15.rész

535 41 0
                                    

Kíváncsi voltam, hogy kik laknak a szomszédos szobákban, ezért átkopogtam hozzájuk. A folyosón ismét nagy volt a nyüzsgés, a nagy zajban semmit sem hallottam. A jobb oldali szobában Lulu lakott a bal oldaliban pedig Jill.
-Szia Emily! Gyere be!-invitált a szobájába.
A szobát össze lehetett volna téveszteni az enyémmel, talán annyi volt a különbség, hogy a sarokban egy láncfűrész volt téve és a falon itt-ott vérfoltok díszelegtek. Az ággyal szemben egy teázóasztal (?) volt két fotellel (???).
-Ülj le! - mondta nyersen az egyik fotelre mutatva. Eléggé furcsa lány. Az egyik percben még kedves, a másikban meg boldogtalan és agresszív. Nemhiába Jack húga. Megkínált sütivel, majd leült mellém és csendben nézett. Nem zavart, de egy idő után már kezdett kínos lenni.
-Ööö, van valami baj? - kérdeztem tőle.
-Nem, csak azon gondolkoztam, hogy pont olyan vagy, amilyennek Jack leírt.
-Most komolyan, Jack mit mondott rólam? Mindenki csak azt mondogatja, hogy "pont olyan vagy amilyennek Jack mondott,,! Már elegem van ebből! - akadtam ki. Jill értetlenül nézett rám.
-Oh, ne haragudj, nem akartam kiabálni veled! Hiszen te nem is tehetsz róla.
-Megértelek. Jack sosem volt egyszerű személyiség és ezt sokszor más kárára éri el. Úgy értem, hogy gyakran nem lehet érteni, mi baja. Volt olyan időszak amikor mindenkit gyűlölt és senkit sem engedett a közelébe. Mostanában viszont eléggé... kedves. Nem az a nagyszájú perverz, mint régen és ennek nagyon örülök! És van egy olyan érzésem, hogy erről te is tehetsz.
-Oh... Ööö, én nem akartam volna...
-Nem kell magyarázkodnod! - vágott közbe. - Nagyon örülök annak, hogy megváltozott, bár még szokatlan egy kicsit. De óvra intelek! Jack lehet,hogy csak megjátsza az érzéseit irántad!
-Várj... Azt mondod, hogy... Jack szeret engem?
-Nos, minden jel erre mutat. Csak arra kérlek, hogy vigyázz!
-Oké, köszönöm! - mentem ki a folyosóra. Egy kicsit lesokkolt amit Jill mondott. Lehet, hogy tényleg csak játszik velem? Lehet, hogy én is úgy fogok járni mint az a száz meg százezer lány akivel együtt volt?

Visszamentem a szobámba és elnyúltam az ágyon. Ezek a kérdések visszhangoztak a fejemben, az őrületbe kergetve engem. Vagy két órán keresztül feküdhettem így, mert kopogtak az ajtómon.
-Gyere!
-Na, látom berendezkedtél! - lépett be Kage.
-Oh, szia!
-Na, hol van a zongora? Szeretném megmutatni, hogy mennyit fejlődtem azóta!
-Ööö, az az igazság, hogy...
-Hol van? - kérdezte.
-Nos... Jack nem engedte, hogy elhozzam! - törtem ki könnyekben. Kage ilyedten nézett rám. Próbált volna megvigasztalni, de nem járt sikerrel.

Délben nem találkoztam Jack-el, de szerintem most így sokkal jobb volt. Pont azokkal a creepypastákkal ebédeltem akikkel még nem találkoztam. Köztük volt Splendorman, a Jeff mániás Nina, Hormicial Liu, Rake és egy idegen lány.
-Oh, szia, Emily vagyok!
-Szia az én nevem Alice! Pontosabban Lost Alice.

-Oh, szia, Emily vagyok!-Szia az én nevem Alice! Pontosabban Lost Alice

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

-Várjunk csak! Alice? Alice Csodaországból?
-Igen.
-Húha! Ne haragudj, eddig még nem ismertelek!
-Tudom. Senki sem szokott ismerni.
-Oh, ez szomorú. De ne aggódj! Biztos van aki ismer!
-Ha ez boldoggá tesz.
-Alice, ne legyél bunkó! - szólalt meg a földről egy.... Pikachu???
-Ööö... Pikachu? Mit keres itt?
-Jaj, ne legyél butuska! Brvr vagyok, egy Pikachu!

 Pikachu? Mit keres itt?-Jaj, ne legyél butuska! Brvr vagyok, egy Pikachu!

