𝐝𝐚𝐧𝐠𝐞𝐫𝐨𝐮𝐬 𝐥𝐨𝐯𝐞; 𝐣𝐢𝐤𝐨𝐨𝐤!! 𝐲𝐚𝐨𝐢

Mi igaz és mi nem?

Jimin POV.

Becsukott szemekkel éreztem ajkai érintését, pedig pontosan tudtam hogy nem helyes az amit teszünk. Ez már a sokadik szabály amit megszegtünk, de tudom hogy ennél rosszabbat nem tehetnek velünk. Legalábbis Namjoon ennek ellenére is fog pénzt küldeni hisz nagyon önzetlen.

Annyira belefeledkezdtem a csókba, hogy hirtelen Jungkook kezét éreztem meg a derekamon. Reflexszerűen kaptam a nyakába a ruhákkal együtt, hisz úgy éreztem ez most igenis szükséges. Sosem hittem volna hogy egy démonnal fogok csókolózni, aki nem mellesleg hímnemű. De mégis varázslatos érzés, hiszen az ajkai puhák és édesek. Szerintem ő is hasonlóan érezhet.

-Várj, nem kapok levegőt. -váltam el tőle lihegve. A reakciómra halkan felnevett, majd segített bevinni az ágyneműket. Lassan felhúztuk őket, így a bevetett ágyra ugrottam és elterültem rajta. A lepedő összegyűrődött alattam, az ágy pedig kissé rugózott a lendületem miatt.

-Jöhetek én is? -kérdezte, de a válaszomat meg nem várva ugrott mellém. Mosolyogva húzott magához, ami hatására az arcom egy kissé vöröses árnyalatot vett fel. -Oh ugyan Jiminie. Ne legyél zavarban. Az előbb még hevesen csókolóztál velem. -suttogta a fülembe, így a bőröm grízes lett.

-Miért is ne? Ha ilyen közel van hozzám valaki egyértelműen kellemetlenül érzem magamat. De te... Te kivétel vagy. Veled kellemesen érzem magamat. Ggukkie. -böktem meg az orrát nevetve.

-Hogy lehetsz ilyen aranyos? -suttogta, miközben kifésülte nagy ujjaival a szememből a hajamat.

-Nem vagyok ara... -mondtam volna de a mutatóujját a számra helyezte, jelezve, hogy ne folytassam.

-Ne is veszekedj velem. Igenis aranyos vagy. -puszilt lágyan ajkaimra.

Sóhajtva karoltam át, majd a mellkasába bújtam.

-Szerinted valaha is hazajutunk? -néztem fel kissé könnyezve az arcára, mire halkan felnevetett.

-Te vissza akarsz oda menni? Hiszen utáltál ott lenni. Még liftet sem használhattál Jimin. A menny az igazi pokol. A pokol meg... Szintén rémes hely. Én kifejezetten szeretek itt a Földön lenni. Először is azért mert senki nem csesz le, ha focilabdával lerúgok valamit. -nevetett fel. -A másik ok pedig... Te vagy. -suttogta, majd a hajkoronámba puszilt.

-Jungkook... -csúsztam fel az arcához. -Tudod... Nem gondoltam volna hogy valaha is találkozok egy démonnal. Azt pedig végképp nem hogy meg is szeretem. -néztem éjsötét szemeibe, amikben egy kis meglepettség csillant meg.

-Ez azt jelenti hogy szeretsz? -vigyorodott el azonnal.

-Talán. -pöccintettem meg az orrát kuncogva. Újból hozzábújtam, de most összehúztam magamat, és erős karjaiban pihentem. Biztonságban éreztem magamat vele, hisz tudtam hogy akár az élete árán is megvéd. De...

Hiányoznak a barátaim. A családom... Ami nem is volt soha. Az én családom Hoseok és Hongjoong volt, de ők sem vérszerinti rokonaim. Miért nem születtünk mindannyian ide, a földre? Vagy talán az emberek elhullott angyalok és démonok, akik haláluk után visszakerülnek a szülőföldjükre? Már tényleg nem tudom mit higyjek el és mit ne. De ha mind Földiek lennénk... Vajon találkoztam volna Jungkookkal? Vajon most itt feküdnénk ezen az ágyon, miközben egymáshoz bújva gondolkodunk? Nem tudom. Én már semmit nem tudok erről. Össze vagyok zavarodva, de ez nem is baj, mert velem van az az ember akire már kisfiú korom óta várok. A szerelmem.

Megjegyzések:

Azt hiszem mostantól csak 1 szemszögből írok részeket és nem lesznek olyan hosszúak hogy minél hamarabb ki tudjam nektek rakni. Ha tetszik a könyv jelezzétek a kommentekben🥺