Miért mindig Elisabeth?

4. Ezt neked anya

- Franz! Az istenit! Kelj már fel! - Megremegve kapom fel a fejem és nyitom ki a szemem, mikor meghallom Olivier hangját.

- Mi? Máris ott vagyunk? - Kérdezem kétségbeesetten. Nagyon nincs kedvem a házasodáshoz, de hát amit egy császárnak meg kell tenni, azt egy császárnak meg kell tenni. Ásítok egyet és összeszedem magam, mikor is ismerős hangot hallok, mintha valaki énekelne?

- Mit ér egy jó kis terv, ha mégsem jó,
ha cáfolja a valóság?
Ugye a tervek sorsa legtöbbször
csak kudarc és csúf csőd: csak tanulság! - Luigi? Ez biztosan az ő hangja, de hát nem alszom. Mi a fene van itt? Áh, biztos csak anya ment az agyamra. Megrázom a fejem, ahogy bemegyek a szobába, ahol anyám és a vendégek vannak, akik között ott van az én jövendőbelim.

- A két anyós beszédes, az ifjú császár nem,
s a szép Heléne izzad lám! - Hallom megint Luigi hangját, de a férfit nem látom.

"Hogy mit csinál a lány? Nem annak kellene a menyasszonyomnak lenni? Miért kell anyának beleszólni, hogy kit vegyek el."

- Nos, mondd meg végre hát, szépnek látod őt? - Kérdezi anya, én viszont éppen azon gondolkodom, hogyan előzzem meg, hogy az izzadós lányt kelljen elvennem, így nem is figyelek annyira.

- Kit? - Kérdezek vissza hirtelen, mire anya megforgatja a szemét és oldalra biccent a két hölgy felé.

- Kuzinunk, kit néked szánunk! - Magyarázza, én meg majdnem elvigyorodok. Azt nem mondta melyik kuzinom.

"Ejnye anya! Megástad a sírodat." Legszívesebben felnevetnék, de végül nem teszem meg és a beszéd mellett döntök.

- Oly gyönyörű a drága... - Kezdek bele, csak illene udvariasnak lenni, de a nagynéném persze belebeszél a dolgomba.

- Mint mi? - Kérdezi összetett kezekkel.

- A tavaszi rügy! - Fejezem be a mondatom.

- Hisz ez már szinte költemény! - Mondja anya egy boldog biccentés társaságában.

- Kipattan mindjárt, ajka édes, szemében ritka fények! - Mondom szinte gépiesen, mindegy mit mondok, amíg dicsérem a lányt.

- Nos? - Billenti nagynéném oldalra biccentve a lányok felé.

- Ma este a bálban a tánc csak övé! - Mondom, csak, hogy húzzam az időt. Anya meg a nagynéném még vált pár szót, de én már azon gondolkodom, hogy az izzadós kuzinom helyett a másikat választom. A csaj fel se állt, mikor megjöttem, lázadó típusnak tűnik, tökéletes lesz.

- Meg is kérem hát! Állj föl! Menj oda hozzá! Fogd karon! - Suttog anya és látom a szemében a mondatot, hogy "Ajánlom, hogy ne rontsd el ezt kisfiam." De bizony anya nagyon el fogom rontani. Magamban már szélesen mosolygom, mikor odamegyek a hölgyekhez és a másik kuzinom fogom karon, aki értetlenül néz rám.

- Később elmagyarázom! - Biccentek egyet felé, a halkan súgott szavak után.

- Kit? - Tátja el a száját nagynéném.

- Őt? - Lepődik meg anya.

- Mit ér egy jó kis terv, ha mégsem jó,
ha cáfolja a valóság?
Ugye a tervek sorsa legtöbbször
csak kudarc és csúf csőd: csak tanulság! - Hallom meg Luigi hangját újra és egyet kell vele értenem. Ennyit anya jó kis tervéről.

