Miért mindig Elisabeth?

6. Egy házasság állomásai

Pfeiffer POV

- Áh, a bábos! A bábos! - Kiáltoznak körülöttem az emberek, mikor elérek a térre. Mindenfelől körbevesz a tömeg, én pedig szélesen mosolygom, ahogy lepakolom a bőröndömet.

- Hölgyeim és uraim! Itt vagyok szolgálatukra! - Hajolok meg mindannyiuk előtt és kitárom a kezeim. - Ma mivel kezdjem? Jóslással, vagy énekkel? - Nézek végig a jelenlévőkön.

- Énekkel! Énekkel! - Jönnek a hangok, én pedig előveszem a bábjaim.

- Ez esetben, mit szól a publikum, ha ma a dalom témája a császári pár és a császárné lesz? - Kérdezem vigyorogva, mire mindenki ujjongani kezd. - Akkor menjünk vissza az időben! Figyelem emberek! Egy házasság állomásai. - Köszörülöm meg a torkomat és mikor a bőröndbe szerelt zenegép elindul énekelni kezdek.

- Egy éve házas már, de túl magányos sokszor ő,
egy kismadár a társ - a férje ritkán jő!
De még egy házas év, és máris szült egy kisleányt,
csak nem szabad, hogy ő nevelje a babát! - Emelem fel a császárnét és az anyacsászárnét ábrázoló bábomat és változtatom el a hangomat.

- Hová tűnt a lányom? - Játszom el a császárné bábjával.

- Nos, magamhoz vettem őt! - Énekelem az anyacsászárné bábjával, majd felváltva a két bábuval éneklek.

- Adják vissza, azt kívánom!

- Ne kérd idő előtt!

- Kérdezésem nélkül kapta az ön nevét!
Mért Sophie-nak keresztelték?

- Nem kértem véleményt!

- Franz Joseph, szólj már végre,
Tovább ez nem megy így!
Ellopta a lányom tőlem,
álnok és irigy! - Éneklem a császárné bábjával és felveszem a császárt ábrázoló bábomat.

- Itt nem kell félned, drágám,
anyuka tudja majd,
gyermekkel prímán bánik,
és csak jót akar! - Ahogy ezt befejezem a tömeg fujjolni kezd, de én csak mosolygom és tovább éneklek a császárné bábjával.

- Értem, tehát cserben hagysz!

- Mert nem kell most harc! - Válaszoltatom a császár bábjával.

- Cserben hagysz!

- Értsd meg végre, nincs más választásom! - Játszom el a vitatkozást.

- Adják vissza a gyermekem! - Emelem magasra a császárné bábját, majd leeresztem, jelezve, hogy most én éneklek.

- Még egy házas év,
és íme, újabb lányka jő,
de őt is elviszik -
Sissy hiába sír!
De lassan rájön már, hogy úgy juthat előbbre ő,
úgy nyer csak csatát, ha alkudozni bír! - Éneklem, ahogy beállok a folytatáshoz.

- Szépséged hasznot hozhatna,
utazz vélem hát!
Bájoddal szolgáld Budán
a nagypolitikát! - Emelem fel a császár bábját, majd mellé a császárnéét és újabb párbeszédbe kezdenek a bábjaim.

- Add vissza két kislányom -
ennyit tán kérhetek,
s akkor majd a politikában
megsegítelek,
de el kell vinnünk őket!

- Ahhoz kicsinyek még!

- Ha ők nem jönnek, én sem!

- Legyen kedved szerint! - Eresztem le a bábokat és kezdek énekelni a saját hangomon, és felveszek két új bábut, de még nem emelem fel őket.

- A szép pár tehát útra kelt,
négy éve immár, hogy egybekelt!
De Magyarországon vár reájuk -
hisz sejtik, ki ő! Vagy nem?

- A halál! - Ordít a tömeg, én pedig szélesen elvigyorodom, ahogy felemelem az egyik bábot.

- Bizony! Most viszont térjünk vissza Bécsbe! Hiszen ki tudhatná jobban mi folyik az országban, ha nem mi? - Kérdezem, majd megköszörülöm a torkom. - A világnak kétségkívül vége!
Az udvarnál ezt még nem vették észre, de Bécs kávéházaiban már mindenki tisztában van vele! - Kacsintok egyet az emberekre és felemelem az egyik bábom.

- Nos, e szennylap mit ír?

- S a tányéron mi hír? - Emelem fel a másik bábom és játszok veszekvőset a két bábbal.

- Na, végre egy parti sakk!

