Miért mindig Elisabeth?

8. Az orvos

- De én nem akarok beszélni vele Olivier, a múltkor is olyan jól el tudtad intézni a dolgot! - Nyavalygok, de én is tudom, hogy feleslegesen erőlködök. - Akkor intézd el anyát. - Morgom, de a fenének se kelnék fel, még korán van, azért hajnal négy még nekem is korán van, Elisabeth ráér később is.

- Őfelsége! Az anyja beszélni óhajt önnel. - Olivier hangjára felkapom a fejem, csak hogy meglássam a férfit, aki így beöltözve teljesen úgy fest, mint én. Csak pislogok barátomra, de végül összekapom magam és meglátogatom az anyámat.

- Hívatott? - Kérdezem a nőtől, aki biccent és mérgesen megszólal.

- Nem akarok még egyszer ilyet látni Franz! Ha az édesanyáddal van találkozód te jössz. - Parancsolja, majd tekintete megenyhül és megsimogatja az arcomat. - De büszke vagyok rád. Nagyapád léptei nyomán jársz, ő is mindig a komornyikját küldte a dolgaira maga helyett. - Erre csak pislogni tudok. Az anyám tényleg azt hiszi, hogy mint a nagyapa én is nőzni járok este? Mondjuk jobb, mintha az igazságot tudná, így nem javítom ki, még a végén őrültnek néz.

- Sajnálom édesanyám. - Biccentek egyet. - Most ha megbocsájt a feleségemmel van találkozóm. - Fordulok el tőle és hagyom el a szobát nem is foglalkozva a morcos tekintetével. Ahogy Elisabeth mostani szokásait ismerem a nő valószínűleg éppen edzik, úgyhogy el is indulok a szobája felé. Tényleg le kell ülnünk beszélgetni. Ő a felelős Rudolf oktatásáért és kíváncsi vagyok hogy halad a fiam a tanára szerint. Ám a szoba ajtóban a földbe gyökerezik a lábam, mikor is meghallom azt a hangot.

- Egy fertőzés, felség.
Nem életveszélyes, de roppant kellemetlen.
Ez az, amit csak úgy emlegetnek, hogy
francia betegség. - Ez a Halál és ELisabethel beszélget, de hogy a fenébe szerzett a nő olyan betegséget?

- Még mit nem mondd, ez felségsértés!
Micsoda feltevés - mégis abszurd! - Kapja fel a vizet a feleségem és bár nem értek egyet a hangsúllyal a meglepetését és a felháborodását megértem.

- De mért lenne az?
A császár is beteg! - Jön a válasz, én meg pislogni kezdek. Hogy mi vagyok?

- Hisz hű hozzám! - Hááát, ha az kérne, akivel éppen beszélgetsz nem haboznék.

- Ön téved ebben! - Jön a Halál hangja.

- Istenem, jaj, ha így van ez,
mocsokba rántott engem! - Megforgatom a szemem Elisabeth szavaira, mindent túl dramatizál.

- Mindez már tény!

- Úgy gyűlölöm érte!
Legjobb lesz elhagynom...
Vagy tán az még jobb,
ha meghalok én! - A szemem csillogni kezd a gondolatra, de azonnal összehúzom a szemöldököm.

- Tedd azt, Elisabeth!
Én... én örülni fogok neki! - Én is, de nem hiszem, hogy ugyanazért örülnénk.

- Te?! - Nem Elisabeth, az Atya Úr Isten, hát ki a fene lenne? Nem hallod a hangját?!

- Nos, ez most hát a végső sansz,
ha vágyad hozzám hív!
Jöjj, kell egy tánc - a végső tánc!
Hagyj mindent, jobb lesz így! - Kezd el énekelni, nekem pedig a szívem hevesebben kezd verni, mint valaha.

- Még nem megyek,
hisz valójában a férjem
nekem csak javamra tett! - Hogy mi a fenét csináltam?
- E mocsok csupán csak feloldoz,
e tett szabaddá tett!
A csalárdsága erőt ad,
és tudom, hogy mit kell majd tennem -
bosszút állnom jogos lesz,
s a bűne old fel engem!
Menj!!! - A szemem kitágul, mikor meghallom, hogy a nő elküldi, a kezem gondolkodás nélkül nyomja le a kilincset és lépek be a szobába, ahol azonnal minden szem rám szegeződik.

