Laughing Jack a barátom (BEFEJEZVE ÉS ÁTJAVÍTVA)

27.rész

-Ne haragudj! - kopogott az ajtómon Jack.
-Most kérlek... hagyj magamra!
-Oké, de...
-Azt mondtam tűnés! - kiáltottam megint ugyanazzal a furcsa, szokatlanul mély hanggal.
Megfagyott bennem a levegő.
- Mi volt ez az előbb?
-Fogalmam sincs.
-Mikor ölöd meg a szüleidet?
-Ma este.
-Veled megyek!
-Jack! Ezt egyedül kell elintéznem!
-Nem érdekel!
-Az sem biztos, hogy megölöm őket...Átgondolva igen nagy felelősség!
-Ahogy gondolod. - ment el.

Eltettem a táskámba a késem, a vállamra kaptam a fűrészem és elindultam a kapuhoz. Mikor kijutottam anyáék háza felé vettem az irányt. Már majdnem odaértem, mikor reccsenést hallottam a hátam mögül.
-Ki van itt? - fordultam meg hirtelen.
Jason állt mögöttem. Nagyon megijedt szegény, persze én is.
-Jesszusom, Jason! A frászt hoztad rám! Mit keresel itt?
-Én csak... követtelek, nehogy megint elkapjon Zalgo...
-Kedves tőled, hogy meg akarsz védeni! - mosolyodtam el. - De most menj vissza. A szüleimhez megyek... hogy megöljem őket.
-Miért?
-Az anyám letagadott, mert démon vagyok. Azt mondta, hogy egy szörnyeteg nem lehet a lánya!
-De te nem is vagy az!
-Nem biztos! Lehet, hogy én is át tudok változni egy szörnnyé, mint te, vagy Lazari.
-Ebben az esetben-lépett elém-felajánlom a segítségemet. Segítek neked átváltozni szörnnyé, és megtanítom, hogy tartsd magad kordában!
-Nahát, köszönöm! - ugrottam rá.
-Csak óvatosan! - simította meg a hátam.
-Akkor... velem jössz?
-Igen. Nem is tudom, hogy Jack miért nem jött veled.
-Én nem engedtem neki!
-Aha. Veled mehetek?
-Most már igen. - sóhajtottam.
Beljebb és beljebb mentünk az erdő sűrűjébe.
Kb. fél óra múlva megláttam a régi házunkat.
-Messze van még?
-Igen. Tudsz teleportálni?
- Nem.
-Akkor nem jöhetsz velem! Már tudok teleportálni, de ha te nem, két embert nem tudok egyszerre!
-Értem. - sóhajtott fel szomorúan.
-Ne haragudj! - öleltem meg.
-Nem a te hibád! Itt várlak!
-Hosszú idő lesz! Biztos, hogy megvársz?
-Igen! - telepedett le egy fa tövébe.
-Ha gondolod bemehetsz! - mutattam a házamra.
-Itt laktál?
-Igen! Nyugodtan menj be, bár nincs bent semmi kaja.
-Oké, nem baj! - ment be a hátsó kijáraton.

Oda teleportáltam apáék házához. Mi tagadás nagy volt, nagyobb, mint az enyém. Tudom, hogy anya mindig nyitva hagyja az ajtót, szóval bementem. Belül is nagyon nagy volt, de nem foglalkoztam vele. Megkerestem a hálószobájukat. Mindketten aludtak. Anya felé hajoltam. Már épp készültem lőni, mikor apa szeme felpattant, észrevett engem és boldogan felkiáltott.
-Emily! Hát itt vagy! - állt fel az ágyból. Megölelt és faggatni kezdett.
-Na és mi újság? Milyenek a creepypasták?
-Anya, nem mondta még?
-Mit?
-Hogy én egy... démon vagyok?
-Nem. Tényleg az vagy?
-Igen! De anya nem örült neki! Letagadott!
-Komolyan? - nézett a még szunyókáló felesége felé.
-Te sem örülsz mi?
-Jaj, dehogynem! - ölelt meg.
-Köszönöm! - szorítottam magamhoz.
-Meg akarod ölni?
-Eredetileg ezért jöttem.
-Kérlek, ne tedd! Attól még ő az anyád!
-De letagadott!
-Majd holnap beszélek vele! Nem hagyom, hogy miatta börtönbe kerülj!
-Oké, akkor mentem is!
-Majd holnap beszélünk!
-Szia! - teleportáltam el a házamba. Jason a kanapén üldögélt, és a családi fotókat nézegette.
-Mehetünk? - nézett fel az albumból.
-Aha.
-Sikerült megölni őket?
-Kiderült, hogy apa nem is tudott róla, de holnap beszél vele.
-Oké!

