Coming Out |✔|

𝐶ℎ𝑎𝑝𝑡𝑒𝑟 𝑇𝑤𝑜

A reggeli hasonló ételekből áll, mint a vacsora volt. Egy joghurtot és egy péksütit a tálcámra helyezve elindulok egy üres asztalhoz.
- Gyere új srác, ülj ide! - szólít meg egy lány az ablak mellől. Ő is egyedül van így odaülök mellé.
- Elizabeth vagyok, de szólíts csak Bettynek.
- Harry. - mosolygok rá.
- Tegnap jöttél, ugye?
Bólintok és nekiállok elfogyasztani a meggyes péksüteményt.
- Hogy tetszik eddig itt?
- Niall tegnap körbevezetett. Szép hely de még kell egy kis idő amíg teljesen megszokom.
- Engem is Niall vezetett körbe még annó. - válaszolja.
- Te mióta vagy itt?
- Négy hónapja.
- És... megbirkóztál már azzal amiért ide kerültél? - fogalmam sincs, hogy hogy kéne udvariasan megkérdezni miért is került be.
Elizabeth elneveti magát és felhúzza a ruhaujját. Régi hegek és új vágások sora tárul elém.
- Nem. - válaszolja, mintha semmiség lenne.
- Mi történt amiért ezt csinálod? - kérdezem halkan.
- Ezt nem szeretném elmondani, ne haragudj. - válaszolja.
- Te ne haragudj, nem kellett volna megkérdeznem.
- Ne viccelj, Harry. Itt mindenki megkérdezi a másiktól miért van itt, csak vannak akik nem büszkék rá.
- Én is ebbe a kategóriába tartozom. - Kibontom a joghurtot és elkezdem azt is megenni.
- Mire iratkoztál fel?
- Még semmire. Tegnap Niall mesélt nekem a foglalkozásokról, de nem teljesen értettem.
- Annyi a lényeg - kezdi mesélni az üdítőjét kortyolgatva -, hogy vannak választható, kötelező és terápiás foglalkozások. A kötelezőben benne vannak iskolai tantárgyak, például matek, történelem, francia, irodalom, kosárlabda. Ezekre hétfőtől péntekig kötelező járni. Aztán vannak a választhatóak, mint például zene, kertészkedés, festés, főzés, a nővéreknek való segítés.
- És a terápiás? - érdeklődöm.
- Az csak azoknak kötelező akik akkora problémákkal küszködnek, hogy még a pszichológus sem tud segíteni nekik.
- Hány ilyen eset van itt?
- Rengeteg. - vonja meg a vállát. - De sokan nem is járnak be, akár kötelező, akár nem. Itt nincsen büntetés, nincsenek plusz házi feladatok. Igazából mindenki leszarja mit csinálsz, hidd el. A nővérek meg lehet kedvesek veled, de nekik te csak a fizetésüket jelented, sosem lesznek a barátaid.
- Hol lehet feliratkozni? - kérdezem a foglalkozásokra visszatérve.
- Megmutatom felfelé menet ha megvársz.
- Azt megköszönöm.
- És, mi a terved a mai napra? Vasárnap van úgyhogy semmi kötelező dolgunk sincs.
- Ki kell töltenem a papírokat amiket tegnap felhozott az egyik nővér. - jut hirtelen eszembe.
- Segíthetek ha gondolod, mára már úgy sincs semmi dolgom.
Az utolsó kanál joghurtot tömöm magamba amikor megpillantom a szemem sarkából a tegnapi srácot, egyedül. Fekete csőfarmert, Adidas cipőt és fekete pólót visel. A reggelihez lép és elkezdi teleszedni a tálcáját.
- Kérdezhetek valamit? - fordulok vissza a lányhoz, aki érdeklődve pillant rám. - Mit csinált az a srác ami miatt ennyire fél tőle mindenki? - bökök felé a kanalammal.
Betty megfordul, majd vissza hozzám.
- Louis jó srác, miatta vagyok még ezen a világon. - Louis.
- Úgy érted... Együtt vagytok?
Felnevet és közelebb hajol.
- Úgy értem, hogy ő a legjobb cukros bácsi az egész épületben. - suttogja.
- Díler? - Tudtam, hogy drogozik, figyelmeztettek a többiek, de azt nem mondta senki, hogy nem csak magára veszélyes.
- A legjobb. - dől hátra elégedetten. - Úgyhogy neki szólj ha bármit szeretnél.
- Én nem drogozom. - vallom be halkan. Elizabeth jófej lánynak tűnt, nem gondoltam volna, hogy szív.
- Ebben az esetben, ide figyelj. - szorítja meg a csuklóm, hogy mindenképp rá figyeljek. - Nem szólhatsz senkinek erről. Ha köpsz, azt soha nem fogod elfelejteni. - mondja fenyegetően.
Nagyot nyelek és elrántom a kezem a szorításából.
- Ne aggódj. Nem fogok belefolyni a dolgaitokba. - felállok azzal a céllal, hogy otthagyom, de amint megfordulnék, nekiütközöm... Louisnak, ki másnak?
- Bocs. - kérek gyorsan elnézést.
- Te csak ezt az egy szót ismered? - húzza fel a szemöldökét.
- Nem. - válaszolom, pedig ez nyilván egy költői kérdés volt.
- Megyek veled akkor. - áll fel Betty is és megkerülve az asztalt odalép mellém. Én persze még mindig ott állok, mint valami szerencsétlen.
- Bocs - megpróbálom kikerülni a kék szemű fiút.
- És megint. - sóhajt fel és inkább ő lép arrébb, hogy ne szerencsétlenkedjek annyit. - Te meg... - fordul Bettyhez. - még lógsz nekem, szóval minnél előbb kérem a pénzem.
- Jövő héten adom. - bólint a lány, majd ad neki két puszit és az engem hátulról lökve elindul.
Amint felírom magam a foglalkozásokra, közlöm Bettyvel, hogy megígértem Niallnek, hogy ő segíthet kitölteni a papírokat, így el tudok tőle szabadulni.
- És akkor mondta, hogy ő a díler. Te tudtad ezt? - panaszkodom a szőke fiúnak.
- Igen, itt mindenki tudja.
- Miért nem szóltok valakinek? - hitetlenkedem. - Ez nagyon komoly dolog.
- Itt mindenki figyel mindenkit. Az emberek fele drogozás miatt van itt, nem fogják hagyni, hogy az egyetlen dílert elvitessük. Amikor azt mondják megölnek ha elszólod magad, azt komolyan is gondolják. - magyarázza.
- Nem fenyegethetnek meg titeket... - túrok idegesen a hajamba. - majd én szólok valakinek. - határozom el.
- Meg ne próbáld!
- Miért??
- Mert a barátom vagy és nem akarom, hogy bajod essen! - kezdi felemelni a hangját.
- Én meg nem hagyom, hogy ezek az emberek ezt tegyék körülöttünk. Minek vannak egyáltalán itt?
- Mert aláírták a szülők a papírokat. Olyan, mintha bentlakásos iskolába küldenék a gyereküket. Muszáj végigcsinálni, nem engednek el. - válaszolja.
- Szarok a papírokra. - mondom, de aztán egy akkorát sóhajtok, mint még soha. - Mit kéne tenni?
- Semmit. - vágja rá.
- Muszáj lenne tenni valamit.
- Maradj ki belőle. Semmi mást nem tudsz tenni. - teszi a vállamra a kezét.