The Different Way [Villain AU] (BEFEJEZETT)

Túlvilági kalandok 1

Nem tudom miért ezt a képet raktam be ide előre, mert semmi köze a fejezethez. Szerintem csak megtetszett 😂😝.

-Visszavonom! Totálisan visszavonom! Ez sokkal ijesztőbb mint először!- kiáltottam, miközben nagy sebességgel zuhantam a vak sötétben.
Most ténylegesen éreztem a zuhanást, mivel a mindig rakoncátlanul göndör hajam sem volt az arcomban. A fülemben pedig szélsüvítés szerű hang hallatszódott.
-Ez múltkor egyáltalán nem ilyen volt!- próbáltam lassítani a zuhanásom, természetesen siker nélkül.
Ekkor láttam meg alattam egy fehér négyzetnek tűnő valamit, ami közeledve egyre nőtt és nőtt. Egészen akkorára, hogy minden gond nélkül átestem rajta. Természetesen még mindig üvöltöttem, mint a fába szorult féreg. Ez egészen addig tartott, amíg bele nem csobbantam egy hideg vizes medencébe.
-Mi a......?!- gondoltam magamban és felfelé kezdtem úszni.

Végre kibukkantam a levegőre és egyből el is tátottam a számat. Körülöttem jó sok ember sétált a vízben úszó padlón, amiben én derékig el voltam merülve. Körülöttem mindenféle üzlet és ételes árus. Felfelé nézve már nem a sötétség fogadott, hanem lépcsők és emeletek végtelen sora. A többi ember rám sem hederített, mindenki ment a maga dolgára. Én elámulva néztem a tömeget hiszem olyan színpompás volt. Láttam egy szamuráj páncélos férfit aki éppen ételt vásárolt ez egyik árustól, egy velem egykorúnak tűnő srác majdnem a fejemre lépett, annyira bámulta a telefonja képernyőjét, kicsit arrébb pedig egy öreg néni kísért egy babakocsit toló nőt.

-Hé! Nii-san!- jött oda hozzám pár kisgyerek- Beszorultál?- kérdezte egy fekete hajú, nagy szemű kislány.
-Hát.....ööö.....nem tudom- zavarodtam össze- Mondjátok csak, véletlenül nem tudjátok azt, hogy hol vagyok és, hogy mi ez a hely?- kérdeztem a gyerekektől.
-Nii-san, akkor te még nagyon új lehetsz ha még ezt sem tudod- lépett elém az egyik kisfiú, aki pont szem magasságban volt, hála annak, hogy én deréktól lefelé, még mindig a vízben álltam.
-Nem értelek titeket- döntöttem oldalra a fejem.
Még jobban össze voltam zavarodva, mint addig. A gyerekek pedig csak mosolyogtak tovább.
-Nem szoktad még meg azt, hogy halott vagy?- kíváncsiskodott a nagyszemű kislány.
-Ne legyél bunkó- szidta le a fiú a kislányt, majd újra felém fordult- Hogy haltál meg? A tiéd fájt, vagy simán ment?- faggatott tovább.
-Hát....izé.....talán.....asszem......az áramütés- nyögtem ki, még mindig ijedten pislogva körbe, körbe.

-E-Elnézést? Légyszíves engedjetek ide! Srácok arrébb menétek egy kicsit?- lépett oda egy sötétkék nadrágot, és fehér pólót viselő nő- Hagyjátok levegőhöz jutni, még új itt- mutatott rám, mire a gyerekek megértően bólintottak és elszaladtak valahova játszani.
Én még mindig ott álltam, derékig vízben és próbáltam felfogni a történéseket, amikor a nő kedvesen mosolyogva lehajolt hozzám. Barna haja és mély vörös szemei voltak, szája jobb sarkában egy elegánsan elhelyezett szépség pötty foglalt helyet. A hölgy a váltáskájából előhalászott egy jegyzet füzetet és fellapozta.
-Midoriya Izuku a neved ugye?- kérdezte rám sandítva.
-Igen.....így hívnak- mondtam megszeppenve.
-Nem kell ilyen ijedtnek lenned. Ez így van rendjén, előbb, vagy utóbb meghalunk- mondta nyugodtan a nő- Szép kis élet mondhatom- lapozgatta a jegyzet füzetet- Izgalmasabb, mint az enyém volt. A halál beállta pedig......váó! Még maradt négy perced?!- kerekedtek el a szemei, mire én értetlenül néztem rá.

-Mitől olyan jó, hogy marad még négy percem, az alatt még egy "viszlát"-ot sem tudnék kinyögni- morogtam.
-Itt lényegesen lassabban telik az idő- magyarázta a barna hajú nő- Szóval még két óráig az élet és a halál közötti vékony vonalon állsz. Na gyere körbe vezetlek a fontosabb helyeken- nyújtotta a kezét.
Erősen meg akartam ragadni a felém nyújtott segítő kezet, de a tenyerem nemes egyszerűséggel átsiklott a hölgy csuklóján.
-Mi a.....?- néztem értetlenül.
-Jaj bocs! Olyan szétszórt tudok lenni- dobott felém egy belépő kártya szerű valamit, amit csodával határos módon sikerült is elkapnom- Akaszd a nyakadba.
Tettem amit a hölgy kér és a kártya felhelyezése után egyszerűen kiemelkedtem a vízből. Ezek után már csak a kíváncsiság miatt is elolvastam mi van a kártyára írva.