Hajnali egyre hazaértünk, lefeküdtem az ágyamba, és elnyomott az álom.

Másnap

Reggeli közben Jack-nek el kellett mesélnem mindent ami tegnap történt.
-És akkor nem öltél meg senkit? - kérdezte Nathan.
-Nem.
-Jó reggelt! - cammogott le pizsamában Jason.
-Mi van rajtad? - nézett rá Lost Alice.
-Pizsama! Mit keresel itt? Tudtommal te már reggeliztél!
-Elaludtam, de Slender megengedte, hogy most reggelizzek. - magyarázta Alice. - De látom Emily-n is pizsama van.
-Elfelejtettem felöltözni. - tettem a mosogatógépbe a tányérom. Ma van július elseje, és ma is nagyon meleg volt. Felvettem egy ujjatlant, egy rövid nadrágot és szokatlan módon felkötöttem a hajam. A telefonom pittyent, üzenetet kaptam. Candy volt. Megkérdezte, hogy kezdhetjük-e a gyakorlást kb. 10 perc múlva. Visszaírtam, hogy persze. De aztán kezdődött a bibi. Jason is rámírt. Ő is 10 perc múlva szeretett volna tanítani. Nem tudtam mit csináljak. Elmagyaráztam Jason-nek a helyzetet. Azt mondta, megbeszéli Candy-vel.

10 perc múlva lementem a kastély elé. Ott találtam a két fiút egymás mellett, épp beszélgettek.
-Á, itt is vagy! - lépett elém Candy. - Megbeszéltem Jason-nel, hogy ő is velünk fog jönni. Előbb én kezdem a tanítást, majd ő folytatja.
-Szuper! Mehetünk?
-Naná! - ragadtak meg mindketten. A szokásos helyre érve Jason leült egy fa tövébe, Candy pedig elkezdte mutogatni a következő "tananyagot".
-Ma megpróbáljuk azt, hogy egyszerre több embert is elteleportálsz majd!
-Izgalmasan hangzik!
-Jason pont kapóra jön!
-Tessék? - kapta fel a fejét.
-Gyere! - állította talpra.
-Mit kell csinálnom? - kérdeztem.
-Nagyon egyszerű a dolog. Úgy hallottam Jason-től, hogy tegnap jól ment a teleportálás. Ha több embert kell elteleportálnod akkor megfogod az illető kezét, kigondolod, hogy hova szeretnél menni, hirtelen megpördülsz és kész. Menni fog?
-Asszem igen.
-Akkor ahhoz a fához! - mutatott a magányos fára. Úgy tettem ahogy kérte. Sikerülni sikerült, de eléggé megszédültem.
-Jól vagy?
-Aha. - mosolyodtam Jason-re. Visszafele már jobban ment, és nem is szédültem el.
-Jól nyomod! - tapsolt Candy. - Most a kastélyhoz!
Odateleportáltunk. Most nem Lost Alice, hanem Jeff ijedt meg.
-Ez hogy? - nézett ránk.
-Gyakorol! - mutatott rám Jason.
-Ja jó! Máskor ne ijesszetek meg!
-Oké, bocs!
Candy láthatólag büszke volt rám. Most Jason következett.
-Nagyon egyszerű átváltozni szörnnyé, csak tudni kell, hogy hogyan. Megfigyeltem, hogy te is akkor változol át, ha dühös vagy. Mélyebb lesz a hangod, esetleg karmaid is lesznek, ezt még én sem tudom biztosan, hisz minden démon/szörny másmilyen. Candy!
-Igen?
-Idegesítsd fel Emily-t!
-Parancs, értettem! - vágta magát vigyázzállásba és rögtön piszkálni kezdett. Mondott rám mindenfélét, de sehogy sem változtam át.
-Valamit rosszul csinálok? - néztem rá ijedten Jason-re.
-Nem. Candy, most már abbahagyhatod! Úgy látszik, hogy most ez nem jön össze.
-Akkor most kit piszkáljak?
-Engem!
-Hát jó!
Most Jasont kezdte piszkálni. Nagyon dühös lettem, éreztem, hogy a bőröm tűzforró lesz. Az ujjaim vége nagyon fájt, de nekiestem Candy-nek. Amikor tudatosult bennem, hogy mit csinálok, rögtön visszaváltoztam.
-Úristen, jól vagy?
-Aha.
-Na! Végre sikerült!
-De te hogyhogy nem lettél dühös amikor piszkált?
-Én már kordában tudom tartani ezt a képességet.
-Nekem is sikerülni fog?
-Valószínű. Azt gondolom te is tapasztaltad, hogy a bőröd forró lett.
-Igen. Más is történt még?
-Karmaid nőttek, a karod feketévé változott, pont mint nálam. De a szemed nem világított.
-Értem.
-Jesszusom, az mi a frász? - mutatott rám Candy.
-Mi? Hol??
-A szemedből ilyen undorító valami csordogál!
Az arcomhoz kaptam, és tényleg!
-Jason, ez mi?
-Kátrány.
-Olyan, mint ami E. J szeméből jön ki?
-Igen. Ez nem veszélyes senkire és semmire, csak le kell törölni. - adott nekem egy zsebkendőt. - Ez azt mutatja, hogy már nem vagy szörny, tehát emberré változtál.
-Szupi! Van még valami?
-Azt hiszem, nincs.
-Akkor mehetünk vissza! - fordult el Candy.
-Várjatok!
-Mi az?
-Lenne még itt valami! - lépett elém.
-Mégpedig?
-Candy, remélem nem lesz baj, ha előtted kérdezem meg tőle.
-Ööö, nem! Attól függ mit akarsz... - mondta zavarodottan.
-Akkor jó! - mondta, és letérdelt.

