A Kígyó lány { 1 }

15.

Amint elértem a mosdó felé, csak a csend fogadott, így volt esélyem hallani is, aki hív. Volt egy sejtésem, ki lehetett az, de muszáj volt felvennem, hogy tudjam pontosan ki hív.

- Halló? - szólok a készülékbe, feszülten várva, hogy a vonal másik végén lévő fél megszólaljon és tudjam, ki keres.

- Alexandra Werkhooddal beszélek? - felel kérdéssel a kérdésemre.

- Igen. - próbálok határozottabb lenni, de sajnos nem jön össze. Még mindig van egy kis félelem bennem, hogy ki lehet az. - Ki beszél?

- A nevem Joanne Zhu, Cho Zhu lánya. - feleli. Én elámulok. Az unokatestvéremmel beszélek?

- Tessék? Te vagy Cho néni idősebb lánya? - igyekszem nyugodt maradni és nem kiakadni túlságosan hangosan, habár nem igazán jön össze.

- Igen. Te pedig Zoe néni lánya. - teszi hozzá. Én felsóhajtok, próbálom visszafojtani a sírásom. Mások előtt sosem mutattam azt, mennyire megrázott, hogy konkrétan anyám nélkül nőttem fel. Nem volt ott mellettem, mégpedig ez Penelopé Blossomnak köszönhető.

- Nézd, Joanne. - tartok szünetet, továbbra is igyekszem megőrizni a nyugalmam. - Nem tudom, miért kerestél fel, 10 évvel később, hogy a szüleim meghaltak, miért nem hívott a családod előbb. Annyit tudok, hogy nem is érdekel. És ez nem változtat azon, hogy ahogy sok mindenki az életemben, ti is hátat fordítottatok nekem. - mondom halkan, könnybe lábadt szemekkel, majd kinyomtam a mobilom és befejeztem a hívást. Ebben a pillanatban tört ki belőlem minden és nem bírtam abbahagyni. Csak sírtam és sírtam. A földre rogyva az egyik fülke mellett bőgtem, mikor kinyílt az ajtó és Toni lépett be, Cheryllel együtt.

- Szívem, jól vagy? - siet hozzám Cheryl és Toni is követi ebben.

- Nem. - rázom a fejem és újból bőgni kezdek. Mind a ketten leguggolnak hozzám és átölelnek. Én szorosan karolom át őket, olyan sebezhetőnek és értéktelennek érzem magam. Mintha nem lenne értelme, hogy éljek.

- Elmondod, mi a baj? - simogatja a hajam Cheryl. - Hátha tudunk segíteni.

- Nem tudtok. Ezen már senki sem segíthet. - nézek fel rájuk komoran, könnybe lábadt szemekkel.

- De mi történt? - kérdi Toni.

- A nagynéném idősebbik lánya hívott. Én meg visszautasítottam. Végig sem hallgattam. Nem akartam tudni. - nyelek egyet.

- Miért nem? - kérdi Cheryl. - Talán azért hívtak, hogy helyrehozzák a dolgokat.

- Ezt már képtelenség helyrehozni, Cheryl. A szüleim családjaik 10 éven keresztül nem is kerestek, semmit sem hallottam felőlük. Bármit is akarnak, nem engedek. Megvolt az esélyük, hogy keressenek, ezek után látni sem akarom őket. - mondom nyersen. Toni csak bólint és végigsimít a hajamon megint, hogy lenyugtasson. Én lehunyom a szemem és igyekszem magam lenyugtatni, hogy ne sírjam el még jobban a sminkem.