Golgota

3. Fejezet - Nem akarlak

Zoe

-Jól érezted magad az este? - Oliver a konyhapultnak támaszkodva állt. Furán méregetett, mintha mondani akarna valamit. Én még a kanapén feküdtem, kócosan, pizsamában, enyhe fejfájással.

-Jól, igen, de ezt már kérdezted az este is! A haverjaid mind jó fejek! Habár Hardy...

-Mi van Hardy-val? Mondott neked valamit? - Oliver nyugtalannak tűnt, mintha tudott volna valamit arról, hogy mi történt köztünk.

-Nem, csak olyan... tuskó - bukott ki belőlem. Minden álmom körülötte forgott az éjszaka, és a legtöbből kapálózva és verejtékben úszva riadtam fel.

-Hardy jó arc a maga módján. Amíg nem kerül nő a képbe... Nem tudom, hová tűnt el este.

-Én sem! - vágtam rá, mintha beismertem volna, hogy közöm van a dologhoz. Természetesen fülig vörösödtem már a gondolatra is, hogy mit csináltunk az erdőben.

-Figyelj, Zoe. Tudom, hogy most a legjobb barátomról beszélek, de ígérj meg valamit! - kezdte komolyan a drága, tudatlan bátyám. Már nem a konyhapultnál állt, időközben leült a kanapéra a lábam mellé. Mielőtt folytatta volna, vett egy nagy levegőt. Mintha valami sötét titokba készülne beavatni. - Ígérd meg, hogy messziről kikerülöd Hardy-t!

-De miért?

-Csak ígérd meg! Az este, miután levegőzni mentél, amit kérlek, máskor ne egyedül csinálj, Hardy szó nélkül lelépett. Azt hittem utánad ment, de amikor egyedül jöttél vissza és Hardy-t sehol nem láttam, tudtam, hogy valami csajjal van. Hardy... bárhol, bárkit, ha érted mire gondolok. - Ó, nagyon is értettem, bátyó! - Nem akarom, hogy nálad is bepróbálkozzon!

-Jó, oké, ígérem! Kikerülöm őt, ne aggódj!

-Köszi!

-De ugye nem tudja, hogy... ugye nem tudja? - kérdeztem idegesen. Nem akartam, hogy a bátyám barátai esetleg megtudják, miért is menekültem otthonról Oliverhez. Elegem volt már abból, hogy mindenki úgy néz rám.

-Nem, Jézusom, dehogy! Még Cass sem tudja!

-Köszönöm! Ezt értékelem! És ne aggódj, nem volt szándékomban felhívni Hardy-t, vagy ilyesmi! - forgattam meg a szemeim, de Oliver még ezek után sem tűnt túl nyugodtnak. Nem kötöttem az orrára, hogy miért, de még csak hallani sem akartam Hardy nevét. Ahogy beszéltünk róla, egyre inkább elszégyelltem magam az előző este történtek miatt. Legnagyobb meglepetésemre nem az kezdett el zavarni, hogy megtörtént, hanem az, hogy többé nem fog megismétlődni.

-Jó, jó, lekattantam a témáról! Most el kell mennem a könyvtárba, valószínűleg egész nap bent leszek. Rendelj kaját bátran, van egy kis pizzapénz a fűszertartó mellett a pulton. Ha unatkoznál, Cassie-t hívd nyugodtan, körbe vezet a kampuszon, vagy amit akarsz!

Miközben sorolta a tudnivalókat, Oliver már a cipőjét húzta. Hátizsákját a vállára dobva nézett vissza rám az ajtóból.

-Biztos megleszel?

-Tuti! Ne aggódj már! Szia! - csaptam be az orra előtt az ajtót. Láttam rajta, hogy nem akart egész napra egyedül hagyni, de ha még egyszer megkérdezi, hogy el tudom-e tölteni valamivel az időm, biztos megütöttem volna.

A délelőtt nagy részét a kanapén fekve, filmnézéssel töltöttem. Csak heverésztem és próbáltam nem gondolni az előző estére. Igyekeztem kiüríteni az agyam, de nem ment. Már majdnem dél volt, amikor úgy döntöttem, hogy elég ebből. Nem akartam a kanapén tespedve sajnáltatni magam, amiért képtelen voltam nemet mondani Hardy-nak, ezért úgy döntöttem, hogy elmegyek futni.