The Different Way [Villain AU] (BEFEJEZETT)

Szigorú felügyelet 1

Hmmm.... péntek 13....2020-ban..... kíváncsi vagyok mi fog ma történni 😂😂😂.

-Midoriya- szólalt meg egy ismerős hang, mire megfordultam.
-Todoroki? Te nem mentél vissza a többiekkel a buszra?- vontam fel a szemöldököm.
-Nálunk lesz a "szigorú felügyelet"- tette ki az idéző jeleket- Bocs, hogy sietetlek, de jobb, mintha az apám jönne ide- mutatott a pár méter távolságban türelmetlenül toporgó hősre.
-Teljes mértékben megértelek, azonnal jövök- rázott ki a hideg a hőstől.
Semmi kedvem nem volt egy olyan helyen tölteni életem két hetét, ahol naponta összefuthattok Endevador-ral, de ellenkezni csak rosszabb lett volna, szóval adtam egy utolsó ölelést anyámnak, majd elindultam magam után húzva a bőröndöm.
-Túl sokat hallgattam Dabi-t amikor a Hős gyilkos eszmélyiről papolt. Simán kinyírnám Endevador-t- gondoltam magamban, majd a fejemre csaptam- Hülye! Jobb ha ilyen többé az eszembe se jut- szidtam magamat!
Vettem pár mély lélegzetet, majd gyorsítottam, hogy utolérjem a felemás hajú srácot.

-Bármi jó tanács?- kérdeztem tőle.
-Probáld meg túlélni és a kocsiban ülj hátra- súgta oda srác- Ha a szemébe kell nézned, akkor ajánlom a érzelemmentes arckifejezést.
-Kö.....- kezdtem.
-Shoto! Ne beszélgess azzal a bűnözővel!- jött Endevador ordibálása.
-Köszönöm a tanácsot Todoroki- fejeztem be a mondatot, figyelmen kívül hagyva a hőst.
-Persze, bármikor. Látom szépen alakulnak a dolgok Uraraka-val- mosolyodott el a másik srác gonoszkásan, majd kinyitotta a kocsi csomagtartóját, én pedig bedobtam a bőröndömet.
-Nem kell játszanod a szentet, láttalak a bálon Momo-val- nevettem el magam.
-SHOTOOOO! Mit mondtam az előbb?!- lépett közénk Endevador, mire hirtelen elhallgattam.
-Azt, hogy ne beszélgessek a gonosztevővel- vágta rá a srác fapofával.
-Akkor?!- ordított a hős.
-Én nem látok errefelé egy gonoszt sem- válaszolta a haverom, mire majdnem hangosan felröhögtem.
-Ülj előre- mondta az No. 1 hős a fiának, én pedig megindultam a kocsi, ami mellesleg inkább mondható limuzinnak, hátsó ajtajához.

-Ajánlom, hogy húzd meg magad!- állított meg Endevador- Az első gyanús dolog után, tényleges bűnözővé válsz a szemembe, a gonosztevők pedig ízelítőt kapnak a képességemből! Megértetted Vakarcs!?- kérdezte a "hős", szeméből csak úgy sütött az gyűlölet.
Beharaptam a számat, hogy nehogy visszapofázzak, mint Shigaraki-nak, vagy Dabi-nek.
-Megértettem.....- néztem a földre-...... köszönöm, hogy szólt- mondtam, majd beültem a kocsiba.
Todoroki-kun hátra fordult, amíg az apja nem látta és odasúgta.
-Ez jó volt. Kitartás... otthon már le fog szállni rólad, ha minden igaz- mosolyodott el, majd gyorsan visszafordult.

Endevador-ból kiindulva azt hittem, hogy úgy kell kapaszkodnom az ajtó feletti fogantyúba, mint a leggyomorforgatóbb hullámvasúton egy vidámparkban, de meglepően normálisan telt az út. Leszámítva azokat a pillanatokat, amikor az előttünk haladó kocsi nem indult el egyből a zöld lámpánál. Kifelé bámultam az ablakon, nem igazán akartam máshová menni, csak haza. Ebből az ablakon kibámulásból az lett, hogy elnyomott az álom.
Az ébresztett, hogy ráhajtottunk egy elég nagy bukkanóra és a zökkenésnél bevertem az állam. Ezt az egészet a folytott szitkozódásom követte.
-Jól vagy ott hátul Midoriya?- kérdezte Todoroki.
-Aha, prímán- motyogtam újra felegyenesedve az ülésen- Azta! Ez hatalmas! Ez tényleg egyetlen ház!?- nyomtam az ablaknak az orrom.
Gyönyörű, régi japán stílusú épület állt előttem, szép, gondozott kerttel. A mi lakásunk után olyan érzés volt, mintha egy császári palotába csöppentem volna.
-Hé! Ne koszold be az üveget!- kaptam a fejmosást Endevador-tól, miközben leállította a kocsit.

