakodnak. Morgásokat és nyögéseket. Ha nem tudnám, hogy megakarja ölni a fiát azt hinném szexelnek.

Körül néztem mivel tudnám megvédeni barátomat és magamat amikor szembe találtam magamat egy poroltóval.

Villám gyorsan kaptam le a helyéről és beléptem az ajtón. A nappaliból jöttek a hangok. Jobbra fordultam.

Jihot a nyakánál fogva szegezték a falra és vicsorogva bámult rá az apja. Gondolkodás nélkül tarkón vágtam vele aki ennek hatására a földre esett és felkiáltott.

A függöny leszakítva az asztal felborítva, üvegszilánkok a földön hevernek. A szék a szoba túl oldalán és a téve képernyőjén egy nagy csík futott végig.

A férfi elkapta a bokámat és kirántotta alólam a talajt. Felkiáltva estem hanyatt és a fejemet a padlóba vertem. Fülem sípolt és forgott velem a világ, de nem volt elég időm arra hogy magammal foglalkozzak ugyan is Jiho elernyed teste felé kúszott.

Meglendítettem a lábamat és háton rúgta. Visszanézett rám. Nagy levegőt vettem és erősebben rúgtam. Éreztem ahogy homlokomon meleg folyadék folyik ezért megtöröltem kezemmel. A ruhámon sötét vérem díszítette.

A férfi lesajnálón pillantott rám és tudomást sem véve rólam újra barátomhoz igyekezet. Amilyen gyorsan csak tudtam felálltam és hátulról elkapva a nyakát szorítani kezdtem.

Fuldokolva kezdett hadonászni. Testem megremegett akkora erőt kellett kifejtenem. Még így is erősebb volt nálam. Egy pillanatra Jihora néztem. Eléggé ramagy állapotban volt. Talán már nincs is magánál. Mellkasa megemelkedett ezzel megnyugtatva engem.

Jiho apja erősebbnek bizonyult nálam és ismét hanyatt vágódtam. Nagy lendülettel neki esett arcom püfölésének. Egy ideig még képes voltam kezemmel takarni arcom, de aztán elfáradtam. Próbáltam rúgni, csípni, harapni, de egyiksem volt elég hatásos. Felkiáltottam amikor körmét a nyakamba vájta és megszorította azt.

Barátom felkapta a fejét és gyorsan véve a levegőt nézett szememben. Felé nyúltam és próbáltam azt mondani neki, hogy "fuss", de egy hang sem hagyta el torkomat a szorító kéz miatt.
Szemiben elpattant valami és a kés felé nyúlt, ami mellette hevert.

Szírénázó autókat hallottam mielőtt lecsukódott a szemem. A fájdalomtól könnyek hagyták el a szememet. Legalább most az egyszer jó dolgot tettem... Megvédtem a barátomat.

Hangosan ordítva szúrta meg a felettem lévő embert. Egymás után többször is. Az ember elengedte a nyakamt és kidülled szemekkel esett rám. A súlyától, ami rám esett az a kis levegő is kiszállt belőlem. Hangosan felköhögtem. Fájt a nyelőcsövem.

Jiho könnyáztatott arccal gurította le rólam a férfit. Arcomat kezébe fogta és közel hajolt hozzám. Letörölte a könnyeimet és a vért.

- Minden rendben lesz! Most már minden rendben lesz... - súgta újra és újra ez suttogva. Fáradtan, izzadtan és véresen hunytam le a szememet.

- Ha én megyek te is jössz... - szuszogta egy haldokló hang. Kipattant a szemem. Jiho felé nyúltam, de túl késő volt. Barátomat megszúrta.

A fájdalom, ami szét áradt a mellkasomba üvöltés formájában adtam volna ki, de torkom túlságosan fájt. Nyöszörögve, zihálva kúsztam teste felé. Még életben van. A sebre szorítottam a kezemet.

Zokogva feküdtem felette. Nem vigyáztam rá. Nem vigyáztam rá amikor ez az én feladatom lett volna! Megígértem, hogy nem hagyom cserben, mint a családja, de nem voltam mellette... Nem tudtam segíteni neki.

Az apja elégedet mosollyal a pofáján döglött meg. Csak egyszerűen mosolygott. Nem féltem tőle. Magamtól sokkal jobban... Bennem tomboló hurrikán felerősödött. Talán sosem volt ilyen erős, mint most.

A kést, ami kezében volt most én tenyeremben volt. Szorosan rá fontam ujjaim. Fejem felé tettem és két kézzel megmarkoltam. Megkell tennem. Ez az én bosszúm saját magam felé.

Felkészültem, hogy hasba szúrjam magamat, hogy elbúcsúzzak mindentől és hogy egy másik helyre menjek. Készen állok.
Elkell pusztítanom a hurrikánt mielőtt még több embert megölök.

Két erős kéz ragadta meg a kezemet és kicsavarta tenyeremből a kést. Odébb dobta. Szenvedve és sírva kúsztam a késfelé de az a valaki most átkarolta testemet.

- Nyugodjon meg... - egy egyenruhás rendőr tartotta gyenge és belefáradt testemet. Barátomra mutattam, aki felett térdelt a másik rendőr.

- Még lélegzik. Most azonnal kórházban kell vinnünk. - bólintva hagytam, hogy kivezessen a lakásból. Vissza nézve válla felett láttam a két testet egymás mellett feküdni.

Egy apa és fia, akik nem igazán jöttek ki jól egymással. Talán lehet, hogy az alma még is csak messze esik a fájától.

Az egyik egy hideg gyilkos míg a másik egy reményekkel teli ember, aki, ha azt akarta volna az egész világot megtudta volna változtatni.
Remélem meg is fogja tudni....

------------------
Elég gyenge lett sajnálom. Köszönöm hogy elolvastad.