Coming Out |✔|

𝐶ℎ𝑎𝑝𝑡𝑒𝑟 𝑂𝑛𝑒

Csendes léptekkel ballagtam végig a kihalt folyosón, mellettem a kis kék bőröndöm kerekei nyikorogtak csak. A két oldalamon barack színű székek voltak kihelyezve, amik egy kicsit feldobták a fehér falak látványát, de a fertőtlenítőszagot semmi nem tűnteti el a levegőből. Finoman megköszörültem a torkom mikor odaértem a recepciós pulthoz, mert a hölgy háttal állt nekem.
- Máris jövök! - pakolt arrébb egy köteg papírt, majd összetűzte és odasietett hozzám. - Miben segíthetek? - kérdezi kedvesen, de látszik rajta mennyire nem hiányzik neki most egy újabb páciens a sok papírmunka mellett.
- Harry vagyok. - Odanyújtom neki a pszichológus által írt papírt, amit gyorsan elolvas, majd géphez lépve elkezdi összegyűjteni az adatokat.
- Egyedül érkeztél, Harry? - kérdezi.
Bólogatok.
- Igen.
- Én Briana vagyok. Ahogy látom már egyből költözöl is. El kell kérnem a bőröndödet, hogy biztosra tudjuk nincs e benne semmilyen drog, kés vagy hasonló dolog. - mondja.
Felrakom a pultra a bőröndöt, ami gyorsan kinyit és átkutat.
- A laptopot és a telefont majd el kell kérnem, itt nem lehet ilyet használni. A telefonodat napi egy órára kikérheted itt a recepción, de a laptopot nem adhatom vissza. A könyvtárban viszont találsz számítógépeket, azt bármikor használhatod.
- Rendben. Most kell leadnom?
- Nem kell ebben a pillanatban de még a vacsoráig, ha megkérhetlek. A szobád már elő van készítve, de ezeket az adatokat még muszáj begépelnem. Ha megvárod, akkor felkísérlek, ha nem, akkor megmondom a szobaszámot és később felviszem a papírokat, amiket majd ki kell töltened hétfőig.
- Felmennék akkor. - válaszolom halkan.
- Renden, akkor a harmadikon keresd meg a 21-es szobát. - a kezembe nyom egy kis kulcstartót.
- A zöld csipogót érintsd a zárhoz.
- Köszönöm - azzal elindulok magam után húzva az összes dolgot, amit elhozhattam otthonról. Elsétálok a lifthez, ahol már egy szőke srác várakozik.
- Szia - köszön vidáman, és harap egy hatalmasat a snickersből, amit a kezében szorongat.
- Szia - ismétlem zavartan.
- Új vagy, vagy visszatérő? - pillant a bőröndömre.
- Új. - beszállok a liftbe, a fiú pedig beugrik mellém.
- Akkor üdvözöllek az új otthonodban. Amúgy Niall vagyok. Mennyi ideig maradsz? - mondja, miközben megnyomja az egyik gombot.
- Harry - fogok vele kezet. - Három hónap.
- Akkor te biztos nem drogproblémákkal érkeztél. - mosolyog rám. - Én itt szállok - szól, amikor megállunk a másodikon.
- Harmadik - válaszolom a fel nem tett kérdésére.
- Később ha szeretnéd körbevezetlek. Gyere le, itt leszek a 7-esben. - int, majd már el is tűnt.
A harmadik emelet sem zajosabb, mint a többi. Alig látni egy egy nővért, akik épp a gyógyszeres kocsik közelében sürgölődnek.
Megkeresem a szobámat, hozzáérintem a csipogót a kilincs helyén lévő kijelzőhöz, mire az halkan kinyílik. A fertőtlenítőszagnak nyoma sincs a kis szobában. Egy nagy ablak van az ajtóval szemben, baloldalon a falnál egy ágy, az ablak előtt egy nagyon kicsi étkezőasztal, jobb oldalon pedig egy kis pult egy aprócska konyhaszekrénnyel. Ledobom a cipőm az ágy lábához ahol van egy kis komód is, majd a fürdőszobába megyek, ami az ajtótól jobbra helyezkedik el. Amint belépek máris meg kell torpannom, mert nincs helyem. Szemben egy tükör és egy kis csap, mellette egy WC van. Hol fogok fürdeni?
Visszalépek a szobába és az ablakhoz sétálok. A kilátás cseppet sem hasonlít a filmekben lévőkhöz, hiszen az épület téglalap alakú, középen egy udvarral, oda nyílik az ablakom.
Sóhajtva veszem elő a telefonomat a farzsebemből és írok egy üzenetet Liamnek, hogy megérkeztem. Azonnal felcseng a telefonom.
- Milyen a hely? - kérdezi köszönés nélkül.
- Jobb, mint otthon ülni a szüleimmel, de semmi értelme, hogy itt vagyok te is tudod.
- Tudom haver, de ha ez kell ahhoz, hogy végre felfogják a dolgot, akkor csináld végig. Nem sok idő.
- Utána sem fognak leállni. - sóhajtom és ledőlök az új ágyamra. - De ne is beszéljünk többet erről, mesélj mi lett az utazásoddal?
- Leadtam az önéletrajzot, de még nem válaszoltak.
- Elolvashatom?
- Persze, később átküldöm.
- Jó, de itt nem használhatom a gépem meg a telefonom csak napi egy órát szóval nem tudsz elérni. Majd én jelentkezem.
