The Different Way [Villain AU] (BEFEJEZETT)

Plázai beszélgetések

Ott voltunk a plázában, a nyüzsgő embertömeg közepén. A fejem is csak zsongott és Shigaraki már rég eltűnt mellőlem.
-Te jó ég! Ilyen rég nem jártam volna emberek között?- tettem fel magamban a kérdést.
Számolgatni kezdtem a heteket, amit a Szövetségnél töltöttem eddig. Amikor végeztem a számolgatással elsápadtam, majdnem egy éve, annak, hogy meghaltam.

-Hogy repülhetett el ilyen gyorsan ennyi idő?- morfondíroztam magamban, amikor valaki nekem jött, ezzel visszazökkentve a valóságba.
Az utolsó pillanatban kaptam el a kezét, nehogy pofára essen mellettem. Óvatosan újra álló helyzetbe húztam.
-Jól vagy?- kérdeztem tőle.
Ekkor a lány mosolyogva rám nézett azokkal a nagy barna szemeivel én meg rögtön elvörösödtem.
-Köszi, hogy elkaptál és bocs, hogy neked jöttem. Uraraka vagyok- mondta a lány.

-Uraraka, Uraraka. Miért ismerős ez a név?- gondolkoztam magamban, aztán beugrott- Csak nem? Te voltál az a UA Sportfesztiválon?- kérdeztem színlelt elképedéssel.
-El sem hiszem, hogy még emlékeznek arra- pirult el.
Itt az ideje, hogy szerezzek pár információt a főnöknek. A Sportfesztivál óta, amit amúgy megnéztünk a tévében, nem sok mindent szivárogtattak ki az iskoláról. Szóval magamra öltöttem a legangyalibb mosolyomat és színészkedtem.
-Nagyon jó voltál a Fesztiválon, kár, hogy mostanában nem hallani rólatok többet.

-Tudod iskolai titoktartás, meg most, hogy volt ez a Hősgyilkossal való harc, persze, hogy féltenek minket a tanárok- fecsegett Uraraka- És most, hogy felbukkant a Gonosztevők Szövetségénél az a Fantom, sokkal jobban vigyáznak ránk.
-Szóval a UA-s tanárok beijedtek az én kis büntényeimtől- röhögtem magamban, de inkább egy kérdést tettem fel- Ennyire veszélyes lenne? A hírekben azt olvastam, hogy az áldozatai kicsit sokkos állapotban ugyan, de viszonylag épségben hazatérhettek.
-Ez a furcsa benne. Mindig pár napon belül gyógyuló sérüléseket okoz és még sosem látták az arcát. Az áldozatok sem tudnak róla semmit- komolyodott el a lány.
-Nem tudom, ez nem hangzik olyan rossznak- színészkedtem tovább- Úgy értem viszonyítás kérdése.
-Érdekes. Szóval ezzel arra akarsz kilyukadni, hogy a Fantom nem teljesen gonosz?- vonta fel kétkedően a szemöldökét.
-Igazából nem tudom- tereltem a témát- Mégcsak az hiányzik, hogy épp most bukjak le- gondoltam magamban- Hagyjuk, csak hülyeségeket beszélek. Biztos van fontosabb dolgod is mint leállni egy idegennel cseverészni- indultam el amilyen gyorsan csak tudtam.
-Köszönöm mégegyszer, hogy elkaptál, legalább nem lesznek horzsolásaim a nyári tábor előtt- intett még felém egyet Uraraka, majd eltűnt a tömegben.

-Bingó! Nyári tábor! Megvan az az infó ami kellett- gondoltam, miközben Shigarakit kerestem.
Dabinek lett igaza, tényleg egy kesztyűbolt előtt találtam rá a főnökre.
-Tényleg ennyire kéz mániás vagy?- léptem oda mellé.
-Ha tudni akarod neked vettem pár dolgot- nyújtott oda felém egy nejlon szatyrot- Csak, hogy biztos ne árulj el engem- morogta oda.
Bizonytalanul kotorászni kezdtem benne.
-Biztos valami oltári nagy hülyeséget választott, aminek semmi köze hozzám- mondtam magamban, majd belenéztem a szatyorban.
Megdöbbentem, mert olyan dolgok voltak ott, amiket nem, hogy szerettem, hanem egyenesen imádtam. A kedvenc édességem, egy vastag, sok lapú notesz, mellette szinte a létező összes színes filc tollal. Egy pár ujjatlan kesztyű, amit csak egyszer említettem, hogy vágyom rá. Mire észbe kaptam, már folytak is a könnyeim.
-Ha ennyire nem tetszik, akkor vissza viszem- morogta.
-Ne! Nagyon tetszik. De te tényleg azt hitted, hogy még mindig csak kényszerből maradtam itt a Szövetségnél?- fordítottam el a fejem.
-Félre ne értsd- kólintott fejbe a könyökével- te csak egy hasznos báb vagy a sakkjátszmámban, ha elárulsz bármikor lecserélhetlek. Ez...- mutatott a nejlonra-...nem lesz rendszeres! Vedd szülinapi ajándéknak, úgysem árulod el mikor van az igazi. Most pedig tűnjünk el innen.
-De nem te akartál ide jönni? Ilyen gyorsan meguntad?- csodálkoztam rá.
-A nagy fenét untam meg! Csak...hát...mondjuk úgy, hogy "elfelejtettem" fizetni- csinált idézőjelet az ujjaival.
-Te és a hülyeségeid főnök- nevettem el magam, majd megfogtam a vállát.