- Megöl az unalom csak!

- Sissy szörnyű passzban van, egyre gyászol ő,
hogy elvesztette gyermekét, csak bőg!

- No, még egy likőrt! - Eresztem le a bábokat, hogy elordítsam magam.

- No, még egy likőrt!

- Terhes újra, nahát! - Emelem fel a bal kezemben tartott bábot.

- De rejti nagy hasát! - Kerül mellé a másik báb is a levegőbe, hogy együtt leereszkedjenek mellém.

- Ha jól megy, születni fog
egy ifjú trónutód!

- Ismét a cirkuszba ment, így igaz! - Emelem fel a jobb kezemben a bábot.

- De császárunk anyja, hogy rosszallta azt! - Emelkedik fel a másik báb.

- Mit számít ez, ülünk a kávéházban, itt,
és csak várjuk, jön-e az Apokalipszis! - Ahogy a két bábbal ezt éneklem a tömeg is becsatlakozik, én pedig leengedem a bábokat.

- Fecsegők! Mindent tudnak, és semmit!
Agyoncsapják az időt! - Kuncogom, megemelve az egyik bábot.

- Megint egy év kimúlt!

- Ez mért izgat fel úgy? - Emelem meg a másik bábot, egy újabb beszélgetést imitálva.

- A békét megkötötték!

- Egy partit játszanék!

- Nos, az ifjú császár sok hibát csinál -
államügyben rosszul politizál!

- Csak még egy likőrt!

- Az tény, hogy elszigetelt, sőt félreállított!

- A krími háború nekünk csak bajt okozott!

- Angol, muszka, francúz - egy kupacba rég,
és most itt van Piemont is még!

- Mit számít ez, ülünk a kávéházban, itt,
és csak várjuk, jön-e az Apokalipszis! - Csatlakozik be megint a tömeg, majd újra egyedül folytatom a bábjaim beszélgetését.

- Végre kisfiút szült - ez csodára vall!

- Úgyis elviszi tőle Sophie hamar!

- Ő különös nő, nem nevelhető!

- Tán liberális ő?

- Radikális ő?

- A magyarok barátja ő!
Jót tesz mindez, jöhet az Apokalipszis! - Ordítja a tömeg, nekem meg se kell szólalnom, ahogy leeresztem a bábjaim, hogy jelezzem, most a narrátor énekel.

- Megszülte Rudolfot és közben rettentő álmot látott,
egy víziót szegény!
A nép lázadását:
vöröslő zászlót lengettek ők a Labdaház terén!
S e zord barikádon látta ő a pici fiát, ki vezérként
élükre állt!

- Perverz egy álom! - Emelem fel a bal kezemben lévő bábot.

- Szép, annyi szent! - Csatlakozik a másik báb is a beszélgetésbe.

- Kell már egy osztrák nagy Parlament! - Kezdem a két bábbal, de a következő mondatnál már a tömeg is velem énekel. - Mit számít ez, ülünk a kávéházban, itt,
és csak várjuk, jön-e az Apokalipszis!
Mit számít ez, ülünk a kávéházban, itt,
és csak várjuk, jön-e az Apokalipszis!

- Nézünk, nőzünk, állunk, várunk,
szívunk... szívünk hőzöng, lázong,
nőzünk, nézünk, kávézunk! - Táncoltatom meg a jobb kezemben tartott bábot.

- Mert már mindegy, ununk mindent,
nincs mit tenni, így kell lenni,
ez már ennyi, kávézunk! - Táncol a másik bábom is, majd kitárom a karjaim és meghajolok a nép előtt, ami tapsolni kezd nekem. - Köszönöm, köszönöm! - Mondom mosolyogva, mikor a templom harangja megszólal. - Sajnálom hölgyeim és uraim, ma csak ennyire tellett! Holnap térjenek vissza és többet tudhatnak meg a jövőről is! - Kiáltom, majd elkezdek pakolni és mikor minden báb visszakerül a bőröndbe nyakamba veszem a várost.

- Most pedig szökjünk be a palotába. - Fújok egyet, mikor elérem a palota falait és beszököm, majd körülnézek, hogy senki ne lásson meg. - Ha lebukom, hogy megint lógok a munkából engem megnyúznak! - Nyelek egy nagyot, ahogy sietve visszatérek a munkámhoz. A palotában nem szabad megtudnia senkinek, hogy valaki kiszivárogtatja a titkokat a népnek, mert ha megtudják, én nem élek sokáig. Vajon ma milyen pletykát fogok tudni gyűjteni?