Miért mindig Elisabeth?

14. Egy rendes álom?

Végre este, végre lefekhetek és végre újra találkozhatok a barátaimmal. Ilyen gondolatokkal a fejemben fekszem le az ágyamba és hunyom le a szemem. Viszont a szokásos köszönések helyett azonnal zene szerűséget hallok.

- Maximilan von Habsburg, Ferenc József öccse, Mexikó császára –
uno, due, tűz!
Maria von Wittelsbach, nápolyi királynő, Elisabeth húga –
kényszerzubbonyt rá!
II. Lajos, bajor király, Elisabeth unokabátyja –
vízbe vele!
Sophie von Wittelsbach, alençoni hercegnő –
tűzbe vele! - Hallom meg Luigi hangját mikor kinyitom a szemem, de a férfi mintha fel sem ismerne engem.

 - Hasztalan már kérdenünk, csak frázisokból érthetünk,
e rossz világban így lakunk, mert innen immár nincs kiút!
Már elkövettük mind a bűnt, a szép erény mind megy nagyon,
és folyton átkot szór a szánk, de minden áldást visszavon! - A hangok mindenfelől jönnek, mintha valami hajón állnék a tengeren és a víz adna ki emberi énekhangot.

 - Ferenc József, Ausztria császára! - Kösz Luigi, örülök, hogy tudod, hogy ki vagyok, de még mindig zavaros a dolog.

 - Mi itt e hely? Tébolyda tán? - Az biztos, hogy nem a túlvilág.

- Egy ócska hajó, nagyuram! - Kitágulnak a szemeim, ahogy meglátom őt, itt van? De hol az az itt?

 - Mit keresek itt? - Bukik ki belőlem a következő kérdés.

- Honnan is tudnám, ez csak az ön rémálma! - Rémálmom? Álmom? Mi a fene van?!

- Miért süllyedünk, hol van a császárné? - Kapok észbe, ahogy a hajó egyre mélyebbre süllyed a habokban.

 - Elisabeth, enyém Elisabeth! - Hallom a Halál hangját én meg mély levegőt veszek. Jó játsszuk a jó férjet.

 - Sisi csak az enyém! - Mordulok fel, de a harag hiányzik a mondat mögül.

 - Csak nekem jár! - Tőlem bárki elviheti a csajt, de nem lehet, kötelessége van.

- Pimasz csaló! - Morgom, de mikor ezt mondom a feleségemre gondolok.

 - Engem szeret! - Erre elfintorodok, oh persze, nagyon szereti. Csak meg akar halni, nem szeret téged! Én szeretlek!

 - Tébolyult, legyen már vége! - Rázom meg a fejem. Elegem van Elisabethből, teljesen elegem van.

 - Ez az ön álma csak! - Kacag fel a Halál.

 - Mi készül itt? - Nézek körbe, mikor eltűnik a hajó körülöttem és megint megjelenik Luigi.

- Hé, Lucheni! Te jössz, fiam! - Kiáltja a férfi mellettem és odadob az olasznak egy tőrt. Álmodom? Álmodom, akkor mégis mi a bánatnak védem Elisabethet?

- Hé, Luigi! Gyorsan csináld, kiesz a vagyonomból! - Vágom csípőre a kezeim, mire a zúgás elhallgat, a tengerparton állunk, lágyan fúj a szél és két tátogó emberrel állok szemben. - Most mi van? Ez tény. - Fonom össze magam előtt a karjaim.

- Őfelsége? - Pislog a barátom.

- Nem ismersz fel? - Kérdezem meglepetten, ő viszont csak a fejét rázza és mintha lassan hátrálni is kezdene. - Oh. - Pislogok magam elé. - Figyelj, ha sikerül egy héten belül megszabadítanod tőle, esküszöm megjutalmazlak. - Nézek rá kedvesen mosolyogva, de ő csak remegve fordul el és rohan el a távolba, majd tűnik el. - Na ez furcsa volt. - Rázom meg a fejem.

- Meg akarod ölni? - A kérdés meglepetésként ér, de mivel tudom, hogy álmodom, így csak elmosolyodok.