- Oké, most viszont lépek, mert itt a nővéred. - hallom a hangján, ahogy elmosolyodik, így mielőtt még fültanúja lennék, hogy lesmárolják egymást, elköszönök és kinyomom. Kinyitom az ablakot, hogy friss levegő jusson be a kis szobába, aztán nekiállok kipakolni a bőröndből. A papucsomat és egy másik pár cipőt az ágy lábához hajítom, a ruhákat pedig berakom a komódba. Hoztam pár snacket vészhelyzet esetére, ezeket a kis konyhaszekrénybe rakom, majd kiveszem a higiéniai dolgokat, végül a kis laptopomat.
Kopognak, majd hallom a zár csipogását és már nyitva is van az ajtó.
- Felhoztam a papírokat. - lép be Briana, majd lerakja a kis asztalkára. - Látom sikerült kipakolnod. - pillant körbe. - Ha gondolod szólok valakinek, hogy vezessen körbe.
- Már kaptam egy ajánlatot, de köszönöm.
- Hadd találjam ki. Niall?
- Igen. - bólintok összeráncolt homlokkal.
- Nem meglepő, a srác mindig mindenkit figyel, tudja ki az új és nem fél felajánlkozni egy kis jutalomért cserébe.
- Jutalom? - kérdezek vissza.
- Bármi ami ehető, neki az már jutalom.
Elmosolyodom. Akkor jobb, ha nem mondom el neki mi is lapul a konyhaszekrényemben.
- Niall a másodikon van a 7-esben, keresd meg később. Vacsora hattól kilencig az ebédlőben.
- Rendben - fordulok vissza a bőröndömhöz, hogy az el nem pakolt ruhák közül válasszak egy kényelmesebbet, de végül inkább nem öltözöm át, hanem elindulok Niall szobájához.
- Nyitom! - hallom a kiabálását bentről, majd a lépteit, végül megjelenik előttem.
- Harry! Sikerült lepakolnod? Akkor nyomás, mert bár kicsinek néz ki ez az épület, rengeteg jó dolog van benne. - azzal becsukja az ajtót mögöttem és elindul a lift felé.
Először a hallba megyünk vissza, ahol pár órája bejelentkeztem.
- Nos, itt jártál már, ez nem nagy szám. Ha látogatód jön, azt itt fogadhatod, nem mehet fel a szobádba. - mutat körbe majd elindul tovább, míg meg nem pillantom az ebédlőt. Az asztalok messze vannak egymástól, akár egy autó is elfér közöttük. - Ez az egyik legjobb hely. A reggeli nyolctól tízenegyig, az ebéd déltől kettőig, a vacsora pedig hattól kilencig van. - sorolja. - Van egy kisbolt innen öt percre, de mi nem mehetünk ki, így minden héten van pár nővér akinek leadhatod, hogy mit szeretnél, aztán idehozza és te kifizeted neki. Ha mikrózni szeretnél, akkor ezeket nyugodtan használhatod - ütögeti meg az egyik mikró tetejét.
A következő helyiség is a földszinten volt, ez pedig egy edzőterem. Voltak páran, de ránk se hederítettek így csendben figyeltem Niallre.
- Ez meddig van nyitva?
- Kilenctől kilencig. - válaszolja.
Súlyok helyett itt csak gépek voltak, nehogy valaki kárt tegyen magában, de ez nem jelent nekem problémát, valószínűleg később majd lenézek.
Ez után a könyvtárba mentünk át, aztán az emeleteken kezdett végigvezetni.
- Ez az egyik társalgó. - Már a másodikon járunk. - Viszont most szeretnék kicsit hallani rólad. Mi miatt kerültél be?
Nem voltam biztos benne, hogy el akarom mondani neki. Ő az egyetlen ember aki itt szóba állt velem és nem akarom elijeszteni.
- Nem kell szégyellned semmit, higgy nekem, rengeteg történetet hallottam már.
- A szüleim küldtek be, azt remélve, hogy megváltozom.
- Mindenki ezért kerül ide. - vágja rá. Igaza van, tudom jól. Nem akarok hazudni neki, így végül egy sóhaj mellett beszélni kezdek.
- Rosszul sikerült coming out. - húzom el a szám.
- Meleg vagy? - kérdezi, mintha ez nem lenne egyértelmű ezek után.
- Igen.
- Ennyi? Semmi drogozás vagy alkoholizmus? Egy kis öngyilkossági kísérlet sem?
- Nem - vágom rá. Sosem gondolkoztam el azon, hogy ártanék magamnak.
- Szerintem te vagy a legkönnyebb eset itt. Mármint, ide általában csak az jön aki drogos vagy öngyilkosságot akart elkövetni.
- Te melyik véglet vagy? - kérdezem, mire megvonja a vállát.
- Az öngyilkosságos.
- Miért?
- Rossz szülők, rossz gyerekkor, borzalmas iskola. - sorolja, mintha nem egy komoly témáról beszélgetnénk.
- És még most is... Tudod. Még most is vannak ilyen vágyaid? Öldöklés?
- Ne keverj össze egy gyilkossal. Akkor börtönben lennék nem pedig itt. - mosolyog rám. - Aki öngyilkos akar lenni az másnak attól még nem akar ártani, hidd el. Szóval ne aggódj azon, hogy esetleg leszúrlak. - kuncog.
- Ez megnyugtató. - pillantok felé, de a biztonság kedvéért a kezét is figyelem mostantól.
- Amúgy - teszi hozzá. - Pár hét és szabadulok.
- Már semmi bajod?
- Nem, semmi. Beletelt egy évembe... vagyis kettőbe, mert utána visszahoztak megint, de végre tényleg úgy érzem meg tudok bírkózni a kinti dolgokkal.
- Két év? Én ezt a három hónapot is alig fogom bírni.
- Kibírod, hidd el. Sok jó arc van itt, csak kerüld el a balhét.
- Azon leszek. - bólogatok.