𝑩𝒂𝒃𝒚𝒔𝒊𝒕𝒕𝒆𝒓 - befejezetlen

|tizennyolcadik|

"...Nem Elizabeth, elhagyott titeket, ne is gondolkozz rajta!"

R Y A N

19th of May

Monday

-Csá bro!- pattant be mellém reggel Jack. Neki is van kocsija, viszont szerelőnél van, így én fuvaroztam.

-Csá- köszöntem vissza kissé zavarodottan, Liza-n gondolkodtam. Miért reagált úgy, mikor anya Betty-nek szólította?

-Na, mi van? Liz jól van?- kérdezte a szombat estére utalva.

-Asszem jól, bár kicsit sokkolták a történtek.- válaszoltam. Ahogy arra az estére gondoltam rögtön elkapott a düh és erősebben markoltam a kormányt. Megölöm Mason-t.

-Akkor jó, egy ilyen elég mély nyomot tud hagyni az emberben- mondta, majd észrevéve a már vörösre szorított kezemet a kormányon inkább témát váltott. A suli folyosóján már a keretet beszéltük a pénteki meccsre.

♡♡♡

Nem láttam egész nap Liza-t.

Gondolkoztam hazafele menet edzésről, miután Jack-et kidobtam. Az idő már fél hat felé járt, de valamiért biztos voltam benne, hogy Liza még nálunk van. Tudtam, hogy anyáék még nincsenek otthon. Habár nagyon szerettem a szüleimet, mégis dühös lettem, akárhányszor arra gondoltam, hogy Riley-nak bébiszitter kell, mert sokáig dolgoztak. Anya divattervező és van egy butikja a belvárosban, Apa meg jól menő mérnök. Simán megéltünk volna Apa fizetéséből is, Anyának nem kellett volna dolgoznia, ő mégsem akarta, hogy azt higgyék róla, hogy eltartják és egy kicsit a saját lábára szeretett volna állni. Ezért is nyitotta meg a butikot. Nem arról van szó, hogy nem örültem Anyának, csak korainak tartottam, hogy egy 4 éves mellett ennyit dolgozik.

És itt jön a kérdés, hogy miért kellett Riley-nak bébiszitter, ha van egy bátyja? Az edzéseim és a meccseim miatt nem tudok rá vigyázni minden délután, de amikor nincs semmim, akkor én vagyok vele.

-Hazaértem!- léptem be a házba, majd már fel is kaptam a nagy sebességgel felém érkező húgomat.

-Szia Ryan- sétált ki Liza a nappaliból.

-Szia- köszöntem vissza, miközben letettem a pöttömöt.

-Gyere Ry, játszani!- ragadta meg a kezemet Riley és elkezdett beljebb vonszolni egyenesen a nappaliba. Engedelmeskedve hagytam magam, így könnyedén lehúzott maga mellé a szőnyegre. Kezembe adta egyik babáját, aminek Anya festette kézzel az arcát. Emlékszem, még az első szülinapjára kapta Anyutól. A kishúgom már négy éves. Elképesztő, hogy repül az idő.

-Hogy vagy?- kérdeztem az idő közben mellénk települő Liza-t.

-Már jobban ... a szombat estéhez képest- válaszolt. Riley semmit nem vett észre a beszélgetésből, teljesen belemerült a babáiba.

-Örülök- mondtam, bár a kezem ökölbe szorult Mason gondolatára. Örüljön, hogy nem találkozott még velem.

-Még egyszer köszönöm, hogy megmentettél- nézett rám. Gyönyörű szemei vannak.

-Ha még egyszer megköszönöd ...- nevettem fel, mire elmosolyodott. Hirtelen elhallgattam, amint megláttam, hogy egy tincsét a füle mögé tűrte.

-Csodaszép vagy- szólaltam meg, mire elpirult. Közelebb hajoltam hozzá, a tekintetemet az ajkai és a szemei között kapkodtam.

-Megjöttem!- lépett be Anya a nappaliba, Liza meg azonnal elkapta a fejét és felállt.

-Öhm jó esté ... szia Charlotte- sétált oda hozzá.

-Nézd Ry!- rántotta meg a kezemet Riley, amire elszakítottam a tekintetemet róluk. Mire visszanéztem Anyáék lerendezték az anyagiakat és már csak az ajtó csukódását hallottam Liza mögött. Felsóhajtottam és elindultam az emelet felé.

-Megzavartam valamit?- simította meg a karomat anya.

-Khm khm nem- köszörültem meg a torkomat és felsétáltam a lépcsőn. A legfelső lépcsőfokról még visszafordultam, de már csak annyit láttam, hogy kínosan elhúzta a száját és befordult a konyhába.

E L I Z A B E T H

Úristen, majdnem csókolóztam Ryan-nel! Mi lett volna, ha nem pont akkor lép be Charlotte? Mi lett volna, ha elcsattan az a csók és az anyukája rajtakap minket? Nem kockáztathatom a munkámat egy kis fellángolás miatt.

A gondolataimba merülve sétáltam hazafele. Egy saroknyira voltam a házunktól, egy szűk sikátor mellett mentem el, mikor valaki hirtelen megragadta a kezem és berántott a falak sötétjébe.

-Meg vagy, te kurva!- morogta a fülembe. Mason. Basszus.

-Múltkor megmentett az a kis seggnyaló Ryan, de most nincs itt- hörögte az arcomba. Próbáltam elmenekülni, de esélyem sem volt. Egyik kezével lefogta a csuklóimat, másikkal a mellemet markolászta. Kezeimet kétségbeesetten rángattam reménytelenül. Lábaimmal nem foglalkozott. Jobb térdemet erősen felrántva találtam el a hím tagját, mire kezét odakapva vágta le magát a földre. Kapva a lehetőségen, amilyen gyorsan csak tudtam rohantam az otthonom felé. Hallottam még magam mögött a kiáltásait, de nem foglalkoztam vele. Berontottam az ajtón és annak neki dőlve ziháltam.

-Te jó isten, Elizabeth! Mi történt veled?- fogta két tenyerébe az arcomat Anya, ahogy meglátott. A kisebb hangzavarra Cassie is lejött és együtt faggattak. Miután lenyugodtam, elmeséltem mi történt. Cassie még vacsora közben is Mason-t szidva fortyogott. Nem akartam elhinni, ami történt. Mason meg akart erőszakolni? Megint? Ezúttal józanul?

♡♡♡

Már lezuhanyozva feküdtem be az ágyamba. A plafont bámultam. És egyszer csak megtörtem. Beletemettem könnyáztatta arcomat a párnába és csak sírtam. Mi lett volna, ha sikerül neki? Ha nem tudom megvédeni magam? Nem így akarom elveszteni a szüzességem.

Könnyeim csak úgy záporoztak egyenesen az ágyneműmre.Az utolsó képem az volt, hogy Cassie simogatja a hajamat és egy "minden rendben lesz"-t suttog a fülembe.

Majdnem egy hónap kihagyás után itt a rész.

Igazából erre tényleg nincs mentség. Csak annyit tudok mondani, hogy nagyon sajnálom.

Legalább 3 hete írom ezt a részt. Nem volt ihletem, mit írjak és nem akartam egy összecsapott munkát feltenni. Egyszerűen leblokkoltam. Nem tudtam írni.

Bocsánat.

Ha tetszett a rész, nyomj egy vote-ot<3

doyoukissme