- Mindig is az agyamra ment. - Lépek oda egy sziklához és ülök le rá, nem is foglalkozva azzal, hogy koszos leszek. - Féltékeny voltam és vagyok is rá, de császár vagyok, meg kell tennem, amit meg kell tennem. - Mondom lehunyva a szemeim. - Mellesleg nem igazság, hogy a feleségem után jársz, a fiam lecsókoltad, engem meg észre se veszel. - Fintorodok el.

- Miért ne vennélek észre? - Erre elnevetem magam.

- Úgy nézel keresztül rajtam mindig, mint mások az üvegen. - Nézek fel a férfire és szomorúan kuncogni kezdek. - Szerencsétlen vagyok. - Jegyzem meg. - Még álmomban sem merem megtenni. Sokkal egyszerűbb elképzelni. - Sóhajtok. - Sose leszek rá képes. - Fókuszálom tekintetem a hullámzó tengerre.

- Mire? - Kérdezi, de én nem fordulok felé.

- Hogy hozzád érjek, hogy megcsókoljalak. - Mondom halkan, úgy hogy még magam is alig hallom a hangomat. Viszont nem sokkal azután, hogy ezt kimondom valami hozzáér a kezemhez és felemeli azt. Ekkor azonnal oda is fordulok és csak azt látom, ahogy a Halál rám se nézve fonja össze az ujjainkat. - Ez... - Kezdek bele, de ő csak rám néz a szeme sarkából és elmosolyodik.

- Álmodsz Franz, legalább ilyenkor kapd meg amit szeretnél. - Magyarázza, én pedig a fülem hegyéig elpirulok.

- Hozzá vagyok szokva, hogy nem kapom meg, amit szeretnék, de azért örülök, hogy most mégis. - Mosolyodom el és hunyom le a szemem, hogy élvezzem, ahogy a keze hozzám ér.

- Ideje lenne, hogy felébredj Franz. - Hallom meg hosszú percek múlva.

- De nem akarok. - Motyogom az orrom alatt, mire elengedi a kezem és a kezét az arcomra rakja, majd maga felé fordít.

- Nem aludhatsz örökké. - Mosolyodik el.

- Általában aludni se szoktam. - Forgatom meg a szemem.

- Ezt hogy érted? - Billen oldalra a feje.

- Hát, tudod általában haldokolni szoktam éjjel. -  Fogom meg a nyakam és nyomkodom meg.

- Hogyan? - A kérdésre összehúzom magam, mintha valami rosszat csináltam volna, pedig nem tehetek róla, hogy ezt csinálom.

- Hát általában a túlvilágon vagyok és Hanry szerint csak akkor tudok ott lenni, ha éppen a halál szélén állok, de ha meg így veszem, akkor meg nem alszom, hanem haldoklom, mikor velük beszélek. - Itt megfogom a fejem. - Jó ez még nekem is bonyolult. - Fújok egy hatalmasat.

- Annyira nem bonyolult, mint hiszed. - Kuncogja. - De értem mit akarsz ezzel mondani. - Engedi el az arcomat. - Viszont ettől függetlenül ideje lenne felkelni. Még találkozunk Franz. - Biccent egyet mielőtt elhalványodik az alakja és elnyelné őt a levegő.

- Ez nem igazság. - Motyogom, mikor is megérzek a vállamon egy kezet.

- Nem érdekel Franz! Reggel van! Húzd ki a segged az ágyból, mert én hajítalak ki belőle. - Hallom Olivier morgós hangját, mire kinyílnak a szemeim.

- Nem veled beszéltem. - Nyújtom ki rá a nyelvemet.

- Már megint a haverjaiddal voltál? - Kérdezi egy mosollyal az arcán.

- Nem, most kivételesen nem. - Rázom meg a fejem.

- Akarsz róla beszélni? - Néz rám aggódva, de csak megrázom a fejem.

- Ha lehetne kihagynám. - Ásítok egyet. - Milyen nap van? - Vakarom meg a fejem.

- Szerda. - Jön a válasz, mire kihúzom magam.

- A fene! Össze kell magam szedni.

- Pontosan őfelsége! - Neveti el magát a barátom, ahogy elfordul, hogy belekezdhessek a reggeli rutinomba.