Csendben álltunk a parkban, az utcai lámpa fénye alatt. Arcomrol patakokban folytak le a hideg könnycseppek. Nem mertem a szemébe nézni, azért nem tudtam milyen az arc mimikája. Percekig csak álltunk és nem szóltunk egy szót sem. A csend üvöltött körülöttünk és minden másodperc óráknak tűnt. A hideg téli szél, kicsípte az arcomat. A könnycseppek nedves barázdáit fagyossá tette.
Hallottam, hogy néhány lépést tesz felém, de rá nézni még mindig nem mertem. Már nagyon közel lehetett, mert éreztem a lehelletét az arcomon. Akkor óvatosan, átölelt. Vékony karjaival erősen szorított magához.
- ne sírj - suttogta, és még jobban magához húzott. Akkor először éreztem életemben, hogy szeretve vagyok.
2021.01.05
KAMU SEDANG MEMBACA
~egy elveszett lélek feljegyzései~
Cerita PendekApró szösszenetek a gondolataimból. Az élet szép. Legalábbis ezt próbálom meglátni benne. Nem hiszem hogy túl nehéz lenne... Csak erősen kell akarni. ×rövid részek × ×! Elég sötét gondolataim is vannak (xd)! × ^¬^