-"Midoriya Izuku: 4 perc múlva halott"- betűztem ki fejjel lefelé, majd elnevettem magam.
-Eszedbe jutott valami vicces?- kérdezte a nő.
-Csak az irónián nevetek- magyaráztam meg- Már bocsánat, hogy megkérdezem, de ön kicsoda?- kérdeztem a tőlem telhető legilledelmesebben.
-Jaj! Hát már a bemutatkozást is elfelejtettem?! A mai tényleg nem az én napom- mondta hatalmasat sóhajtva- Shimura Emi vagyok, de mindenki csak Emi-chan-nak szólít, szóval te is nyugodtan hívhatsz így- mosolyodott el- Elég régóta itt vagyok így csatlakoztam egy olyan szervezethez, akik az "új halottaknak" segítenek beilleszkedni- magyarázta.
-Olyan ismerős ez a név, de vajon hol is hallottam?- tanakodtam magamban.
-Gyere Midoriya! Nem akarsz egész nap itt álldogálni, igaz?- kérdezte, majd elindult nekem pedig szednem kellett a lábam, ha tartani akartam az iramot.
-Amúgy a Deku tökéletesen megteszi, nem kell folyton Midoriya-nak hívnia- értem be végre a barna hajú nőt.
-Hát ez meg mégis milyen becenév?- vonta fel a szemöldökét- A Deku nem haszontalant jelent?- nézett rám furcsán.
-Több, számomra fontos ember is azt mondta, hogy a Deku úgy hangzik, mint a "Mindent bele!" felkiáltás, szóval én így tekintek rá- vontam meg a vállam, kis nemtörödömséggel.
-Áá! Igen! Itt is van!- mutatta fel a jegyzet füzetet, miközben sétáltunk- Az ott az egyik legjobb mozink, ott megnézheted az Oscar-ra jelölt életeket. Vagy halott rendezők új filmjeit is- váltott témát hirtelen.

-Itt lehet moziba járni?!- csodálkoztam el.
-Persze, ahogy iskolába, munkába, vagy épp sportolni. Vagy egyiket sem csinálod és csak bóklászol a szinteken, felfedezed a helyet, szinte bármit csinálhatsz. Van pár korlátozás amiről még beszélnünk kell, de azt majd csak akkor, ha ténylegesen meghaltál.
-Lehet egy kérdésem? Mi történik itt a képességekkel?- kíváncsiskodtam, mire Emi elkomolyodott egy kicsit.
-Itt nincsenek szupererők, nem tűntek el csak.....hát.....hogy is fogalmazzak?- tanakodott, majd csettintett egyet- Újra keverésre kerülnek. A születendő gyermekek pedig véletlenszerű kombinációkban és sorrendben megkapják őket.
-Aha- bólintottam, azon agyalva, hogy vajon az én képességeim már máshoz kerültek-e- Nem lehet, hogy egyszerűen vissza engedtek, még meg sem haltam rendesen- motyogtam szinte csak magamnak.
-Arról szerintem tegyél le! Két óra alatt szinte lehetetlen, hogy az ahhoz szükséges dolgokat össze tudd szedni- ingata a fejét a barna hajú nő.

-Szóval van rá esély! A szinte lehetetlen nekem éppen elég!- kiáltottam fel izgatottan.
-Ha nem sétrődsz meg, akkor megkérdezem. Miért akarsz ennyire visszamenni Mido......jaj bocsánat.......Deku?
-Van valaki, aki nélkül még ez a hely is unalmas, ő pedig még jó sokáig életben lesz- mosolyogtam kicsit elvörösödve.
-Arról a Uraraka lányról van szó, igazam van?!- kérdezte Emi csillogó szemekkel felnézve a jegyzet füzetéből.
-Igen róla- sóhajtottam mosolyogva- Még a csókra esélyes pillanatunkat is megszakították.
Éreztem az engem vizslató tekintetett, majd kaptam egy lelkes háton veregetést, amitől majdnem előre estem.
-Ezt nevezem én célnak! Meggyőztél! Segítek visszajuttatni téged az életbe!
-T-Tényleg?! Komolyan segít?!
-Mondtam, hogy igen! Nem szeretem, ha valaki ilyen fiatalon kerül ide.
-Köszönöm szépen hölgyem- motyogtam.
-Ez a másik amit nem bírok, a magázodás! Öreg anyócskának érzem magam tőle.
-Bocsánat E-Emi-chan- álltam át a tegezésre, mire a barna hajú nő mosolyogva bólintott.
-Na szedd a lábad! Sietnünk kell ha két óra alatt le akarjuk zavarni az egészet! Először is be kell ugranunk a központba!- váltott gyorsabb tempóra a barna hajú nő.
Nekem szinte futnom kellett, ha tartani akartam a lépést, de nem igazán érdekelt, mert végig azon járt az eszem, hogy vissza juthatok.

Itt vagyok újra, ahogy Deku is😀😁! Mondtam, hogy nem vagyok teljesen gonosz(◍•ᴗ•◍)❤.
Mit szóltok? Tetszik Drága olvasók?