Golgota

9. Fejezet - Földrengés

Hardy

-Mégis mi a faszt műveltem? – motyogtam, miközben végig simítottam alsó ajkam. Néhány másodperccel ezelőtt még Zoe-t csókoltam, és úgy éreztem, végre minden a helyére billent tetves kis életemben, most meg a kocsimban ültem és legszívesebben pofán köptem volna magam.

A terv, hogy megpróbálok Zoe mellett létezni, sőt a barátjaként viselkedni ezzel kútba is dőlt. Hiába türtőztettem magam egész nap, hiába küzdöttem, hogy ne érjek hozzá, én nyomorult a végén csak elbasztam az egészet! Három napja ismertem a csajt, akire rá sem lett volna szabad néznem, én mégis úgy kajtattam utána, mintha az életem függött volna tőle.

Idegesen hajtottam rá a fejem a kormánykerékre, aztán egy szempillantás alatt robbant ki belőlem az összes érzelem, amit fel kellett volna dolgoznom. Mint egy idióta püföltem a kormányt, közben hangosan fújtattam és magamban már átkoztam a napot is, amikor Oliver Williams először szóba állt velem.

Úgy éreztem, képtelen vagyok lenyugtatni háborgó elmém, ezért miután kissé lecsillapodtam, beindítottam az autó motorját, és meg sem álltam a törzshelyünkig. Az Earthquake egy lepusztult kis kocsma volt, olcsó piával és pont leszarta mindenki, hogy mit csinál a másik. Egy szabályt kellett betartania annak, aki betévedt a Quake-be, még pedig azt, hogy nincs hányás az épületben. Időről időre voltak persze olyan idióták, akik ezt sikeresen megszegték, azokat ki is tiltották egy időre, de ezt leszámítva nem is igazán jártak oda zűrös alakok.

Sue, a pultos csaj, amint meglátott az ajtóban, máris kitöltötte a kedvenc wishkey-met, és mire az egyik bárszékre helyeztem a seggem, már elém is tette a második pohárral is. Szavak nélkül is tudta, hogy mikor mire van szükségem. Sötétvörös, festett hajával és piros körmeivel a kocsma ikonikus berendezésévé vált és bár tudtam, hogy nem pusztán szívjóságból itat ilyen lelkesen, még sosem sikerült a gatyámba nyúlnia. Amikor a szeme láttára szedtem fel csajokat, másnap mindig duzzogott egy kicsit, de aztán újra és újra túltette magát ezen is.

-Na, mi van te bájgúnár? – kérdezte vigyorogva, miközben egy poharat törölgetett. Nem lehetett több huszonötnél, a neonfényben mégis vagy harmincnak nézett ki, bölcsessége és élettapasztalata viszont arról árulkodott, hogy ötven is elmúlt már. Sokat sztorizott nekünk, jó tanácsokkal látott el minket, ha valami idiótaságot követtünk el, de ez alkalommal nem akartam beavatni a viselt szarságaimba.

-Mi lenne? Semmi – vontam meg a vállam, majd felhörpintettem az első italt. Gyors tempóban küldtem utána a másodikat is, majd megkocogtattam a pohár száját, jelezve Sue felé, hogy töltheti a következőt is.

-Nem harapnak a halak? Fél perce is itt vagy már és még sehol egy csaj – nézett szét tettetett értetlenséggel, majd kitört belőle a röhögés. Ezek szerint még ránézésre is szánalmasan festettem.

-Kapd be, Sue! Ma nincs kedvem ehhez! Csak duplázd az adagot, és hagyj lógva! – fortyogtam, majd látva a rosszalló tekintetét, motyogva még hozzátettem: - Légy szíves!

Ahogy kértem, Sue békén is hagyott, szó nélkül töltötte újra és újra a poharam, amint kiürült. Én meg csak döntöttem magamba a piát, miközben próbáltam mérlegelni az esélyeim.

Az már biztos volt, hogy hiába döntöttem el többször is, hogy nem megyek többé Zoe közelébe, valahogy mégis mindig ott kötöttem ki. Tehát az elkerülés szar taktika – morfondíroztam magamban. Ha viszont beadom a derekam, és felvállalom Oliver előtt, hogy tacskó módjára megyek a húga után, tuti biztos, hogy kiherél. Az arany középutat kerestem, de egy pohár alján sem találtam rá.