Golgota

4. fejezet - Nem akarlak

Hardy

Miután az egész éjszakát az ágyamban hánykolódva töltöttem, a frissítő zuhany sem hozta meg a várt eredményt, nem éreztem jobban magam. Egyre csak kavarogtak fejemben a gondolatok, némelyikkel hosszabban eljátszottam, néhányat meg igyekeztem elhajtani. Fogalmam sem volt, hogyan tudta ez a kis fruska egy pillantásával elérni, hogy ennyit agyaljak rajta, de valahogy folyton csak rá gondoltam. A formás lábaira, a markolni való fenekére, a gömbölyű melleire és azokra az édes ajkakra.

-Tesó kódex – emlékeztettem magam félhangosan, miközben megpróbáltam kitörölni elmémből a képet, ahogy Zoe a hajamba markolva harapta a szám. Elég volt csak a nevére gondolnom, máris állt a zászló.

Az egész reggelem így telt el. Próbáltam megálljt parancsolni agyamnak, hogy ne a farkamba irányítsa a vért, de nagyon úgy tűnt, hogy innen már nincs visszaút, menthetetlen rejszjancsi lesz belőlem. Hajtogathattam akárhogy a tesó-kódexet, a vágy, amit Zoe ébresztett a testemben, úgy tűnt sosem fog kialudni.

-Ébren vagy, haver? – kopogott Pete a szobám ajtaján, kirántva ezzel az újabb fantáziámból, amelyben már sokkal több dolog is megtörtént, mint előző este. Délelőtt tíz múlt, én meg még mindig nem dugtam ki a képem a folyosóra sem, ezért jogos lehetett Pete feltételezése, mely szerint még húzom a lóbőrt. – Figyi, dumálnunk kéne!

-Szevasz! Mi van? – nyitottam ajtót kissé kelletlenül, mert a dákóm még mindig állt, mint a cövek. Gyorsan le is ültem az ajtó melletti székre, gondosan a háttámlát magam elé fordítva. Pete a gitáromat szorongatva ült le Rob ágyára, majd nagyot sóhajtva hanyatt dőlt. A gitárom persze tokostól borult fel mellette a földön, de ez nem igazán érdekelte.

-Na, mi van? – ismételtem meg összehúzott szemöldökkel a kérdésem, de csak egy hangos sóhajtást kaptam válaszul, pont mint az előbb. – Hayley-ről van szó? Eskü, haver, hozzá se nyúltam!

-Mi? – nézett fel Pete értetlenül, majd vissza is dőlt azonnal. – Asszem szakítani akarok vele.

-De hát olyan jól megvagytok! Mármint folyton keféltek, meg egymás szájában vagytok...

-Éppen ez az! Hiányzik, hogy bulizzunk, csak mi, faszik! Oliver is egy kibaszott papucs lett, Cass a tökénél fogva vezeti! Te meg Zeke viszont... érted, ti jól szórakoztok, és nincs golyószorongatás, ha egy sörrel többet isztok meg, vagy megbámultok egy jó nőt! Ezt akarom én is, vágod, haver?

-Bámulhatod a bukszákat, amennyit csak akarod, attól még Hays kiskutyája maradsz! Most azt várod tőlem, hogy le-, vagy hogy rábeszéljelek? Én nem értek ezekhez a barátnős szarságokhoz, ne tőlem kérj tanácsot! És ne is Zeke-től, mert neki aztán még annyi köze sincs a barátnőkhöz, mint nekem!

-Sokat segítettél, kösz! – bosszankodott Pete, majd felállt és szó nélkül magamra hagyott a gitárommal. Legalább visszahozta, már ez is valami.

Nem volt kedvem emberek közé menni, fogtam hát a hat húrú barátom, igyekeztem kizárni a külvilágot. Magányosan pengetni nem volt az igazi figyelemelterelő tevékenység, mert egyre másra is Zoe felé kalandoztak a megkergült gondolataim.

-Na jó, ebből elég! – ráztam meg magam kétórányi szenvedés után. Dél múlt, a farkam sajgott, én pedig képtelen voltam kiverni a fejemből azt a csókolni való szájat... - Oliver, te meg a szaros kódexed!

Magamban morogva hajtottam végig szürke Ford Focusommal a kampusz fő utcáján, aztán legjobb barátom lakása felé vettem az irányt. Kész terv volt a fejemben. Mivel tudtam, hogy Oliver Epkinsnek gürizik a könyvtárban, nem aggódtam, hogy mit szól hozzá, ha kérdés nélkül beállítok. Tegnap tuti nagyon bekarmoltam játék közben, és a mimózából lett amazon csak a pia miatt ragadt meg ennyire bennem. Na meg mert... tiltott gyümölcs. Oliver, ha nem hívod fel rá a figyelmem, most nem kajtatnék utána!