Az a 24-e

Sonja

Május 12

Napok óta olyan érzésem van mintha követne valaki, de akárhányszor hátra nézek nem látok senkit. Kezd agyamra menni a munka vagy épp Ben sorozatgyilkossága hat így rám. Éjszakai műszakba igyekeztem, eredetileg nem kellett volna dolgoznom, de lebetegedett az egyik kolléga és én voltam az egyetlen, akit betudtak rángatni. Május lévén sokan elmentek nyaralni, emiatt nehéz volt beosztást készíteni, legtöbbszőr mindennap változott valami. Ben még dolgozott emiatt a tömegközlekedést használtam. A kora estén kevesen voltak a járaton, így volt ülőhelyem és tudtam egy kicsit olvasni az úton. A busz szokásosan a kórház előtt rakott le, ránéztem az épületre, majd beléptem a főbejáraton. Az alagsori öltözőkhöz siettem, a korai idő ellenére voltak páran akik öltöztek vagy épp vetkőztek. Köszöntem nekik, majd elkezdtem én is átöltözni.  A zöld kórházi ruha hűvös ezen az éjjelen aminek kifejezetten örültem, mivel nagyon meleg volt a mai nap. Miután sikerült a névtáblát és a sztetoszkópot a helyére csúsztatni, bezártam a szekrény ajtót és elindultam az emeletre, hogy megkezdjem a műszakot. Nagyon meleg volt a folyosón, alig vártam hogy végre a légkondicionált osztályra lépjek be, de csalódnom kellett. A hőség itt szinte elviselhetetlen volt, valószínűleg nem működnek a hűtő testek. A cuccomat lepakoltam a szokásos helyre, majd a gép elé ülve csekkoltam a betegeket. Rengetegen voltak, az ambulancia tömve volt várakozó emberekkel és az osztályon is csak két szabad hely maradt. A végén még elő kell szednünk a pótágyakat. A helyzetet nem könnyíttette a zenei fesztivál, rengeteg sérültet hoztak onnan.  Pár éve egy bedrogozott pácienst hoztak, aki annyi anyagot szívott be, hogy agresszívvá vált. Szedálni kellett, konkrétan a fél gyógyszertárat megkapta, de annak ellenére hogy elvileg mély altatásban volt, kitépte magából a csöveket és megpróbált kiszökni az osztályról. Végül az utca sarkán értük be  és sikerült újra leszedálni. Gondolat menetemet Angela zavarta meg, aki belépett az orvosiba és rám meredt.

- Most hoznak egy beteget a kettesbe. Eléggé rossz bőrben van azonnali orvosi ellátás kell neki - hadarta.

- Bővebb információ? - pillantottam fel rá.

- Semmit nem mondtak, ami furcsa de nem lepődők meg. Az ujjak nem mindig tudják az ilyenkor használatos protokollt - válaszolt a főnővér.

- Nézzük meg - vettem fel a sztetoszkópot az asztalról és a nyakamba téve elindultunk az ambulanciára. 

A kerekes kocsiról felvettem a sárga köpenyt, majd magamra húztam és közben megérkeztünk a mentő bejáróhoz. Angela-tól elvettem a gumikesztyűt majd figyeltem ahogy a szirénázó jármű felgurul a rámpára majd közvetlenül mellettünk állt meg. A hátsó ajtó azonnal nyílt és egy fiatal férfi szállt ki a kocsiból.

- Amy Harrison, nyolc éves. Mellkason lőtték, vérnyomása 80/70. Pulzus 145. A golyó a jobb mellkasba fúródott, kimeneti seb nincs. Kábé egy liter vért veszthetett. Kapott két liter infúziót, ébreszthető állapotban van. A rendőrség utánunk jön - magyarázta a férfi.

- Miért nem a gyerek sürgőre vittétek? - kérdeztem miközben a hordágyhoz léptem.

- Onnan küldtek át, kiment egy biztosíték és nem működnek az elektromos eszközök. Azt mondták átszólnak - magyarázta a másik mentős.

- Ez elmaradt, vigyük a kettes trauma szobába. Simon kérem hívjon le egy sebészt konzultációra, biztos hogy műteni kell - néztem a pultnál álló ápolóra.

- Intézkedem Dr.West - vette fel a kagylót.

A hordágyat a kettesbe vittük, majd átemeltük a kislányt a vizsgáló ágyra és elkezdtük a vizsgálatát. Ellenőriztem a légzését és a légutakat.