Fogalmam sincs, mire készül, de remélem nem arra, amire gondolok...
-Emily! - kezdte. - Amikor még nem találkoztunk, Jack, Hoodie és Kage meséltek rólad. Soha nem hittem volna, hogy a valóságban ilyen vagy! Sokkal kedvesebb, vidámabb és szebb vagy, mint ahogy elképzeltem! Szeretlek! - mondta ki a végítéletem. Óvatosan Candy-re pillantottam. A szeme tele volt könnyekkel, valamennyi már utat is tört magának. Rettenetesen éreztem magam. Nem akarom megbántani egyikőjüket sem!
-Jason... kérlek állj fel!
-Na, de...
-Kérlek! Ne haragudj, de nem tehetem! Nagyon kedves tőled, hogy ilyet mondtál rólam, de tudomásul kell venned, hogy én csak barátként tisztellek, mint a többieket! De van, akinek biztos, hogy tetszel! - néztem Pop-ra. Jason lába a földbe gyökerezett.
-C.. Candy?
-Igen?
-Te... Komolyan tetszem neked?
-Jó pár éve. - vallotta be piros arccal.
-Tényleg?
-Aha.
-Oh, értem... - mondta vörös arccal.
-És most mi lesz? - nézett rá félve.
-Hát... Az a helyzet, hogy te is tetszel már régebb óta, de...féltem nem fogod viszonozni. Most viszont úgy tűnik tévedtem!- mosolyodott el, és megölelte Candy-t. Annyira boldog voltam, hogy visítani kezdtem, mint akit vernek.
A két fiú értetlenül nézett rám.
-Olyan boldog vagyok! Teljesült az álmom!!!!
-Kérlek ne haragudj...valószínűleg azért hittem, hogy szerelmes vagyok beléd, hogy elfelejtsem Candy-t...
-Semmi gond! - ugrándoztam. Jason elnevette magát.
-Akkor mi most... együtt vagyunk? - nézett rá reménykedve Candy.
-Persze, te idióta! - felelte nevetve Jason, és... megcsókolta. Én is meglepődtem rajta, Candy totál zavarba jött.
-Ez nagyon cuki volt! - jelentettem ki.
Candy vigyorgott, Jason pirosabb lett, mint a vér, én pedig majdnem meghaltam a fangörcsben.
-Nyugi! - fogta meg a vállam Candy.
-Oké, oké! Annyira örülök nektek! - karoltam át a két fiút.