Gyorsan kiszálltam és kiszedtem a bőröndömet a csomagtartóból és elindultam a bejárat felé.
-Ez közelebbről egyre nagyobb és nagyobb- suttogtam ide-oda forgolódva.
-Jobb ha nem maradsz le- lépett mellém Todoroki- Nehéz lenne megkeresni téged, főleg, hogy ez neked teljesen idegen terep- nyitotta ki az ajtót a srác.
-Azt tudtam, hogy a Todoroki család egy ősi japán család, de ez.....ez a hely lenyűgöző.
-Nem annyira, ha minden nap ezt látod- morogta oda a másik srác
-Nem azt mondtam, hogy húzd meg magad vakarcs!!- ragadta meg a profi hős a cuccomat és a pulcsimnál fogva engem is, majd hatalmas lendülettel megindult befelé.
Gondoltam rá, hogy kibújok a pulcsiból, vagy elszakítom az anyagot, de kis agyalás után mind a két ötletet elvetettem. Inkább hagytam magam húzatni, mégha rém kínosan is volt az egész.

Persze Todoroki-kun próbálta megállítani az apját, vagy legalább engem kiszedni a kezei közül. Már a második emeleten jártunk, amikor megtorpant az egyik ajtónál és bekiabált.
-Natsu! Fuyumi! Megjöttünk! Gyertek segíteni, apa most még furább, mint általában!
Eközben én végig arra gondoltam, hogy Aizawa vajon átgondolta-e, hogy hova küldött el két hétre. Újabb emelet következett, ezen a folyosón a családról készült képek borították a falakat. Minden generációnál más volt a stílus. A legelső még régi japán papírra, festve készült, majd egyre modernebbek következtek. Végül elérkezett a Todoroki-kun-ról és az egész családról készült portré.
-Hát ez fura!- néztem a fotót- Mintha letéptek volna belőle egy darabot- gondoltam magamban.

-Apa állj már meg! Hova hurcolod Midoriya-t?! Nem tett semmit ellened!- állt meg Todoroki előttünk széttárt karokkal.
-Olyan helyre viszem, ahol nem zavar majd senkit- lökte félre Endevador a saját fiát, mire nekem elegem lett az egészből és befékeztem a sarkammal.
-Todoroki jól vagy?- kérdeztem.
-Rá se ránts!- legyintett- Az ilyen itt mindennapos- morogta.
Eközben szép nyugodtan kibújtam a pulcsiból és az engem eddig hurcoló hős szemébe néztem.
-Ön uram, már meg ne sértődjön, de a legcsapnivalóbb apa az egész Földkerekségen- mondtam rezzenéstelen arccal- Nem csodálkoznék, ha a temetésén mindenki ünnepelne, vagy esetleg bulit rendezne, sőt minden bizonnyal én is táncolnék azon a bulin- tettem hozzá, elvéve a döbbenten rám meredő "hős" kezéből a bőröndömet, majd mintha mi sem történt volna tovább indultam a folyosón.
Pár lépés után visszanéztem Endevador-ra, megállva azt hogy ne vigyorodjak el. Persze most is előbb járt a szám, minthogy át tudtam volna gondolni az egészet.

Következő pillanatban már a No.1 hős vörös lángokkal körülvéve közeledett felém, mire automatikusan hátrálni kezdtem a fenyegető aura elől.
-Szerencséd, hogy ma jó kedvemben vagyok- sziszegte a fogai között Endevador, ezzel is visszafogva a dühét.
A tűz továbbterjed a folyosón, alagutat formázva, így csak egyetlen irányba tudtam menni. A "hős" ott haladt előttem, majd megállt az egyik ajtónál és kinyitotta.
-Befelé!- mondta, olyan hangsúllyal, hogy attól a vér megfagyott az ereimben.
Beiszkoltam a szobába magam után húzva a cuccaimat tartalmazó bőröndöt. A helyiség önmagában nagyobb volt, mint otthon a nappalink, viszont annál kevésbé volt barátságos hangulata. A bútorok nagy része le volt takarva, fehér lepedőkkel és a padlót alig látható, vékony por réteg fedte.
-Hát egy szellőztetés nem ártana az egyszer biztos- motyogtam, amikor meghallottam, hogy kulcs kattan a zárban, többször is- Ééééssss most lettem bezárva- sóhajtottam fel- Mondjuk erre mostmár van egy egyszerű megoldásom- gondoltam magamban szabaddá téve a bal kezemet.

-Ha eltűnteted az ajtót vagy eltörsz valamit, akkor kifizetettem veled!- jött az ajtó másik végéről Endevador kiabálás, mire egyből visszahúztam a kesztyűt a kezemre.
Nem azért, mert beijedtem, hanem azért, mert az ajtó, csak így ránézésre is megért jó pár yen-t. Szóval inkább hallgatózni kezdtem az ajtónál hátha, hátha valami csoda folytán valaki kinyitja nekem.
-Midoriya, úgy sajnálom- hallottam Todoroki-kun hangját a másik oldalról- Nemsokára elmegy dolgozni és akkor esküszöm, hogy kiengedünk.
-Kösz, ne aggódj. Elfoglalom magam itt- néztem végig a szobán- Az gondolom csak nem baj, ha kitakarítok- tettem hozzá magamban.
-Mennem kell. Ebédre kint leszel onnan- hallottam a felemás hajú srác hangját, majd elment.

-Na akkor tegyük kicsit barátságosabbá ezt a helyet- húztam le a szekrényről a fehér lepedőt.