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

-Oh, nagyon cuki vagy!
-És én? - kérdezte a mellette álló... valami...
-Hát te ki vagy?
-Eevee!
-Aha. Nyugi, te is nagyon cuki vagy!

 Nyugi, te is nagyon cuki vagy!

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

-Köszi!

Ebéd után Jason és Candy Pop elhívtak gyilkolni a keritésen túlra. Az erdőben barangoltunk, miközben hallgattam a két fiú veszekedését.
-Candy, haggy már békén!
-De a plüssöd basztat!
-Ő nem a plüssöm! Ő Mr. Glutton!
-Nem érdekel mi a neve! Ne csipkedjen folyton! - szólt felháborodva. Glutton megint megcsípte őt, mire Candy feljajdult.
Jason felnevetett és összepacsiztak Glutton-nal.
-Viccesek vagytok!
-Ez szerinted vicces? Hogy ez a lila dög folyton csipked?
-Igen, Candy, vicces!
-Most megbántottál! - vágta be a durcit Pop.
-Na, végre valaki aki egyetért velem! - pacsizott velem össze Jason.
-Hagyjatok már!
-Oké, abbahagytam! - tettem fel védekezően a kezem.
-Ssss! - hallgattatott el Jason. - Ott van egy faház! - mutatott előre.
-Gyerünk! - kiáltotta boldogan Candy.
A faházban négy ember tartózkodott, minden bizonnyal turisták voltak.
-Enyém a lány! - stoppoltam le.
-Akkor a másik három a miénk. Candy, figyelemelterelést kérek!
-Nyugi, meglesz! - mosolyodott el gonoszan Pop.
-Háromra betörjük az ablakot és megölünk mindenkit! Értve vagyok?
-Igenis kapitány! - tisztelgett Candy.
-Nagyon vicces! - forgatta a szemét Jason.
-Egy
-Kettő
-Három!
Egyszerre ugrottunk be az ablakon. Pop füstbombát használt, Jason Glutton-nal támadt én pedig egy egyszerű konyhakéssel hadakoztam. A lányt könnyen kibeleztem, de hirtelen valami fájdalmasat éreztem a tarkómon. Elsötétült körülöttem a világ és nem érzékeltem semmit sem.

Jason

Amikor Emily kibelezte a csajt, az egyik srác leütötte. Elájult és a földre esett. Éktelen haragra gerjedtem, átváltoztam a pusztító gonosz énemmé és széttéptem a srácot. Menyasszony pózba kaptam Emily-t és Candy felé fordultam.
-Gyorsan, menjünk haza! Dr. Smiley-hoz kell vinnünk!
-O... oké!
Amilyen gyorsan csak tudtunk hazarohantunk.
-Vidd a rendelőjébe! - mondta Judge amint meglátta Emily-t. Felvittem az orvosiba és letettem az ágyra.
-Köszönöm Jason, most elmehetsz!
Lementem a nappaliba ahol Judge rögtön letámadott engem és Pop-ot.
-Mit képzeltek magatokról? És ha valami baja esik? Nem azért mentetek vele, hogy az erdő közepén bohóckodjatok! - kapta elő a kardját.
-Ááááááá! - kiáltott rémülten Candy és a nyakamba ugrott.
-Szálj le rólam! Te pedig Angel megnyugodhatsz! Nem mi tehetünk róla, hogy elájult!
-Ki ájult el? - jött le a lépcsőn L.J.
Na, pont ő kellett ide!
-Senki! - feleltük kórusban.
-Valaki táncsak elájult! Ki volt az?
Nurse jelent meg a lépcső tetején.
-Semmi baja nincs mostmár Emily-nek, feljöhettek!
Idegesen néztem Candy-re. Egy dologra gondoltunk. Ezt nagyon meg fogjuk bánni. Jack arca falfehérré változott, de mintha fejbecsapta volna a felismerés.
-Ti veletek ment el gyilkolni, ugye? - fordult felénk haragos arccal.
-I... Igen! Vagyis nem! Illetve... - dadogott össze-vissza Candy.
-És nem az a feladatotok ilyenkor, hogy megvédjétek őt??
-De igen. Csak képzeld el, hogy leütötték mire odafordultunk volna! - kiáltottam rá. - Nem mi tehetünk arról, hogy elájult!
Jack még mindig mérgesen nézett ránk, majd felcsörtetett az orvosiba.

Laughing Jack a barátom (BEFEJEZVE ÉS ÁTJAVÍTVA)Where stories live. Discover now