Az a 24-e

Sonja

Január 15

Reggel az ébresztőmre keltem. Még jó, hogy beállítottam még tagnap délután. Estére már nem jutott volna eszembe és elaludtam volna, de így szerencsére sikerült felkelnem időben. Ben mellettem feküdt. Azt hittem alszik, de mikor oldalra fordultam, hogy felkapcsoljam a lámpát láttam, hogy nyitva vannak a szemei. Ilyen jól nagyon régen nem aludtam, de komolyan. Halk zörejre keltem. Ben mellettem mozgolódott. A kezeink még mindig összekulcsolva hevertek az ágyon. Az éjszaka emlékei egy pillanat alatt beugrottak. Megcsókolt és a szex sokkal másabb volt, mint az eddigiek. Erre szokták azt mondani, hogy szeretkezés. Nagyon jó formája a szeretet kinyilvánításra. Ana-nak igaza volt. Ben nem csak a belsőm miatt szeret, úgy szeret ahogy vagyok. Nem érdekelte az sem mikor az ágyban levettem a protézisem. Nem fordult el tőlem, nem nézett rám lesajnálóan. Végignézte a procedúrát, majd meglepetésemre ő is levette a saját műlábát. A két protézist a földre helyeztük, majd visszamerültünk oda, ahol abbahagytuk. Az emlékeket egy halk rekedt hang szakította félbe.

- Jó reggelt! - köszönt.

- Neked is! -válaszoltam és szájon csókoltam.

Mivel nem akartam elkésni kikeltem az ágyból. A két mankót használtam, hogy épségben elérjek a fürdőbe. Gyorsan lezuhanyoztam, majd frissen felöltözve a konyhába siettem. Meglepetésemre Ben már ott volt és épp friss kávét öntött a bögrémbe. Meglepett, mivel nem tudta, hogy hol vannak a kávéhoz szükséges hozzávalók még is megkereste azért, hogy tudjon nekem kedveskedni.

- Életet mentettél - mondtam neki. Bele ittam a feketébe és mélyet sóhajtottam.

- Ha vársz tíz percet elviszlek a munkába - felelte.

- Rendben - bólintottam.

Ben elment zuhanyozni én pedig egyedül maradtam a konyhába. Azt hittem csak viccel a tíz perccel, de nem. Pontos volt, tiszta ruhát viselt. Úgy nézett ki mintha valamilyen fontos találkozóra menne. Egyedül a fekete Nike cipő volt árulkodó. Miután összeszedte a maradék cuccát elindultunk a kórházba. Az út csendes volt csak a rádió hangja törte meg a csendet. A kórházban leparkolt. Kiszálltam a kocsiból és közben elköszöntem, de meglepetésemre ő is kiszállt.

- Te mit csinálsz? - kérdeztem.

- Bekísérem a barátnőmet a munkahelyére - válaszolt és megfogta a kezem.

- Nem fogsz elkésni? - vontam fel a szemöldököm.

- Én? Nem - vonta meg a vállát.

Ben elvette a táskám, majd az épületbe indultunk. Az öltöző előtt elváltunk, én sietve beléptem a helységbe, ő pedig a folyosón maradt. Valószínűleg elment dolgozni. Sietősen a szekrényemhez léptem és kinyitottam a lakatot. Az ajtót kitárva vetkőzni kezdtem, már majdnem teljesen átöltöztem, mikor belépett valaki a szobába. Meglepődtem mikor Dr. Berensont pillantottam meg az ajtóban állva, azonnal felismert. Rögtön zavarba jöttem, Benen kívül senki nem látott még fél pucéran. A nadrágot sietősen magamra húztam és vörösödve Erinre néztem. Zavartam voltam és nem segített a helyzeten Erin kémlelő tekintete sem.

- Jó reggelt Erin - köszöntem neki.

- Jó reggelt Sonja. Elnézést a megnyilvánulásomért, nem akartam bámulni téged - kért bocsánatot.

- Semmi baj. Nem gondoltam, hogy valaki bejön az öltözőbe - feleltem.

- Ma kicsit szét szórt vagyok. Reggel szóltak, hogy az új doki nem jelent meg, így nekem kell ma beugranom helyette, ezért késésbe voltam. Nem gondoltam hogy van valaki itt bent. Még egyszer elnézést szeretnék kérni. de egy valamit megjegyeznék. Ne takargasd magad, hidd el senki se foglalkozik azzal, hogy mű lábad van.