A következő percben már újra a bázison voltunk. Én pedig ledőltem a kanapéra, a sok inger miatt teljesen kifáradtam.
-Sikerült kiszelőztetned a fejed Handyman?- kérdezte Dabi egy bárszéken ülve.
Toga mellette lévő széken forgott körbe-körbe, mint egy ötéves kisgyerek.
-Sikerült, csak a UA-ról nem tudtam meg többet. Pedig az lett volna a cél- morogta Shigaraki, majd lelökött a kanapéról, hogy ő ülhessen le.
Úgy látszik eddig tartott a barátságos viselkedése.
-Nekem viszont igen- emeltem meg a kezem- Amíg te vásárolgattál én beszéltem egy UA-s diákkal. Nyári edzőtáborba fognak menni.
-Ezt meg mégis, hogy húztad ki belőle!? A diákok komolyan veszik a titoktartást- kotyantotta közbe Toga.
-Egyszerűen. Kedves voltam és ártatlan- húztam féloldalas mosolyra a számat.
-Akkor a tábor alatt kell lecsapnunk. Addigra beszervezek új tagokat is. Szóval akkor hol lesz?- lelkesedett be a főnök
-Azt nem mondta- vontam meg a vállam.
-EHHHH??!!- jött az egyhangú megrökönyödés.
-De a beszélgetésünk alapján két helyre... nem is! Már meg is van hol lesznek. Olyan helyen ami védve van, ami biztonságos, amit kevesen ismernek- vettem elő egy térképet- Ami elég messze van az iskolától, de a közelben biztos van egy Hős ügynökség- egyre jobban motyogtam.
-Bökd már ki végre! És hagyd abba a értelmetlen motyogást, Deku!- kiabáltak rám egyszerre.
-Ebben az erdőben lesz- böktem a térképre.
Toga tapsikolni kezdett, Dabi és Tomura viszont kételkedve néztek először a térképre, majd rám, majd újra vissza a térképre.
-Biztos vagy benne?- kérdezte égett haverom.
-Ott nincs...semmi- nézett rám a főnök.
-100%-ig biztos- néztem vele farkasszemet.
-Nekem annyi elég- állt fel Dabi és kiment az ajtón.

Egy darabig még figyeltem a csukott ajtót, majd felsóhajtottam. Azóta, hogy csatlakozott vagy velem és Togával hülyült, vagy leszart mindent jó magasról, vagy pedig tombolt. Dabi személyisége olyan volt, mint a képessége, heves, változékony és instabil. Ez engem ez csak azért aggaszt, mert engem bűntetnek majd meg, ha valami hülyeséget csinál. Ez Togára is vonatkozik, mert mindkettőjüket én szerveztem be. Ez így működik itt, mindenki a saját "alárendeltjeire" figyel, rám jelen esetben Kurogiri.

-Hé! Figyelsz te egyáltalán, vagy csak a falnak pofázok?- húzta el az arcom előtt a kezét Shigaraki.
-Hogy?! Mi?! Mi van?!- kapkodtam össze-vissza a fejem.
-Ezzel meg is válaszoltad a kérdésemet- nézett rám lesújtóan- Velünk jössz erre az akcióra?
-Ezt most komolyan kérdezed?! Persze, hogy megyek! Azt hitted itthon fogok üldögélni, míg ti szórakoztok?!
-Hát Hosu-nál még nem voltál ilyen lelkes- mondta Tomura.
-Akkor még hittem, hogy megmentenek, akkor még hittem ebben az elfuserált társadalomban. De aztán felnyílt a szemem és így teljes erőbedobással harcolok a te ügyed mellett főnök, amíg el nem készülök a saját tervemmel- mondtam nyugodt hangon.
-Hát ezután a kis beszédet után, már semmi akadálya, hogy velünk gyere- mosolyodott el- Sőt te készíted a tervet jó?
-Nem hagyom, hogy megint velem végeztesd el a te munkádat! Ez a te akciód, te csinálsz tervet!- raktam keresztbe a kezem.
-Te hálátlan! Ezért hoztunk vissza az életbe?!- fakadt ki rám.

Újra elkezdtünk egy szokásos veszekedést. De ez engem kicsit sem zavart. A Szövetség egy kicsit idióta és rosszul szervezet, a veszekedések pedig mindennaposak, de jelen pillanatban ők állnak nálam a legközelebb a család fogalmához.