- Megzavartam valamit? - Kérdezem kedvesen mosolyogva. - Remélem jól vagy Elisabeth, hallottam hogy elájultál. - Mondom aggódva nézve a lányra, azért tényleg féltem, ha túlhajszolja magát, az nem lesz jó az egészségének. - Maga biztosan az orvos. - Nézek a Halálra, aki meghajol előttem.

- Én távoznék is őfelsége. - Mondja, én meg azonnal megállítom.

- Szó sem lehet róla, nem megy el megint fizetség nélkül. Pihenj le egy kicsit Elisabeth. - Simogatom meg a lány arcát, majd elfordulok. - Doktor úr, kérem kövessen. - Hallom mögöttem a lépteit, ahogy bevezetem a dolgozószobámba.

- Őfelsége, uram. - Hajol meg Olivier előttem, én pedig csak leülök a székembe.

- Foglaljon helyet Doktor úr. - Intek az egyik székre és a férfi le is ül.

- Köszönöm, hogy megnézte a feleségem, bár a diagnózisa vagy hibás, vagy utána kell néznem a feleségem kikkel fekszik össze. - Forgatom meg a szemem.

- Ezt nem értem őfelsége. - Mondja meglepetten, én meg csak elfintorodok.

- Őfelsége Rudolf herceg fogantatása óta nem volt együtt a császárnével. Jól sejtem, hogy francia betegség? - Néz rám Olivier, én meg biccentek egyet. - Utána nézek az ügynek uram.

- Köszönöm, Olivier. - Mondom, ahogy befejezem a papír megírását és a Halálra nézek. - Doktor úr, szeretném megkérdezni édesanyám egészségéről. - Mondom komolyan.

- Bár az anyacsászárné jól rejtegeti a testi ereje hamarosan elfogy. - Válaszol komolyan, én meg egyszerűen beleverem a fejem az asztalba.

- Mennyit kell még várnom, hogy feldobja a talpát? - Kérdezem és fel se fogom, hogy kimondtam a szavakat.

- Két, három napot. - Jön a válasz, mire meglepetten felkapom a fejem, a Halál, mintha nem is mondott volna semmit néz engem.

- Mennyibe kerülne, hogy az a két-három, egy-kettő legyen? - Kérdezem, az orvos pedig megrázza a fejét. - Sejtettem. - Sóhajtok, majd felállok. - Doktor úr, nekem ideje távoznom, öröm volt találkozni. Olivier, a többit rád bízom. - Mondom és kisietek a szobából, mielőtt őrültséget csinálok, meg kell látogatnom az öcsémet.

Olivier POV

- Meg akarja öletni az anyját? - Kérdezi a Halál, én meg kuncogni kezdek.

- Azóta erre vár, hogy császár lett. Őszinte leszek, meg is értem a nő nagyon idegesítő tud lenni. - Rázom meg a fejem, majd egyenesen a férfire nézek és meghajolok. - Ha már itt van uram, jobbnak látom, ha megejtem a jelentésem.

- Milyen jelentésed? - Néz rám úgy, mintha nem tudná miről van szó.

- Magának még nem történt meg. - Esik le a tantusz, majd elmosolyodok. - Mindegy is, hamarosan meg fog. - Mély levegőt veszek. - Mint látja teljesen rendben van, csak a szokásos, a felesége és az anyja az agyára mennek, igyekszik minden munka alól meglógni és egyre gyakrabban van esténként kómában. - Mondom, mire a férfi kitátja a száját.

- Mitől lehet kómában? - Kérdezi.

- Sajnálom uram, ha nem tudja én nem mondhatom meg. Átadja a fizetést az igazi orvosnak, vagy intézzem el én? - Billentem oldalra a fejem.

- Leköteleznél. - Mondja, ahogy feláll és az ajtó felé indul.

- Uram. - Szavamra visszanéz rám, én pedig elmosolyodok. - Látta magát az esküvőjén, tudja, hogy maga ki. - Mondom, ahogy helyet foglalok Franz székében, hogy befejezzem a papírmunkát, amit a szeleburdi barátom megint nem óhajtott megcsinálni. Nem hallom a Halál válaszát, csak azt, ahogy becsukódik az ajtó mögötte, mire én felnézek a szerkezetre. - A felesége után jár, de a szeme szinte felfalja Franzot, aki meg odaáig van érte. - Megrázom a fejem. - Vajon meddig fognak még menekülni egymás elől?