Az a 24-e

Sonja

Április 1

Ezt a napot a bolondok napjának tartják, kórházi körön belül pedig kijelenthetem, hogy tényleg vannak akik annyira örültek, hogy valamilyen marhaságot követnek el, majd hozzánk jönnek segítségért. Ilyenkor megnő az olyan esetek száma mint, lenyeltem valamit vagy épp feldugtam valamit az orromba. Jó esetben van, hogy egy tárgy nem az orr nyílásba kerül felvezetésre és olyankor jönnek azok a tipikus véletlen magyarázatok, amik már messziről is bűzlenek, de inkább nem kérdezel semmit, jobb úgy ha nem tudod a teljes történetet, bár vannak olyan pillanatok amikor megöl a kíváncsiság, de azért se kérdezel rá mert tudod, hogy a betegnek kényes a helyzet. Ilyenkor jönnek a humoros radiológusok, akik minden esethez kommentárt fűznek. Az orvosi körben szeretnek ilyenen viccelődni, de a betegek nem szeretik. Pár éve emiatt volt valamiféle botrány, de nem tudnám megmondani hogy pontosan mi is volt a háttér sztori. Ma már a harmadik ilyen esetet láttam. Az utolsó betegem egy fiatal fiú volt, aki elemet nyelt le. Magában a tárgy nem veszélyes, de amint a gyomorba jut előreláthatatlan gondokat okozhat. Szerencsére műtét nélkül sikerült eltávolítani. A kesztyűt lehúztam a kezemről és bele dobtam a veszélyes hulladék gyűjtőbe, majd kiléptem a vizsgálóból. A mai nap nagy részét az ambulancián töltöttem, ketten megbetegedtek emiatt muszáj volt bevállalnom egy műszakot, egyéb esetben soha nem fordulna meg a fejemben, hogy egy egész napot itt töltsek. Nem az én műfajom volt és bár ismertem mindenkit mégsem volt olyan jó mint az osztály. Hiányoztak a biztos és jól megszokott emberek. A mi rendszerünk egyénként eléggé egyszerű, a szakorvosoknak, akik bent dolgoznak nem muszáj kijönniük kivételt képez az ember hiány vagy a főorvosi titulus. Mivel én főorvos és egyben osztályvezető is vagyok, ezért bármikor kirángathattak egy-egy esethez, de nem bántam addig amíg nem ment a benti meló rovására, de azért nem szívesen vagyok kint egy egész műszakot. A felvevő pulthoz léptem és a tábláról letöröltem a betegem nevét, majd kiválasztottam egy újabb kórlapot. Lett volna lehetőségem válogatni, hisz vagy húsz kórlap is hevert a kupacban, de én maradtam a régi jól bevált módszeremnél és a legalsó mappát húztam ki a halmazból. Akik alul vannak, régóta itt vannak vagy épp a legunalmasabb esetek, nekem meg mindegy volt kit látok el. Gyorsan átfutottam a papírt, megnéztem az alap adatokat és az értékeket amiket a felvételi szobában jegyeztek le, majd felírtam a táblára a legfontosabb információkat. Így nyomon lehetett követni a betegeket és az orvosokat is. Miután a filcet vissza tettem a helyére elindultam a hármas vizsgálóba. Már majdnem beértem amikor meghalottan, hogy valaki a nevemen szólított. Hátra fordultam és megpillantott az egyik ápolót.

- Valami baj van? - kérdeztem.

- A sógora keresi telefonom. Azt mondta fontos - mondta az ápoló.

- Hányas vonal? - emeltem fel a szemöldököm.

- Kettes - válaszolt.

Vissza sétáltam a pulthoz és felemelve a kagylót benyomtam a kettes számot. A vonal pár másodpercig csendes maradt, de aztán meghallottam Chris riadt hangját.

- Várj, vegyél egy mély levegőt és kezd el újra - mondtam, annyira hadart hogy nem lehetett hallani mit mond.

- Most viszik be Ana-t. Hasi fájdalmai vannak és vérzik Sonja - üvöltötte.

- Rendben, nyugodj meg, innen kézbe veszem a dolgokat. Minden rendben lesz - próbáltam nyugtatni.

- A babánk - mondta elhaló hangon.

- Mindent megteszünk amit csak lehet, de most megyek. Ha itt vagy szólj egy ápolónak, majd tájékoztatlak - mondtam és leraktam a kagylót.

Leszólítottam az egyik ápolót és megkértem hogy ürítse ki az egyes traumát és hogy hívja le a szülész orvost. Az egyik polcról levettem egy sárga köpenyt meg a plexi szemüveget és kisétáltam a mentő bejárathoz. Az idő már egész jó volt nem kellett pulcsit felvenni erre a kis időre. Körbe pillantottam, pár dolgozó dohányzott néhányan a közeli boltból igyekeztek vissza fele. A huszonkettes mentőautó felzúgott a rámpára és amint megállt, már nyílt is a hátsó ajtó.