Persze ezután maradhattam egy kicsit kettesben a lánnyal, akiről kiderült, hogy Elisabethnek hívják, vagy ahogy ő szereti Sissinek és hogy igazam volt, tényleg olyan szabad elvű, mint amilyennek kinéz. Igyekeztem neki elmagyarázni, hogy a házasságunk igazából csak névleges dolog lesz és hogy azokon a kötelező dolgokon kívül, amik a császársággal járnak nem kell nagyon zavarnunk egymást és hogy ha kicsit elviseli anyát, akkor hamarosan békén fogja őt hagyni és azt csinál majd amit akar. Így viszonylag elégedetten vágtam neki ennek a bizonyos esküvőnek amire hosszú udvarlás után és unalmas hónapok múlva, 1854. április 24-én került sor.

Azt mondjuk be kell vallanom, hogy Elisabeth tényleg nagyon szép volt a ruhájában, úgyhogy egy cseppet egyszerűbben állok hozzá az eskütételhez. Már ha nem látnám meg őt! Alig akarok hinni a szememnek, ahogy látom a Halált ott állni a bíboros mögött, arca komoly és rideg. Elvesztem, elvesztettem a fonalat, azt se tudom mi folyik körülöttem, mikor kimondom az igent is csak a férfit nézem, ez az igen neki szólt, nem a lánynak mellettem, de nincs mit tenni, csak mosolyogni és karon vezetni Elisabethet.

A lakodalmunkon mindenki táncol és iszogat. Én is felkérem egy táncra a feleségem, mikor hirtelen minden megáll körülöttem, és szó szerint mozdulni se tudok. A Halál felénk jön, és kihúzza a karjaim közül a lányt és táncolni kezd vele. Most féltékeny vagyok a feleségemre. Mozdulatlanul figyelem ahogy a férfi, aki elrabolta a szívem udvarol a feleségemnek, aki mintha itt se lenne. Mégis hogy tudja valaki figyelmen kívül hagyni ezt a selymes hangot, azokat a mozdulatokat, az a nadrág úgy simul az idomaira, hogy kezdem úgy érezni nehéz dolgom lesz az izgalmam elrejtésével. Mit meg nem adnék, hogy a férfi rám nézzen úgy, ahogy most Elisabethre néz. Látom, ahogy távozni kezd, legszívesebben utána mozdulnék és visszahúznám, hogy velem is táncoljon egyet, de csak akkor tudok újra megmozdulni, mikor már elhagyta a termet.

- Franz, jól vagy? Sápadtnak tűnsz! - Nyúl az arcomhoz a feleségem aggódó tekintettel.

- Láttad? - Kérdezem, nem bízva benne, hogy nem csak hallucináltam.

- Mit? - Pislog rám értetlenül. Én viszont csak megkomolyodok. Nem, biztos, hogy nem képzeltem, hát nem tudtam mozdulni. Márpedig akkor nem fog menekülni, mielőtt táncolna velem.

- Bocsáss meg egy percre, ki kellene szellőztetnem a fejem. - Mondom, de már nem is figyelek rá, csak rohanok a Halál után, kint az udvaron még látom őt a távolban. - Állj meg! Várj! Mégis hogy képzeled, hogy nem táncolsz velem a... - Itt eltűnik az alakja én pedig halkabban fejezem be. - Saját esküvőmön. - Érzem, hogy fájdalmasan összeszorul a szívem.

- Franz, szerintem már az elejét sem hallotta. - Teszi vállamra a kezét Olivier, én meg meglepetten nézek fel rá.

- Te láttad? - Kérdezem reménykedő tekintettel, de csak egy biccentést kapok válaszul. Látta, ami azt jelenti, hogy nem vagyok őrült, ami azt jelenti, hogy Luigi és Hanry is igaziak, ami viszont azt jelenti... - Reggel ugye felkeltesz, ahogy szoktál? - Kérdezem barátom, aki értetlen arccal néz rám.

- Nem a feleségeddel kellene aludnod? - Billenti oldalra a fejét, én meg megrázom a fejem.

- Megegyeztünk, hogy egy hetet várunk vele, csak hogy felhúzzuk anyát. - Vonom meg a vállam.

- Ez esetben igen. - Jön a válasz, én meg mosolyogva nézek el a távolba.

- Ajánlom, hogy ha legközelebb megyek ott legyél. - Suttogom magam elé, már csak azt remélem ma este találkozok a túlvilági barátaimmal.