Golgota

8. Fejezet - Deadpool újra

Zoe

-Ez most komoly? Hát én kiherélem ezt a szemétládát! - Háborgott Cassie a telefonba. - Ne haragudj, ott kellett volna lennem veled!

-Magamnak csináltam a bajt, mert szóba álltam vele egyáltalán... Te se haragudj, hogy kikapcsoltam a telefont, de egyedül akartam lenni.

-Meg is lepődtem, amikor Oliver beállított. Vérről meg fájó hasakról motyogott, aztán bedőlt az ágyba... Epkins teljesen kifárasztja, és még el se kezdődött a tanítás! Én mondom, az egy hárpia!

Cassie megnyugtató hangját hallva kicsit jobb kedvem lett. Este, amikor Oliver hazaért azt mondtam neki, hogy megjött és rettenetesen görcsölök, de menjen csak át nyugodtan Cassie-hez, én megleszek. Nem akartam hazudni sem Olivernek, sem Cassie-nek, - akinek egyébként csak annyit árultam el, hogy a moziban csókolóztunk, - de az igazat sem vallhattam be.

-És mi van Hayley-vel és Pete-tel? - érdeklődtem a barátairól, akik miatt le kellett mondania a mozit.

-Pete megint teljesen betépett Zeke-kel, aztán eltűntek két napra. Állítólag "csak" füveztek meg GTA-ztak, és ezt ki is nézem belőlük.

-Füveztek? - Nem is értettem, miért lepődtem meg ezen annyira. Ahogy visszaemlékeztem az örömtűz estéjére, Zeke szeme vérben úszott. Nyilván akkor is be volt tépve.

-Igen. Zeke elég gyakran tolja a cuccot, Pete csak nagyon alkalmi társ ebben. Mi sem toleráljuk igazán, mármint Hardy-t nem érdekli... Bocsi!

-Kimondhatod a nevét, nem fog megjelenni, csak mert emlegetjük! - Még be sem fejeztem a mondatot, máris kopogtak. Kócosan, trikóban és rövidnadrágban nyitottam ajtót, aztán szinte azonnal be is vágtam. A hangos becsapódás azonban elmaradt, mert egy láb jelent meg a küszöbön. Aztán az alsó végtag tulajdonosa is belépett a lakásba, én pedig ijedten hátráltam két lépést. A telefon kiesett a kezemből, ez térített végre észhez. Gyorsan felkaptam a földről, de hallottam, ahogy barátnőm a vonal másik végén hahózik. - Cassie, most le kell tennem! Majd visszahívlak!

-Ott van? - Nem tudom, akart-e még valamit mondani, mert már bontottam is a hívást.

Dühösen néztem az előttem álló bőrdzsekis férfire. Némán állt előttem, bűnbánó képpel és egy doboz bonbonnal.

-Azonnal tűnj el innen! Megmondtam, hogy nem akarlak látni többet! - Találtam meg a hangom, miközben az ajtóra mutattam. Fortyogtam a dühtől, egyrészt bosszantott, hogy csak úgy beállított, másrészt nagyon zavart, hogy még egy melltartó sem volt rajtam.

-Haragszol rám - bársonyos hangjában nem volt gúny, nem volt él, egy egyszerű megállapítást tett csupán. Ezzel persze még inkább feldühített.

-Mire számítottál? Hogy miután leribancozol, majd a nyakadba ugrok? Minek vagy most itt egyáltalán? - Jól esett kiabálni, de a haragom nem csillapította.

-Bocsánatot szeretnék kérni! - Ez most zavarban van?

-Tudod, kitől kérjél te bocsánatot! - Böktem mellbe vészjósló tekintettel kísérve. - Azt mondtad nem akarsz, de folyton megcsókolsz! Tudod mit, Hardy? Nincs bocsánat! Elegem volt belőled!

Beszéd közben nem bírtam visszafogni magam. Ököllel püfölni kezdtem izmos mellkasát, amit ő nyilván meg sem érzett. Egy darabig hagyta, amíg én könnyes szemekkel ütöttem, ahol értem, aztán hogy lefogjon, átölelt. Szabadulni akartam, de erősen tartott.

-Sajnálom! Egy idióta vagyok! - suttogta a hajamba, amikor végre elengedett.

-Igen, az vagy! -Töröltem le néhány könnycseppet az arcomról, ahogy távolabb léptem tőle.