Golgota

13. Fejezet - Hatalom

Zoe

Reggel végre kipihenten ébredtem. Mosolyogva nyújtózkodtam és meg kellett állapítanom, hogy Oliver kanapéja mégsem olyan kényelmetlen. A telefonomra nézve kicsit összeszorult a szívem, túl gyorsan telt el az idő, amit az otthonomtól távol tölthettem. Nem akartam még hazamenni, nem akartam azt a melankóliát. Élni akartam, elevennek, csinosnak, nőnek akartam érezni magam, mint egész héten.

Nem akartam bevallani magamnak sem, de tudtam, hogy Aaron Hardy nagyon is sokat tett azért, hogy így érezzek. Ki tudja, talán ha ő nincs, kevésbé bontakoztam volna ki, kevésbé lettem volna ennyire nyitott egy férfira... És az is biztos, hogy kevésbé lettem volna meggyötört.

Sok jó és még több rossz pillanat kötődött Aaronhoz, és ezzel még mindig nem tudtam mit kezdeni. A szívem hevesebben vert már akkor is, ha valaki kiejtette a nevét a száján, és nagyközönség előtt is képes lettem volna vele azt csinálni, annyira akartam őt. Még annak ellenére is, hogy folyton megalázott, sőt még erőszakoskodott is velem. Ez a kettősség volt az oka, hogy nem tudtam dűlőre jutni vele kapcsolatban.

Töprengésemből Oli kómás csoszogása zökkentett ki.

-Kávét - motyogta félálomban, miközben a kávéfőző felé araszolt. Nagyon elfáradhatott a héten, habár őszintén, fogalmam sem volt, mit csinált hétfőtől péntekig azzal a rabszolgahajcsárral.

-Aggódom érted, Oliver - léptem mellé, amikor a gőzölgő fekete folyadék már a bögréjében volt. Magamnak is töltöttem egy adagot, ha már volt szíves főzni egy nagy kancsóval. - Mit is csináltál egész héten? Úgy ki vagy fáradva, mintha nem is tudom... a maratont kellett volna lefutnod, de legalább kétszer.

-Nagyon sokat rohangáltam, az igaz. A könyvtár és Epkins irodája nincs túl közel egymáshoz, az autós közlekedés meg szörnyű azon a vonalon, gyalog gyorsabb volt.

-És fárasztóbb is! Legalább egy biciklit szerezz be, hogy az a domina év közben ne hajtson így szét! - mondatom végére Oliver visszaköpte a kávét a bögréjébe. Hm, furcsa.

-Miket beszélsz? Epkins nem domina! Csak szereti, ha minden készen van időre... - gyanús volt ez a nagy magyarázkodás, de Oliver kedvelte a nőt, még így is, hogy folyton ugráltatta. Nyilván csak én láttam valami mást is ebbe, a Hardy körül kavargó gondolataim totál kikészítettek. - Na jó, a héten már ne is beszéljünk róla, ha lehet! Mivel akarod tölteni a napot?

-Arra gondoltam, hogy elmegyek futni.

-Futni? Egyedül?

-Oliver, annyit voltam egyedül a héten, hogy már bejáratott útvonalam van! Nyugi! - nevettem el magam, miközben az üres bögrét a mosogatóba helyeztem.

-Oké, de legyen kéznél a telefonod! - szólt utánam a bátyám, ahogy bementem a fürdőszobába, hogy összeszedjem magam.

Másfél óra kimerítő futás után kifulladva lihegtem a térdemre támaszkodva. Az utolsó fél kilóméteren már sprinteltem, és az adrenalin, ami felszabadult bennem, hirtelen semmivé foszlott, ahogy megálltam a nagy, enyhén szólva lepusztult társasház előtt, ahol Oliver lakott. Reménykedtem benne, hogy rossz helyen járok, amikor megérkeztem néhány nappal korábban, de mára már egészen megszoktam, sőt megkedveltem ezt a környéket. Nem volt olyan vészes, mint amilyennek első ránézésre tűnt, igazán jól éreztem magam ezeken az utcákon és az omladozó vakolatú házban.

-Meg... jöttem.... tesó - lihegtem, ahogy beléptem az ajtón. Még nem tudtam szabályozni a légzésem, az arcom is ki volt pirulva, de így is mosolyognom kellett.