Golgota

14. Fejezet - Call of Duty

Hardy

Szombat délelőtt volt és én nem igazán tudtam, mit is kezdjek a még mindig kavargó gondolataimmal. Zoe teljesen az uralma alá hajtott és ehhez mindössze egy hét kellett neki. Ilyen intenzíven soha semmit nem éltem még meg, mint ezt az érzelmi hullámvasutat, amire ez a kis fruska felültetett. A fellegekben jártam, amikor hozzá érhettem és a pokolban szenvedtem, amikor eltaszított magától. Ez a kettősség pedig folyton űzött és hajtott, messzire tőle, mégis közel hozzá. Már ha csak rá gondoltam is, éreztem, hogy éledezik bennem a vágy, de már kezdtem megszokni. Az már jobban zavart, hogy nem tudtam, hogyan fogom túltenni magam a dolgon, miután hazamegy Albany-be.

Lányos merengésemből a telefonom halk rezgése zökkentett ki. Komótosan másztam ki az ágyból, hogy megkeressem a még mindig csörgő mobilt, nem siettem. Arra számítottam, hogy anyám nevét olvashatom majd a kijelzőn, aki csak azért hív,hogy felköszöntsön a múlt heti születésnapom miatt. De amint megpillantottam a telefonszámot, egy másodperc alatt lesápadtam.

-Igen? – Emeltem fülemhez a készüléket, némi habozás után.

-Szevasz, haver! Dumálni kéne! – Végem, Oliver mindent tud. – Át tudsz jönni?

-Hogyne, persze! Mikor? – A hangom szinte remegett, ahogy elképzeltem Olit, miközben telefonját a vállával tartva, két kezével egy nagy bárdot élesít.

-Mondjuk most? – volt valami fenyegető a hangjában, amitől szinte a gatyámba csináltam.

-Oké, csak... összekapom magam.

-Csajjal vagy? Mondd, hogy csajjal vagy! –Hangja kajánul csengett és ezzel teljesen összezavart. Most akkor a kivégzésemre vagyok hivatalos, vagy mi van?

-Aha... Igen – préseltem ki magamból a tömör választ, remélve, hogy Oliver végre elárulja, miért is akar velem olyan sürgősen beszélni.

El sem tudtam képzelni, mit akar, hiszen nem kérdezte volna meg, hogy csajjal vagyok-e, ha tud Zoe-ról. De ha nem tud róla, mégis mi a francot akar mondani, ami ennyire sürgős?

A lehető leggyorsabban szedtem össze magam, és indultam el Oliver lakására. Út közben még mindig mardosott a kíváncsiság, de csak akkor pánikoltam be igazán, amikor leparkoltam a ház előtt. Mi van, ha Zoe is itt van? Kezdjem el ásni a sírom? Vajon mit mondott a bátyjának? Mondott neki egyáltalán valamit? Vagy Cassie köpött be?

Már majdnem remegő lábakkal kopogtam be az ajtón, amit Oliver búskomor képpel, de azonnal ki is nyitott.

-Kurva nagy gáz van, haver! – Meg sem várta, hogy belépjek, máris a konyhába indult, ahol már várta egy karton olcsó sör.

-Én nem akartam, esküszöm! – Kezdtem mentegetőzni, bár tudtam, hogy hiába.

-Mi van? – Oliver olyan értetlenül nézett rám, hogy azonnal leesett, nem tudja, mit követtem el. Tehát ő volt szarban. Hurrá!

-Semmi, mindegy! Felejtsd el! Mi van haver, nagyon szarul nézel ki!

-Elég nagy a gáz. Már egy ideje elég nagy, csak nem tudtam, hogy lehet-e még nagyobb. Hát... lehet.

Vártam, hogy folytassa, mert fogalmam sem volt, miről beszél, de csak döntötte magába a sört és úgy tűnt, nem is fog többet megszólalni.

-Zoe-val van valami? – kérdeztem bátortalanul, mert úgy éreztem, szétrobbanok, ha Oliver nem mond többet.

-Nem... vagyis, vele is gáz van, de tudja kezelni.

-Akkor miről van szó? – nem lettem nyugodtabb, de az, hogy nem tépte le a fejem azt sejtette, hogy nem tud mindent a húgáról és... rólam.