Háborúk, halálok, árulások, és ezeknek ezer meg ezer forgataga jellemezte az elmúlt több, mint fél évtizedet. Már nincs értelme harcolni, nincs értelme a császárságnak, nincs értelme semminek, aminek alig két évtizede még volt. November van, 1916-ban, hideg, mint minden évben és egyedül vagyok, mint mostanában minden este.
- Nézd a fényt, ami csillan a jövő kapuján
Mennyi terv, mennyi ötlet, mennyi új tudomány
S ez a holnap már minden egyes emberé, nincs lánc, nincs éhhalál
Itt a hídon a holnap s kitárul a láthatár. - Éneklem, ahogy lassan lesétálok a dombról, hogy visszamenjek a palotába. - Új világ, ami épül, új idők új csodák
Gépmadár száll az égen, nincs több fal, barikád
Tudjuk majd mikor fenyeget a földrengés, hol támad szökőár
Mikor eljön a holnap, majd széles lesz a láthatár.
- Mikor eljön a holnap. - Hallok meg egy ismerős hangot, de már meg se fordulok, ha ránézek el fog tűnni, ahogy mindig teszi.
- Lépj e hídra fel. - Éneklem tovább.
- Megelőzzük a múltat. - Kontrázik rám, én meg elmosolyodok.
- Új visszhang felel. - Folytatom, ahogy leérek a dobról.
- Veled együtt a holnap
Végre nem csak álmaimban szép. - A hang közvetlen a fülem mellől jön, ahogy ezt énekli.
- Közös cél, közös érték,
Közös sors, közös út
Soha már puska, gránát
Soha több háborút
És a fény egyre árad mint az óceán
És száz határt átlép
Mikor eljön a holnap,
Majd otthon lehet minden nép. - Nyelek egy nagyot. - Ilyen sose lesz. - Rázom meg a fejem és megyek be a kastélyba. Rudolf mindig is álmodozó volt, de én most nem látom ezt a jövőt, amit megfestett, csak könnyeket és halált. Nem lesz olyan hely, ahol otthon lehet mindenki, mert már nem lesz, hely hogy otthon legyenek.
Ahogy minden este ma is megcsinálom a rutinom, majd a kényelmes esti ruhámban leülök az ablakom melletti székre. Elolvasom az újságot, semmi új sincs ebben, majd kinézek az ablakon. A távolban látom Bécs fényeit, a csillagok alatt. Arcomra mosoly szalad, ahogy lassan felállok.
- Te csillagfényes bécsi éj
Most álmaink vigyázd,
A sok szerelmes ifjúért
Susogj egy szép imát.
Csábító forgatag
Minden oly szép
Varázs és fény, ez Bécs.
Csak színház az egész
Csalóka kép,
Mégis csak Bécs,
Az Bécs. - Ülök le az ágyamba.
- Kíváncsi szemetek vessétek ide,
Csillogó díszdoboz,
Európa szíve, jöjj hát! - Fekszem le és hunyom le a szemem.
- Könny és mosoly vár Rád...
- Így jöttél át először Franz! - Neveti hirtelen Hanry.
- Gyorsabban dőltem ki, mint gondoltam. - Nevetem én is. - Hogy vagytok? - Kérdezem kíváncsian.
- Ahogy mindig, itt nem sok minden változik. - Forgatja meg a szemét Luigi.
- Te hogy vagy? - Kérdezi Caesar.
- Mint a legutóbb, borzalmasan. Mindenütt háború van, nekem meg kezd elegem lenni belőle. - Rázom meg a fejem.
- Tudod, azért nem olyan borzalmas a helyzeted. Lehetnél egy... - Itt Hanry hirtelen elhallgat, mi meg mind pislogunk rá. - Sziasztok srácok. Rég találkoztunk. - Mosolyog hirtelen.
- Öm... Hanry, mi nem mentünk sehova. - Jegyzem meg.
- Üdv a halottak között barátom. - Öleli át a vállát Luigi.
- Várjunk nektek nem telt el egy perc se? - Kérdezi meglepetten.
- Nem ám. - Rázza meg a fejét Caesar.
- Na és mondd Hanry, milyen emlékeid vannak? - Kérdezi kíváncsian Luigi, mire mi körbe vesszük a fiút.
- Hát... - Gondolkodik el. - Caesar jól látott. - Néz az említettre, aki nagyokat pislog.
YOU ARE READING
Miért mindig Elisabeth?
Fanfiction"Nem táncolt úgy a Halállal senki, mint Elisabeth! Nem táncolt úgy a Halállal senki, mint Elisabeth! - Attencione! Őfelsége, a Halál! - Miért hív e régi dal most, miért szól hozzám, rettentő régtől fogva kedvenc nótám. Angyal szerint áldás, ördög sz...
