Golgota

7. Fejezet - Félbetépve

Hardy

Zeke lakásának ajtajában állva azon gondolkoztam, mi a francot keresek én ott, de mielőtt választ kaphattam volna, a lakás tulajdonosa rám nyitotta az ajtót. Nem emlékeztem, hogy kopogtam volna, de Zeke nem tűnt meglepettnek, hogy ott talál.

-Mi a pálya? – kérdezte, miközben beengedett a kis garzonba. Már az első lépés után marni kezdte a füst a tüdőm, de éppen emiatt menekültem idáig. – Pete most lépett le, azt hittem ő jött vissza.

-Csak gondoltam... lóghatnánk együtt. Tudod, piálni, tépni, meg amit ilyenkor Pete-tel szoktál – próbáltam természetes maradni, és bár Zeke-nek mindegy volt, kivel füvezik, ráadásul totál be volt állva ez alkalommal is, azért az feltűnt neki, hogy valami nem oké velem.

-Tépni? Haver, minden frankó? – ült le a kanapéra, és már csavarta is a csigát.

-Aha, miért? – rántottam meg a vállam, mintha minden a legnagyobb rendben lenne.

-Mert kb háromszor láttalak cuccozni, amióta ismerlek, és mind a három alkalommal totál szét voltál esve.

-Ja, most minden fasza, csak lógni akartam a haverokkal – kezdtem kissé ingerült lenni. Valóban csak olyankor téptem be, amikor teljesen a padlón voltam, egyébként nem éltem Zeke szarjaival. De most nem láttam más kiutat a nyakig érő szarból. Ha csak egy órára is, de menekülnöm kellett.

-Jól van, nem kell úgy mellre szívni – nevetett, majd meggyújtotta a jointot. Nagyot szívott bele, lent tartotta a füstöt, miközben hátradőlt, és felém nyújtotta a cigit. Egy pillanatig haboztam, de aztán követtem Zeke példáját.

Amikor először betéptem Zeke-kel, még első évesek voltunk. Zeke már akkor is nagyon benne volt a dologban, bogyókat szedett, ivott, és állandóan füvezett. Mára azért sokat javult a helyzet, már nem szed semmi mást, és füvezni is csak ritkán szokott. A szülei nem fizetik tovább a sulit, ha nem tér jobb útra, vagy valami ilyesmi balhéja volt, de nem sokat mesélt róla. Én csak a csajokkal foglalkoztam, meg piáltam a bulikban. Egészen addig, amíg Amanda meg nem jelent az egyik fiú szövetségi bulin. Sírt egy sort, hogy vissza akar kapni, hibázott, aztán amikor már majdnem beadtam a derekam, hirtelen egy csomó srác kezdett el neki integetni. Nem egyszerre, csak innen is, onnan is ráköszöngettek, olyan pasik, akiket én sem ismertem, és gondoltam neki sem kellett volna. Aztán kiderült, hogy az egész hétvégét a kampuszon töltötte, és mindegyikkel kavart. Teljesen kiborított, és amikor Zeke megkínált egy cigivel, kapva kaptam az alkalmon. Annyira nem jött be a cucc, hogy rászokjak, de akkor nagyon jó figyelemelterelésnek bizonyult.

A második alkalom az apám temetésének napja volt. Oakland-ben volt a szertartás, anyám el se jött, én is csak messziről néztem, ahogy elföldelik az öreget. Nem voltunk rosszban, de annyira jóban sem, egészen addig a nyárig, amit nála melózva töltöttem. Akkor sikerült közelebb kerülnünk, sörözgettünk együtt a nap végén, mindenféléről dumálgattunk, végre olyan volt minden, mint amilyennek lennie kellett volna. Egy évvel később meg elvitte egy nyomorult szívroham. A halálhíre kevésbé viselt meg, mint látni a zokogó új feleségét meg a tíz éves mostoha húgom. Azóta többször beszéltem velük, mint a saját anyámmal, de csak telefonon. Nem akartam látni őket, attól féltem, hogy csak feltépné a régi sebeket, ha találkozunk.

A harmadik alkalom, amikor a fűhöz nyúltam már nem volt olyan nagy esemény, egyszerűen csak tudatosult bennem, hogy a zenekarom, amiért annyit dolgoztam feloszlott. két sráccal álltunk össze még az első évben, Kieth dobolt, Matt a billentyűket bűvölte, én meg gitároztam és énekeltem. Nem voltak saját számaink, illetve még nem voltak készen, úgyhogy csak feldolgozásokkal szórakoztattuk a népet az egyetemi bulikban, de kezdtünk befutni. Matt egyik napról a másikra közölte, hogy ösztöndíjjal átveszik a Stanfordra, Kieth meg jól becsajozott, aztán előre hozottan diplomázott. Már házas, gyerek is van, ha jól tudom. Tavaly végzett, mire kezébe kapta a papírjait, hogy elvégezte az egyetemet, már úton volt a kis... mittudomén hogy hívják.