Lassan sétálok, a hatalmas hullámokat vető óceán felé. Lábam alatt a homok besüpped. A szél lágyan fújja a szemcséket a végtelennek látszó parthosszon véges-végig. Az Ég sötétkék szinte fekete színű öltönyét vette magára, párja a Hold, ezüstös kisestéjiben halad mellette. Gyermekeik a csillagok, arany színű báliruhában követik őket. Talpam lassan érinti a hideg sós víz. Egész testem beleborzong az érzésbe. Észre se veszem, de már derékig a ölel körbe a kék végtelenség. A felszíne csillog, a Hold ezüstös fényétől. Lebukok. A hatalmas kékség eltakar. Pár perc múlva kissé, zihálva úszok ismét a felszínre az éltető oxigénért kapkodva. A víz óvatosan csapkodja testemet hullámaival. Halkan locsog, mintha csak mondani szeretne valamit. Lábam már nem éri a puha homokos talajt. Nagy levegőt veszek, és újra a kékség aljára merülök. Még hallom ahogy fejem fölött össze csap a sós folyadék. Most nem háborog. Csendben van. Nyugodt, akár a lelkem mikor ide jövök. A hatalmas kékség, számomra mindig is egy lelepel volt. Eltakar, és megörzi titkaimat. Neki bármit elmondhatok. A kíváncsi szemek elől pedig, készségesen rejt felszíne alá. Valahogy mindig is, csodáltam ezt a nagy kékséget. Ő az egyetlen aki mindent tud rólam, és még kitudja hányan vannak, akik ugyanígy éreznek. Víz megörzi totkainkat és sosem árul el.
Lassan a part felé kezdek úszni. Nem tudom mennyi időt töltöttem a, habok között de megnyugtatott. Kifekszem a homokra és újra az Eget és családját kezdem pásztázni.
Lélektükreimből egy kövér könnycsepp kúszik elő, és nedves utat húzva maga után, folyik le arcomról. Most először, nem azért sírok mert fáj. Hanem mert, boldog vagyok.
Hahah, kisebb kimaradás után itt vagyok. :3
A hibákért bocsi. <3
2020.06.15 /hétfő/
Minji
YOU ARE READING
~egy elveszett lélek feljegyzései~
Short StoryApró szösszenetek a gondolataimból. Az élet szép. Legalábbis ezt próbálom meglátni benne. Nem hiszem hogy túl nehéz lenne... Csak erősen kell akarni. ×rövid részek × ×! Elég sötét gondolataim is vannak (xd)! × ^¬^
