Anglia BMX-en //Kempf Zozo

Tizedik Rész

Mikor kimásztam a tetőre, és felegyenesedtem, rendesen elakadt a lélegzetem. Kint a tetőn egy rakat takaró, párna meg babzsák fotel volt, körben pedig az antennákra és a kéményre egy világító füzér volt felakasztva, és elképesztően hangulatos volt. De a kilátás sem volt csúnya. A tetőről pont látszott a Big Ben és a London Eye óriáskerék is, ami csodálatosan ki volt világítva, valamint az egész Londont megvilágító utcai lámpák és a lakásokból kiszűrődő fények egy csapat szentjános bogárra emlékeztettek. A következő pillanatban viszont rá jöttem, hogy nem vagyok egyedül, ugyanis Zozo szorosan mögém lépett, és el mutatott a London Eye felé.
-Ha nagyon összpontosítasz, a házak között látni fogod a Temzét - suttogta, a nyakamba, amitől libabőrös lettem, de igyekeztem elterelni a figyelmemet, és a Temzére összpontosítani, bár eléggé megnehezítette a dolgomat, hogy Zozo lassan átölelt hátulról (!!!), és az állat a vállamra támasztotta. Már majdnem elengedtem magam a karjai között, de még időben megszólalt egy vészharang a fejemben, miszerint nekem barátom van. Bár ha Dani "andaloghat" Bernivel, én miért ne hagyhatnám, hogy Zozo át öleljen? De nem, nem csalom meg Danit. Még hiszek abban, hogy minden lehet úgy, mint régen. De az igazat megvallva tudom, hogy semmi nem lesz már olyan, mint volt, még ha Danival sikerül is mindent megbeszélnünk. Még lesz egyetlen egy bökkenő. Egy mogyoró barna szemű, magas, BMX-es bökkenő. Fogalmam sincs, meddig állhattunk ott a tetőn, a várost figyelve. Hiába próbáltam magam minden erővel elszakítani  Zozótól, nem ment. Olyan szinten megnyugtatott a tudat, hogy vele vagyok itt fent, hogy képtelen voltam kibontakozni az öleléséből. Úgy éreztem, hogy ott, a karjai között vagyok a legnagyobb biztonságban, de ez hülyeség. Daninál kéne ezt éreznem! És már Zozo felől is elvesztettem a fonalat. Ez most csak egy baráti gesztus, vagy több annál?
-Hogy találtad meg ezt a helyet? - kérdeztem, továbbra is a fényárban úszó várost nézve. Ez egy elképesztően romantikus filmjelenet lett volna, ha például egy Hollywood-i filmben szerepeltünk volna. De nem, ez a valóság, és én tényleg Zozóval élem át, pedig van barátom. Miért van barátom?
-Tegnap éjszaka sétálni indultam, de megláttam a lépcsőt, fel mentem, kíváncsiságból felmásztam a létrán, és megláttam a párnákat itt -magyarázta. - Jó hely agyalásra.
-És min agyaltál? - kérdeztem kíváncsian, mire Zozo hosszasan kifújta a levegőt (a nyakamba).
-Sok mindenen - felelte végül, mire szembe fordultam vele.
-Például? - kérdeztem, mire beletúrt a hajába.
-Például azon, hogy említetted, hogy Pestre mész egyetemre, és arra gondoltam, hogy... Khm... Nekem van egy albérletem ott, és... Khm... Költözhetnél hozzám... Persze csak egy tipp, meg minden... - hadarta a tarkóját dörzsölgetve, mire hatalmasat dobbant a szívem.
-Én benne vagyok - vontam meg a vállam, mire felkapta a fejét, és a szemembe nézett.
-Komolyan? - csodálkozott.
-Persze - biccentettem. - Még anyuék beleegyezése kell... De felőlem oké.
-És a barátod? - kérdezte ismét a hajába túrva.
-Nem hiszem, hogy joga lenne dönteni helyettem- közöltem rezzenéstelen arccal. Zozo bólintott, majd mondta, hogy vissza kéne menni aludni, mert ugye ne holnap flair-ezek (pf), úgyhogy együtt sétáltunk vissza a szobáinkhoz (utálom a létrát, majdnem leestem) majd jóéjt kívánva visszamentünk a szobáinkba. Imi nem ébredt fel arra, hogy ruhástól bedőlök mellé az ágyba, úgyhogy betakaróztam, és szinte azonnal elaludtam, viszont az utolsó pillanatban felrémlett bennem a pillanat, ahogy Zozo ölel... Beszélnem kell Danival!