𝑩𝒂𝒃𝒚𝒔𝒊𝒕𝒕𝒆𝒓 - befejezetlen

|tizennegyedik|

"...kezdett bedühödni Dorothy."

E L I Z A B E T H

17th of May

Friday

-It's Friday, Friday. Gotta get down on Friday*- ordította Dorothy és Tiffanny Rebecca Black Friday című számát suliba menet. Szó szerint tőlük harsogott az utca.

Csak fej rázva sétáltam utának, míg ők pattogtak össze-vissza, örülve a pénteknek.

-Na Eli, énekeld te is!- kérleltek, mire nemet intettem a fejemmel.

-Nem vagytok normálisak- jelentettem ki.

-De te mégis szeretsz minket- szólalt meg Tiff és ölelésükbe vontak.

-Ne legyen már rosszkedved!- mondta Dotty lebiggyesztett alsó ajakkal. Tegnap anya hazaért az üzleti útjáról és úgy fogadott minket, hogy az apánknak nevezett ember felkereste őt és találkozni akar velünk. Nagyon feldühített, hogy 14 év után eszébe jutott, hogy van két lánya. Rögtön elutasítottam és elvonultam a szobámba. Anya nem jött fel, tudta, hogy nekem ez érzékeny téma. 2 éves voltam, mikor otthagyta anyát terhesen, egy pici gyerekkel, mondván, hogy megunta a családi életet és szabadon szeretne élni, kötöttségek nélkül. Amikor anya elmesélte ezt a történetet 12 éves koromban, megfogadtam, hogy soha nem fogok megbocsájtani neki. Nem érdemli meg. Cassie 11 évesen tudta meg, akkor is csak azért, mert véletlenül kikotyogtam. Ő nem is látta apát, mikor megszületett már csak én és anya voltunk neki. Anya szülei, a nagyszüleim mindenben mellettünk álltak és segítettek.

-Ma randizol Mason-nel!- emlékeztetett Tiff.

-Izgulok miatta- lettem ideges.

-Ne idegeskedj! Elmentek, kajáltok vagy valami és ha nem jön be, akkor nem randiztok többet- tartott monológot Dotty és ebben a pillanatban be is értünk a suliba. Kedden írt rám Mason -ismét óra közben-, akkor beszéltük meg, hogy pénteken, órák után elvisz valahova. Kíváncsi voltam, hova megyünk.

Együtt sétáltunk a szekrényeinkhez, kivettük a megfelelő tankönyveket, majd elváltak útjaink, péntekenként az első két óra nyelvóra és mindhárman más nyelvet tanulunk. Dotty németet, Tiff franciát én meg spanyolt.

-¡Buenos días Elizabeth!*- köszöntött a spanyol tanár, Mrs García, amikor beléptem a terembe.

-¡Buenos días a usted también!*- köszöntem vissza és leültem a helyemre.

-¿Todos vinieron? ¿Listo para comenzar?*- kérdezte, mi meg bólogattunk.

Az órák csak úgy elszaladtak és én délután kettőkor már Mason-t vártam a suli előtti lépcsőn. A lányok már elmentek. Nem szeretem, ha megváratnak.

Mason teljesen nyugodtan sétált felém, tudva, hogy a lányok nagy része őt mustrálja, és ezt úgy látszik élvezte is.

-Szia El!- köszönt Mason, miközben megpuszilt.

-Öhm, szia- szólaltam meg kissé furcsállva a puszit.

-Gyere, ott áll a kocsim- mondta és odasétált egy alacsony, fehér Bmw-hez. Szívesebben ültem volna be egy bizonyos fekete Range Rover-be. Elizabeth, hagyd abba!

Beült a kocsiba és várta, hogy beszálljak. Azt hittem, ki fogja nyitni nekem az ajtót, de mindegy.

Beültem mellé, bekötöttem magam és elindultunk. Nem kötötte be magát.