𝑽𝒆𝒔𝒛𝒆́𝒍𝒚𝒆𝒔 𝑯𝒖𝒓𝒓𝒊𝒌𝒂́𝒏 || 𝑱𝒊𝒌𝒐𝒐𝒌 ✔

ʜᴀᴢᴜɢsᴀ́ɢ

- Örülök, hogy újra látlak Jimin. - mosolygott letéve elém egy pohár bögrét.

- Maga... - köpni nyelvi nem voltam képes. Konkrétan szerelmi bánatom Jungkooktól erre az apja vígasztal, akit körülbelül 11 éve nem láttam. - Miért tette? - ereimben felbuzgott a vér.

Kötelességemnek érzem, hogy megvédjem Jungkookot annak ellenére mennyire is vagyok miatta szomorú. Egy gyerek sem érdemli azt, hogy egyik napról a másikra nincsen apukája.

- Megvolt rá az okom. - szája szegletében egy idegesítő mosoly bujkált, amit szívesen letöröltem volna onnan.

- Még is mi volt rá az oka?! Tönkre tett a saját gyerekének az életét! - csaptam bosszúsan az asztalra.
Ő csak felvonta szemöldökét és hátra dőlt a székében.

- Ennyire megviselt volna apád halála? - erre a kitérő kérdésre egyáltalán nem vártam.

- M-micsoda? - megráztam a fejemet és állkapcsom megfeszült. - Nem hiszem, hogy bármi köze volna hozzá. Ne terelje a témát! -

- Komoly problémáid vannak Jimin. - kapta el csuklómat és felhúzta a rajtam lévő pulcsit. A hegek tisztán kivehetőek. - Én segíthetek... Csak fogadd el a helyzetet. Apád meghalt, Jimin. -

- Elég legyen! - rántottam el a kezemet hajamba túrva keltem fel. A szék hátra esett és hangosan csattant a padlón. Összerezzentem a hirtelen zajra. - Nincs szükségem segítségre. Főleg nem a magáéra. Még a végén lelépne amikor nagyon szükségem lenne magára. - gúnyosan felnevettem.

- Hogy tudsz ennyire utálni? A fiam utálhat, de te miért? -

- Hogyhogy miért? - toporogtam. - Jungkook legjobb barátja voltam gyerekkorában. És nem a fia! Maga már nem az apja. Ezt az esélyt ellőtte. - megfordulva az ajtóhoz indult.

- Nem érdekel miért mentem el? - a kíváncsiság erősebb volt mindennél, ami bennem kavargott.

Felállítottam a széket és vissza ültem vele szembe. Karba tettem kezeimet. Próbáltam keménynek tűnni, de felesleges volt hiszen ő szedett össze az utcáról és tudja mennyire is padlón vagyok.

- Válaszolok a kérdéseidre csak ha te is az enyémekre. Rendben? - hezitálva körbe pillantottam. Nincs mit vesztenem nem igaz?

- Rendben. -

- Mit kerestél a házam... - megköszörülte a torkát. - Jungkook háza előtt? A kocsid is ott volt. Miért nem mentél be hozzá? - ajkaimat rágcsáltam. - Csak őszintén vagy én is hazudok. - fenyegetőn emelte fel mutató ujját.

- Szerelmet akartam neki vallani... - suttogtam abban reménykedve, hogy nem hallja. Csak sejtelmesen mosolygott. - De Jungkooknak éppen társasága volt. - tördeltem ujjaimat ezzel oldva a stresszt, ami bennem keletkezett.

- Köszönöm, hogy elmondtad az igazat. Kérdezz. - fogalmam sincsen a sok kérdés közül melyiket tegyem először fel.

- Honnan tud a hegekről? - rejtettem asztal alá kezeimet.

- Valahogyan éreztem. Látszik rajtad, hogy mennyire is megviselt apád halála. Szét vagy esve. Ha így látna... - csettintett nyelvével, de nem folytatta mondatát csak hagyta a levegőben függeni. - Mikor jöttél rá mit érzel a fiam iránt? -

- Micsoda? -

- Hallottad Jimin. Mikor jötték rá, hogy szereted. Mert egészen kiskorod óta szerelmes vagy belé csak egyszerűen nem tűnt fel neked. -

- Talán pár órája jöttem rá, hogy én... - agresszívan töröltem le a könnyemet. - Nem számít. -

- Jimin... -